A játékosok szerint senki sem jobb McDavidnél

   

Megtörtént az őrségváltás: tavaly még Sidney Crosbyt tartották a legjobb jégkorongozónak az NHL jégkorongozói.

Az Athletic minden évben felmérést készít a játékosok körében. Az idei kiadásban 392-en vettek részt, tehát az NHL-esek több mint fele válaszolt a kérdésekre. Az egyik legfontosabb ezek közül az volt, hogy ők maguk kit tartanak a legjobbnak. Tavaly a megkérdezettek 48%-a Sidney Crosbyt mondta, idén megváltozott a helyzet, elsöprő többséggel nyert Connor McDavid. Az Edmonton csatárára 63 százalék szavazott, Crosby 15%-kal harmadik lett, kettejük közé Nathan MacKinnon (17%) férkőzött be. A kapusok itt is külön kasztot képviselnek, velük kapcsolatban azt fogalmazta meg a kérdőív, hogy a Stanley Kupa döntőjének hetedik meccsén kit látnának a legszívesebben a kapujukban a játékosok, ha a saját hálóőrük nem védhetne. Ezt a csatát Carey Price nyerte (33%), míg Marc-André Fleury (23%) és Andrej Vasziljevszkij (11%) végzett a második és harmadik helyen. Ez tavaly is így volt, Price még növelni is tudta elismertségét.

Szoros lett a verseny a legalulértékeltebb játékosok kategóriájában, amelyet tavalyhoz hasonlóan idén is a Florida finn csatára, Aleksander Barkov (22%) nyert meg, Jonathan Huberdeau (9%) és Nicklas Backström (8%) előtt. Érdekesség, hogy Barkov és Huberdeau csapattársak a Panthersben. Szinte hibahatáron belüli különbségű versengést hozott a “legpiszkosabb” játékos kategóriája, amelyet Brad Marchand (29%) nyert meg a washingtoni Tom Wilson (24%) előtt, miközben a 22 éves Matthew Tkachuk (11%) fiatal kora ellenére felért a dobogóra. A legjobban védekező hátvéd kategóriájában nem volt nagy egyetértés, a Lightning bekkje, Victor Hedman 17%-kal hozni tudta a kategóriát, a montréali Shea Weber (10%), valamint csapattársa, Ryan McDonagh és a Calgary Flames-es Mark Giordano (6-6%) előtt.

Mostanában sok szó esik a fejlett statisztikai eszközök használatáról. Minden csapatnak van saját statisztikus stábja, szinte minden héten kifejlesztenek egy új számot annak érdekében, hogy minél több szeletét mérhessék a pályán mutatott teljesítménynek. Ennek hasznáról az edzők között megoszlanak a vélemények, a játékosok viszont egyértelműen foglaltak állást az ügyben: 86%-uk nyilatkozott úgy, hogy nem foglalkozik velük. Ez érthető, hiszen minden ilyen mutató tökéletlen, és senki sem szereti, ha a munkáját a legapróbb részletekig kielemzik. Szintén érdekes kérdés volt, hogy ha módjukban állna egyetlen szabályt megszüntetni, akkor melyik lenne az. A megkérdezett játékosok 16%-a plexi fölötti korongkiütést választotta, amelyet szorosan követett a lesekkel kapcsolatos challenge lehetősége (14%), de a játékosok 5-5%-a elégedetlen a szétlövésekkel, a 10 perces hosszabbítással és még a kapu előtti trapezoiddal is.

Az egyik legszorosabb versenyt a legkevésbé szakmai kérdés váltotta ki, nevezetesen, hogy csapattársaikon kívül melyik játékossal innának meg legszívesebben egy sört. A játékosok 14%-a Alekszandr Ovecskint választotta, míg 12-12%-uk Sidney Crosbyval vagy Joe Thorntonnal ülne le.

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum