Egy fontos információ az Extraliga-középszakaszról

 

A csapatok továbbviszik az alapszakaszban szerzett pontjaikat, így két klubunk közül az egyik helyzete máris rendkívül nehéz.

Egy fontos részletszabály elsikkadt a szlovák bajnokság idei szezonja során. Elvben egyáltalán nem volt titok, de eddig senki sem hangsúlyozta: a középszakaszban nem kezdődik “elölről” a pontvadászat, hanem konkrétan ugyanott folytatódik, ahol az alapszakasz végén abbamaradt. Magyarán: nem bónuszpontos rendszer van, mint az Erste Ligában vagy az EBEL-ben, és nem is az egymás elleni eredményeket viszik magukkal a csapatok a felső- vagy az alsóházba ? hanem az összeset.

Ennek máris jól látható következményei vannak a magyar klubokra nézve. Először is nyilvánvaló, hogy a tavaly negyeddöntős MAC Újbudának egyre szerényebbek az esélyei az idei playoffra. A felsőházról jó ideje nincs szó a Majoross-gárda esetében. A hatodik helyezett Zólyom 27 pontra van a jelenleg immár utolsó előtti MAC-tól, ez épp 9 győzelem, annyi, ahány meccse a magyar együttesnek hátravan. Mindazonáltal emberfeletti teljesítményre lenne szükség immár a kékek részéről a 8. hely eléréséhez is. Igaz, ehhez 9 helyett összesen 19 találkozón gyűjthetik még a pontokat az alsóház két körével együtt. Jelenleg a DVTK Jegesmedvék és a Nyitra előnye hozzájuk képest 18 pont a táblázaton. Zárójelben jegyezzük meg: bár egyre kevésbé, de valamennyire még veszélyes az újbudaiakra a 8 pontos hátrányban sereghajtó Liptószentmiklós is. A tizenharmadik helyezett számára az alapszakasz végeztével a szezon is befejeződik.

Még izgalmasabb a helyzet a DVTK Jegesmedvék vonatkozásában. A piros-fehérek nagy harcban voltak a felsőházért, ám jelenleg már 9 egység a lemaradásuk a Zólyomtól. Természetesen ez sem behozhatatlan, egy igazán huszáros hajrával ? volt példa az idén kivételes győzelmi szériákra a miskolciak részéről ? még oda lehet érni a top 6-ba, a biztos negyeddöntős pozícióba. Ezzel együtt legalább annyira kell ezentúl figyelniük arra, hogy mi történik a közvetlen közelükben. A legjobb playoffesélyekkel az aktuális “lentiek” közül a Nagymihály, a Nyitra és a DVTK rendelkezik. Ha valaki nem produkál fergeteges feltámadást a Gyetva, Érsekújvár, MAC trió tagjai közül, akkor minden a másik hármas között fog eldőlni. Kettő örül majd a végén, egy búslakodik. Emiatt is fontos már most, hogy milyen eredmény születik például egy DVTK Jegesmedvék?Dukla Michalovce meccsen. A miskolciak helyzetét nehezítheti a későbbiekben, hogy az alsóházban két olyan csapat is van, amelyekkel szemben általában nem megy nekik: a Gyetva és a MAC.

Végezetül: hogy ezt a szisztémát ki és miért tartotta jónak, azt nem tudjuk. Információink szerint a magyar fél más megoldásokat javasolt. Különösen mert nyilvánvaló, hogy a csapatok egy része az ideálisnál sokkal korábban szállhat ki a versenyből matematikailag is. Csak remélni lehet, hogy ők mindannyian azt követően is teljes erőbedobással gazdálkodnak majd a meccseikkel és a pontjaikkal.

mismac-20191022

fotó: Orosz Tamás

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum