A Columbus előhúzott a kalapból még egy lettet

 

Elvis Merzlikins után Matiss Kivlenieks is bemutatkozott az NHL-ben. 96,9%-kal védett és meccset nyert csapatának.

Elvis Merzlikinsről már értekeztünk, a lett kapus kulcsszerepet játszik abban, hogy Joonas Korpisalo sérülése után is versenyben van a Columbus a rájátszásért. Ám vasárnap eljött a pillanat, amikor Merzlikinsnek is pihenőre volt szüksége azok után, hogy egy huzamban tíz meccsen védett, háromszor nem kapott gólt, átlagos hatékonysága 95,5% fölött volt. A kényszerhelyzetben a csapat a harmadik számú hálóőréhez nyúlt, aki történetesen szintén lett. Matiss Kivlenieks 23 éves, 17 évesen került ki a tengerentúlra, a draftig el sem jutott. 2017-ben ennek ellenére szerződtette a Columbus, védett az AHL-ben és az ECHL-ben is, nem váltotta meg a világot. Vasárnap eljött a napja, bemutatkozott az NHL-ben a New York Rangers ellen, a Madison Square Gardenben. Az Artyemij Panarinnal és Mika Zibanejaddal felálló ellenfél 31 lövését hárította, 96,9%-kal védett. ?Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgultam? ? mondta később Kivlenieks, aki az ötödik lett kapus a ligában. Teljesítményének köszönhetően a Columbus tartja jó formáját, december 7. óta 15 meccset nyertek, csak kétszer maradtak pont nélkül, további négy alkalommal eggyel gazdagodtak. Négy nap alatt három ellenféllel játszottak a divíziójukon belül, a Carolina, a Devils és a Rangers ellen is nyerni tudtak. 50 meccs után így 60 pontjuk van, ami az első wild card helyet jelenti a számukra. Egyelőre olyan csapatokat előznek meg többek között, mint a Carolina vagy a Toronto.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum