Hári János nélkül érkezik a Salzburg

   

Antti Karhula, a magyar EBEL-csapat új vezetőedzője a liga legerősebb együttese ellen mutatkozhat be a kispadon.

A finn szakember számára ugyanakkor nem lesz ismeretlen ez a pad, hiszen másodedzőként hosszú ideje segítette a menesztett Hannu Järvenpää munkáját. A Hydro Fehérvár AV19 számára különösebb tétje nincs a Red Bull Salzburg elleni összecsapásnak, lévén, hogy az alapszakasz utolsó találkozóján már semmilyen irányba nem mozdulhat el a tabella 9. helyéről. Ezzel együtt nem mindegy, hogy az új vezetőedző hogyan kezd ebben a szerepkörben az Ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnok egyszerre lelkes és kritikus közönsége előtt. Az igazsághoz tartozik, hogy a listavezető Red Bull számára viszont van tét. A salzburgiak egy győzelemmel bebiztosítanák az alapszakasz-elsőségüket, ami garantált Bajnokok Ligája-részvételt jelentene számukra. Néhány fontos hokisuk nem segítheti őket ebben, így Thomas Raffl, Raphael Herburger, Brendan Mikkelson, Yannic Pilloni, Alexander Rauchenwald és Lukas Herzog mellett hiányozni fog Hári János is, aki betegséggel küzd. Külön inspirációt jelenthet a vendégek számára, hogy a szezon eddigi 3 találkozójából 2-t a Fehérvár nyert meg, igaz, mindkettőt idegenben. A mérkőzésről – amelyet élőben közvetít a Digi Sport – Antti Karhula vezető- és Arttu Luttinen másodedző mellett Mihály Ákos nyilatkozott előzetesen.

Hydro Fehérvár AV19–Red Bull Salzburg 0-3

   

Hiába játszott energikusan a magyar EBEL-csapat, Lamoureux mindent védett, így a Salzburg az alapszakasz bajnoka lett.

Az utóbbi hetek gyengébb eredményei ellenére sokan voltak kíváncsiak a Fehérvár utolsó hazai alapszakasz-mérkőzésére. Az új edzőpáros bemutatkozásán lelkes játékkal kezdtek a hazaiak, sok volt a kapura lövés és a kipattanókra is jól érkeztek Kógerék. A fölény már a 4. percben emberelőnyt kamatozott. Nagy helyzetben Yogan húzta mellé a pakkot, majd Sarauer lövése lepte meg kis híján Lamoureux-t. Öt az ötben egy kontra végén Mihály tüzelt, ezt is védte az osztrákok kapusa, és a lecsorgót sem sikerült bekotorni. Továbbra is remekül játszott a Volán, Campbell távolija, majd az ezúttal csatárt játszó Busenius közelije is gólt ígért. A 12. percben óriási tumultus alakult ki a vendégkapu előtt, Lamoureux már verve volt, de mázlival ezt is megúszták. A 15. percre a Salzburg is megérkezett a meccsbe, Kornakkernek kellett kétszer nagyot védenie. A hajrára egy kiállítás maradt, Girard volt a vétkes, kemény munkával sikerült kivédekezni az emberhátrányt. Összességében a Fehérvár jól játszott, uralta az első húsz percet, mutatja ezt a 15-6-os kapura lövési mutató is.

A középső játékrész Hughes kisbüntetésével indult. Campbell betett korongjába Erdély szúrt bele veszélyesen, majd a kapuvasat is sikerült eltalálni, a vezető gól azonban nem akart megszületni. Egy rossz cserét követően fordult a kocka, ám a Salzburg sem tudta kihasználni az emberelőnyét. Maradtak a jégen a speciális egységek, ismét Hughes volt a kiállított, de ezúttal is csak helyzetekig sikerült eljutni. A folytatásban is felváltva jöttek a kiállítások, a védelem állta a sarat, Harty, majd Stipsicz blokkolt kulcsszituációban, Kornakker röpködött a ketrec előtt, maradt a nulla-nulla. Az elsőnél jóval lassabban telt ez a harmad, rengeteg volt a játékmegszakítás. Egészen a hajráig nem játszottak öt az öt ellen a csapatok. Az utolsó percben Regner maradt üresen, Kornakker sokadszorra is nagyot fogott. A 40. percben vezetést szereztek a vendégek: Regner lőtt ismét, ezúttal a kék vonalról, a korongja a lábak erdejében utat talált a kapuba (0-1).

A záró harmadot jól kezdte a Fehérvár, egészen egy eladott korongig, ami után emberhátrány következett. Jól zárt a négyszög, a blokkok is megvoltak, sikerült kihúzni a nehéz két percet. A 45. percben Timmins, majd egy perccel később Kuralt helyzetét is bravúrral védte Lamoureux, aki továbbra is áthatolhatatlan falként tornyosult a hazai támadók előtt. Fokozták a tempót Erdélyék, beszorították ellenfelüket, de a legnagyobb helyzetek is kimaradtak, és mi tagadás, a megpattanó korongoknál is hiányzott némi szerencse. Az utolsó tíz perchez érve tovább növelték a csapásszámot a csapatok, hatalmas küzdelem folyt minden korongért. Az 53. percben eredményesen kontráztak az osztrákok, Kolarik maradt Kornakkerrel szemben és nem hibázott (0-2). Darált tovább a Fehérvár, az utolsó két perchez érve Antti Karhula a kapusát is lehívta, Hughes üres kapus góllal lezárta a nyitott kérdéseket (0-3). A Fehérvár a meccs nagy részében jobb volt ellenfelénél, Lamoureux klasszisával azonban nem bírtak Erdélyék, így gól és pont nélkül maradtak.

avsrbs

fotó: Hydro Fehérvár AV19

Alapvetően végig erősek voltunk

   

Antti Karhula először kommentálhatta vezetőedzőként a Hydro Fehérvár AV19 mérkőzésén történteket.

EBEL, 2720 néző. Játékvezetők: Baluska, Trilar, Gatol, Kaspar.
Kornakker: 89,5% (Gyenes)
K
Lamoureux: 100%
Campbell, Szabó B., Erdély, Sarauer, Kóger
1
Regner, Heinrich, Hughes, Brickley, Huber M.
Tikkanen, Stipsicz, Kuralt, Timmins, Szabó K.
2
Schreier, Joslin, Kolarik, Baltram, Holloway
Harty, Kaijomaa, Sárpátki, Girard, Yogan
3
Viveiros, Jakubitzka, Hochkofler, Schiechl, Huber P.
Kiss, Mihály, Reisz, Busenius
4
Rebernig, Witting, Varejcka
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 39:22 RBS Regner Viveiros Baltram
0-2 52:10 RBS Kolarik
0-3 58:55 RBS Hughes Lamoureux Huber M.
30 Kapura lövések száma 20
10 Kiállításpercek 10

A Fehérvár–Salzburg összefoglalója

   
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
február 12., szerda
ELF 17:30 BRASCC 3-2 HVÉGE
ELA 18:00 UTEVAS 5-1VÉGE
ELF 18:00 DABFTC 5-4VÉGE
ELA 18:30 TITGYE 1-3VÉGE
EXL 18:30 MISKOS 4-2VÉGE
    • DIGI SPORT 2
EXL 18:30 SBAMAC 4-3 HVÉGE
február 13., csütörtök
ELF 17:30 BRADEB 4-1VÉGE
U18 17:40 SZGDAB 2-11VÉGE
ELA 18:00 HKBGYE 1-2 HVÉGE
február 14., péntek
ELF 17:30 SCCDEB 6-1VÉGE
ELA 18:00 UTETIT 3-1VÉGE
EXL 18:00 ZVOMIS 9-2VÉGE
EXL 19:00 MACPOP 2-3VÉGE
EBEL 19:15 AVSHCI 1-3VÉGE
február 15., szombat
ELF 16:00 FTCDAB 11-4VÉGE
február 16., vasárnap
EXL 15:30 KOSMAC 5-1VÉGE
U18 16:40 PHCFTC 10-2VÉGE
EBEL 17:30 AVSDEC 9-1VÉGE
    • DIGI SPORT 2
ELA 17:30 GYEUTE 5-0VÉGE
ELA 18:10 VASTIT 4-3 BVÉGE
február 17., hétfő
ELF 17:30 BRADAB 
ELF 18:00 DEBFTC 
    • M4 SPORT
február 18., kedd
ELA 17:30 GYEVAS 
ELF 17:30 SCCDAB 
EXL 18:00 MISDTV 
U21 18:45 UTEETO 
EBEL 19:15 DECAVS 
február 19., szerda
U21   PHCFTC 
ELA 18:00 HKBUTE 
ELF 18:00 FTCDEB 
U21 19:00 DHKMAC 
Partnerünk