17-0-ra verte az Olimpiját a KMH

 

A címvédő mellett az élre állt MAC is halmozza a pontokat az EWHL-ben. A DEBL négyes döntőjében két magyar gárda lesz.

EWHL

A címvédő KMH Budapest kiütéses, 17-0-s győzelmet aratott az Olimpija Ljubljana felett. A magyar együttes másfél perc után előnybe került, majd az első tíz végére már hárommal vezetett. Az újbudai alakulat a folytatásban sem állt le, többször is volt olyan másfél perces időszak, amely alatt három gólt szerzett. Leginkább az volt a meglepő, hogy a 47. perc után már nem lőtt többet a KMH. Huszák Alexandra és Nooren Averi gólpárbajt rendezett, végül előbbi nyert 6-5-re, és mellé még öt asszisztot is kiosztott. Jókai-Szilágyi Kinga 3+3-mal, Kaitlin Lowy 2+2-vel zárt.

A MAC Budapest Marilyn is sikeres hétvégén van túl. Szombaton Bécsben a Sabres ellen nyert 4-1-re Fodor Zoltán csapata, visszavágva a Supercup-bronzmeccs vereségéért. Az első harmadban többet lőtt kapura a MAC, de ekkor még nem született gól. A meccs derekán az osztrákok szerezték meg a vezetést, ám az utolsó tíz percben sikerült fordítani. Előbb Chelsea Ball egyenlített, majd Gasparics Fanni volt eredményes. Az utolsó percben még két gól esett, előbb Kiss Andrea, majd Gasparics talált be.

A MAC vasárnap a Ljubljanát fogadta, és nagy különbségű siker lett a vége (14-0). Az első harmadban Tóth Enikő és az U18-as vb-bronzérmes Pázmándi Zsófia volt eredményes, de igazán a második harmadban indult be a gépezet, amikor kilenc gólt lőtt a csapat. Az utolsó harmadban még három találatot láthattak a nézők a MAC-tól. A diadalból Gasparics Fanni 6+1-gyel vette ki a részét, Kiss Andrea duplázott, rajtuk kívül még hatan szereztek gólt.

A MAC átvette a vezetést a tabellán, 34 pontja van, az eggyel több meccset játszó Almatynak 33. A KMH még veretlen, 11 meccsen 32 egységet gyűjtött.

A következő hétvégén mindkét csapat itthon szerepel. A KMH szombaton a Bolzanót, vasárnap a Salzburgot látja vendégül, a MAC fordított sorrendben mérkőzik a két riválissal.

DEBL

Az osztrák liga magyar rangadóján egyetlen gól döntött, a KMH II Horváth Dominika révén nyert a MAC vendégeként.

A címvédő FTC győzelemmel búcsúzott a sorozattól, miután 6-1-re verte a Junir Capitals Flyerst. Pavuk Petra háromszor volt eredményes.

A négyes döntőbe a KMH a második, a MAC a harmadik helyen jutott be. A Neuberg Highlanders hibátlan mérleggel zárta az alapszakaszt, a Kitzbühel lesz a negyedik résztvevő.

Magyar bajnokság

Egy mérkőzést rendeztek, a KMH 17-0-ra verte az FTC-t. A listavezetőtől heten is két gólig jutottak, pontokban Szick Dorka volt a legjobb 2+2-vel. Szerdán a MAC és a KMH találkozik egymással.

U25-ös bajnokság

A középszakasz felsőházában a KMH két emberelőnyös góllal múlta felül a MAC B csapatát. A MAC A együttese 4-0-ra verte a Fradit. Csiszer Réka 2+1-gyel, Csiszer Sarolt 1+2-vel zárt. A KMH és a MAC A továbbra is veretlen.

Az alsóházban a Hatvan 2-1-re nyert az Angels ellen, majd 6-0-ra verte az Óbudát. A KSI szintén legyőzte az OHA-t, mégpedig 3-1-re.

Légiósok

A svéd ligában Pintér Lili csapata, az SDE 1-0-ra kikapott a Modótól. Jókai-Szilágyi Zsófia és a Lulea 4-1-re verte az AIK-ot.

Vasárnap a két magyar válogatott játékos csapatai találkoztak, és Jókai-Szilágyiék örülhettek, 3-0-ra diadalmaskodtak. Pintér egy kiállítást kapott. A Lulea a második, az SDE a hatodik.

A svéd második ligában Pártos Réka együttese, a Karlskrona rangadót nyert, 2-1-re verte az éllovas Malmö Redhawks csapatát, így a hátránya két pontra csökkent.

Az amerikai egyetemi bajnokságban Odnoga Lottiéknak nem ment. Előbb 5-1-re kapott ki a Dartmouth a Cornelltől, majd 5-2-re a Colgate-től.

A kanadai egyetemi ligában Alex Gowie és az Alberta előbb 6-1-re, majd 2-0-ra verte a Lethbridge-t.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum