Az Acélbikák szívesen leráznák a DEAC-ot

   

A két csapat közel azonos játékerőt képvisel az Erste Liga felsőházában.

Nagyon érdekes versenyfutást folytatott a magyar bázisú nemzetközi bajnokság alapszakaszában a Dunaújváros és a Debrecen. Az viszonylag hamar eldőlt, hogy mindkettejüknek komoly esélyeik lesznek a felsőház elérésére, majd érvényesítették is ezeket a sanszokat. A későbbiekben inkább az volt a kérdés, hogy a negyedik és az ötödik helyet miként fogják elosztani egymás között. Erre a dillemára az utolsó pillanatokban érkezett meg a válasz. Miután az Acélbikák képesek voltak néhány bravúrra, a DEAC viszont pont nélkül maradt záró erdélyi túráján, helycsere következett be. Ez annyit jelent, hogy a középszakaszt a DAB 1 pozícióval és 1 ponttal kedvezőbb kiindulópontból indítja. A Miroslav Ihnacak helyére nemrégiben kinevezett David Leger együttesének a kedd esti célja ezek után nyilvánvaló: 4 egységre szeretnék növelni a differenciát. Ezenközben az, hogy milyen eredmény születhet, megjósolhatatlan is, meg nem is. Egyrészt a felek között alig volt különbség az eddigiek során, kétszer-kétszer nyertek, a DAB egyaránt három góllal, a DEAC egyszer hárommal és egyszer kettővel. Igen ám, de a másik otthonában még egyikük sem szerzett pontot, azaz kizárólag hazai sikerek születtek. Az esti mérkőzés tétje, hogy képes-e tartani a trendet az Újváros, vagy esetleg megtöri azt a Debrecen. A hajdúságiak helyzetét nehezíti, hogy továbbra is többen sérülésekkel küszködnek közülük, így Berta Ákos és Sági Martin biztosan nem játszik, és a tengerentúli csatárok bevethetősége is erősen kérdéses. Amin még sok múlhat, az a két kiváló kapus, Garret Hughson és Hetényi Zoltán pillanatnyi formája.

debdab

fotó: DEAC

Dunaújvárosi Acélbikák–DEAC 3-1

   

A debreceniek hiába vezettek, pont nélkül távoztak az Acélbikák otthonából.

A mérkőzés 4. percében a DEAC megszerezte a vezetést: Graaskamp kapu mögülről érkező passzából Filbrandt lőtt, a korongba Hári ért bele sikerrel, Hughson tehetetlen volt. Egy perccel később emberelőnybe kerültek a debreceniek, de nem növelték vezetésüket. A harmad felénél egyenlítettek az Acélbikák, Németh Péter megindult a saját harmadából, becselezte magát Hetényi kapuja elé, akcióját sikerrel zárta. Fél perccel később 5 a 4 ellen támadhattak a fordításért a hazaiak, a DEAC kibekkelte Hetényi büntetését. A második felvonás elején a DAB kibekkelt egy hátrányt. A meccs felénél már a hazaiaknál volt az előny, miután Somogyi Balázs egy szép fonákpasszal kiugratta Turcotte-ot, aki góllal zárta a szólóját. A találkozó második részében a kiállításoké lett a főszerep, a speciális játékhelyzetek nem hoztak gólokat. Az 5 az 5 elleni végjátékban a hazaiak többnyire Hetényi kapuja előtt tudták tartani a korongot, egészen az 58. percig, amikor Mazureket kiállították. David Musial időt kért, lehozta kapusát. A 6 a 4 elleni DEAC-lehetőség kihasználatlanul maradt, a kiegészülés pillanatában Turcotte egy üres kapus góllal beállította a 3-1-es végeredményt. A DAB immáron 4 pontos, míg a DEAC pont nélkül maradt.

dabdeacNG0_1018

fotó: Nagy Gergő/DAB

Így is mindent megpróbáltunk a végén

   

Vezetőedzők a Dunaújvárosi Acélbikák–DEAC mérkőzésről.

David Leger, DAB: “Élvezetes, jó mérkőzés volt. A védekezésünk javult az előző meccshez képest, a kapusunk is hozta, amit kellett, és bár akadtak hiányzóink, akik a helyükre léptek, jó teljesítményt nyújtottak.”

David Musial, DEAC: “Több kulcsjátékosunk hiányzott, ráadásul Izacky is kiesett a második harmadban, ezt már nem bírtuk el. Így is mindent megpróbáltunk a végén, hogy felzárkózzunk, sajnos nem sikerült. Vasárnap újra találkozunk, remélem, néhányan visszatérnek a csapatba, ls hazai pályán győzni tudunk.”

forrás: nso.hu

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 350 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Váczi, Muzsik.
Hughson: 97,3% (Pinczés B.)
K
Hetényi: 96,0% (Gönczi)
Vuorijarvi, Kovács B., Dansereau, Azari, Mazurek
1
Vokla, Léránt, Izacky, Novotny, Mazzag
Baker, Hüffner, Silló, Somogyi B., Turcotte
2
Filbrandt, Kiss, Graaskamp, Hári, Kulesov
Dósa, Hruby, Gebei, Németh, Pinczés O.
3
Sándor, Mestyán, Kozma, Molnár, Salló
Ambrus E., Ráduly, Gulácsi, Subotic, Tamás
4
Markov
Ihnacak Miroslav, Ihnacak Miroslav
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:35 DEB Hári Filbrandt Graaskamp
1-1 10:00 DAB Németh Baker
2-1 31:30 DAB Turcotte Somogyi B. Silló
3-1 59:37 DAB EN Turcotte Baker Hüffner
51 Kapura lövések száma 37
12 Kiállításpercek 12

Somogyi egész pályás no-look gólpasszt adott

 

Németh Péter találata is nagyon szép volt. A Dunaújvárosi Acélbikák–DEAC mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum