Újabb bravúrra készül a Schiller-Vasas HC

   

Az alapszakasz legutolsó mérkőzésén a piros-kékek elkapták a Hokiklub Budapestet. Itt a lehetőség a visszavágásra.

Az Erste Liga alapszakaszának kilencedikje és tizedikje közötti győzelmi arányt az utolsó pillanatban egyenlítette ki a Schiller-Vasas HC. A két fővárosi “kiscsapat” egymás elleni meccseit rendre a hazaiak nyerték: a Tüskecsarnokban kétszer aratott teljesen egyértelmű sikert a juharleveles gárda, míg Káposztásmegyeren Ladányi Balázs tanítványai győztek, előbb óriási csatában büntetőkkel, majd alig 4 nappal ezelőtt simán. Az utóbbi 3-1 azért volt meglepetés némiképp, mert előzőleg Szűcs Istvánék történetük első nullás meccsén szabályosan kiütötték a felsőházas Dunaújvárosi Acélbikákat. A középszakasztól mindenesetre abszolút új fejezet kezdődik a történetben, minthogy hiába volt 36 forduló után 14 pont a különbség a felek között, ez a bónuszpontos rendszerben 1 egységre csökkent, vagyis minden gárda esélyes arra, hogy elérje a playoffot. Ez a tavalyi középszakaszban be is bizonyosodott, amikor rendkívül parázs csatákra került sor az alsóházban. Emlékezhetünk arra is, hogy a megtáltosodó Hokiklub nem utolsó sorban azért maradt le a legjobb 8-ról, mert a Vasassal nem nagyon tudott mit kezdeni, a megszerezhető 6 pontból csupán 2-t tett el. Ez az előzmény a piros-kékeket nyilván doppingolhatja, igaz, kedvezően hathat Jens Brandström tanítványaira is. Annál inkább, hogy van még olyan csapat az alsóházban, amelyet bármelyikük képes lehet utolérni és megelőzni. Legalábbis ha alaposan összeszedi magát.

vashkb

Schiller-Vasas HC–Hokiklub Budapest 3-7

   

A HKB visszavágott Ladányi Balázs csapatának az alapszakasz utolsó játéknapján elszenvedett vereségért.

A Schiller-Vasas HC gólra váltotta a meccs első emberelőnyét, Nagy Márk középre tett korongját Turbucz lőtte be közelről Brodeurnek. Két perc múlva szintén fórban jött az egyenlítés, Lőczi talált be Ságinak egy keresztpasszt követően. A játékrész közepén Koski talált be a vert helyzetben lévő Vasas-kapusnak, két és fél perccel később pedig a hazaiak hiába hozták el a bulit a saját harmadukban, eladták a korongot, amit Szappanos passzából Berry-Lamontagna büntetett meg. Amilyen körülmények között született a HKB harmadik gólja, hasonlóan esett a Vasas második találata a 28. percben: Nagy Márk elvette a korongot az ellenfél hátvédjétől a kapu mellett, Czakónak passzolt, aki egygólosra csökkentette a hazaiak lemaradását. Egy percig tarhatott a Vasas-öröm, megint egy védelmi hiba hozott gólt, Pihlqvist büntetett a vendégek részéről. Egy újabb percre rá Nagy Márk löbbölte a korongot Béres elé, aki közelről visszahozta az egygólos differenciát. Úgy tűnt, 4-3-as HKB-vezetéssel vonulnak a második szünetre a felek, ám 48 másodperccel a harmad vége előtt Horváth közelről belőtte a saját kipattanóját, így visszaállt a kétgólos különbség. A harmadik játékrész elején emberelőnybe került a Vasas, ám rosszul sült el: Sátek elvette a korongot a kék vonalon álló hazai jégkorongozótól, a megugrás végén pedig betalált. A 7-3-as végeredményt Szécsi Patrik állította be az 56. percben.

A HKB immáron 4 pontos, a Schiller-Vasas HC csütörtökön a Gyergyói HK ellen próbálkozhat első pontjai megszerzésével.

vasas_hokiklub2-vashkb-191222

fotó: Schiller-Vasas HC

A legfontosabb, hogy megnyertük a meccset

   

Vezetőedzők a Schiller-Vasas HC–Hokiklub Budapest mérkőzésről.

Ladányi Balázs, Schiller-Vasas HC: “Nem kezdtük rosszul a meccset, de a taktikai fegyelmezetlenségeinkből az ellenfél nagyon komolyan büntetett minket. Nem gondolnám, hogy ekkora különbség volt a két csapat között, de ők jobban sáfárkodtak a helyzeteikkel. Mi ezt nagyban segítettük.”

Jens Brandström, Hokiklub Budapest: “A legfontosabb, hogy megnyertük a meccset, és sokkal jobban játszottunk, mint legutóbb. De nagyon örülök annak is, hogy keményen küzdöttek a srácok, harcoltak igazán. Ez nem mindig könnyű akkor, amikor a saját játékodat akarod játszani, de az ellenfél ezt próbálja megakadályozni. Szerencsére lélektanilag nagyon fontos pillanatokban szereztünk gólt és gólokat.”

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 150 néző. Játékvezetők: Németh, Németh, Balla, Szabó.
Sági: 78,1% (Fekete)
K
Brodeur: 88,5% (Kiss)
Gáspár, Bukor, Szlama, Schmál, Turbucz
1
Berry-Lamontagna, Linke, Sátek, Szűcs, Pihlqvist
Hetényi, Seregély, Czakó, Csiki, Nagy
2
Bugár, Reiter, Koski, Németh, Lőczi
Tornyai G., Surányi, Béres, Páterka, Szalma
3
Lévai, Szécsi P., Petres, Albert, Szappanos
Inglis, Pápa B., Márton, Székely-Mádai
4
Horváth
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
E
Brandström Jens, Suoraniemi Niko
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:42 VAS PP Turbucz Nagy Szalma
1-1 06:31 HKB PP Lőczi Szűcs Linke
1-2 09:16 HKB Koski Horváth Lőczi
1-3 11:51 HKB Berry-Lamontagna Szappanos
2-3 27:28 VAS Czakó Nagy
2-4 28:34 HKB Pihlqvist Sátek Szűcs
3-4 29:38 VAS Béres Nagy Hetényi
3-5 39:12 HKB Horváth Németh
3-6 42:48 HKB SH Sátek
3-7 55:04 HKB Pihlqvist Sátek Linke
26 Kapura lövések száma 32
4 Kiállításpercek 12

Egymás hibáiból éltek a csapatok

 

A Schiller-Vasas HC–Hokiklub Budapest mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum