Hydro Fehérvár AV19?FTC-Telekom 3-6

   

Az Erste Liga bajnoka 25 év után ismét megnyerte a Magyar Kupát. Tette ezt egy extraligás és egy EBEL-es csapat legyőzésével.

A Magyar Kupa vasárnapi döntőjében a Fehérvár nagyobb lendülettel kezdett, mint egy nappal korábban, Aranynak már a 4. percben be kellett mutatnia egy nagy védést. A 6. percig kellett várni az első emberelőnyre, ez a Fradié lett, ám a Fehérvár lőtt belőle először gólt. Erdély léphetett ki egyedül Tikkanen remek indításával, és kötényben verte meg Aranyt (1-0). A zöld-fehéreknek 39 másodperc alatt volt erre válaszuk, amikor Nagy Gergő óriási bombát eresztett meg a hosszú felső sarokba (1-1). Az FTC-Telekomot felbátorította a gól, bátran mentek előre a játékosai, Ouzasnak rövid időn belül kétszer is nagyot kellett védenie. A 13. percben aztán meg is szerezték a vezetést. Ismét emberelőnyben játszhattak, amikor egy megszerzett buli után Kulmala a kék vonal közeléből kegyetlen nagy löketet küldött a jobb felsőbe (1-2). Egy perc múlva először próbálhatta ki előnyös játékát a Fehérvár, és bár volt két nagy lehetősége, nem egyenlítette ki a gólhátrányát. Két perccel a vége előtt Ouzast másodpercek alatt kétszer is próbára tették a zöld-fehérek, de nem tudtak rajta kifogni.

A második harmad elején maradt a nagy tempójú játék. A 23. percben óriási helyzet maradt ki a fehérvári kapu előtt, Szabó Bence a gólvonalon állva blokkolt. Rögtön ezután gól nélkül telt el a következő kék-fehér emberfór. Felpörgött a meccs, gyors ide-oda rohanás alakult ki, sok helyzettel. A 29. percben Campbell óriási kék vonalas lövése a kapuvasról Aranyra pattant, onnan a korong elindult a gólvonal felé, majd a kapus ráült. Videózás következett, és az ítélet: nem gól. Ám egy perc múlva már nem volt kérdés: Sarauer oldalról vette be Arany kapuját (2-2). A Fradit azonban ez sem törte meg, három perc elteltével emberelőnyben ismét magukhoz ragadták a vezetést a zöldek, miután Juusela lopta közelebb magát a kék vonaltól, majd a rövid sarokba bombázott (2-3). A hajrában eredmény nélkül telt el a következő zöld-fehér emberelőny.

A harmadik játékrész elején a Fehérvár igyekezett feljebb tekerni a fordulatszámot, ám a Fradi tudta tartani a lépést. Továbbra is izgalmas, élvezetes meccset láthattak a szurkolók, az iramra nem lehetett panasz. A fehérvári gárda egy veszni hagyott emberelőny után teljes létszámban egyenlített: az 51. percben Busenius lövése talált utat a hosszú sarokba (3-3). A Ferencváros hihetetlen karaktert mutatott, hiszen két perc múlva harmadszor is megszerezték a vezetést, miután Sarcia Nagy Gergőhöz hasonlóan nagy gólt lőtt oldalról a hosszú felső sarokba. A találatot a játékvezetők visszanézték videón, és megadták azt (3-4). Négy perc volt már csak hátra, amikor előnybe került a Fehérvár, a kapusukat is levitték, így kettős fórban rohamoztak az egyenlítésért, ám ekkor Juusela talált be az üres kapuba (3-5). A Fehérvár továbbra is ment előre, Ouzas ismét a padra korcsolyázott, ezt Nagy Gergő használta ki (3-6). Az FTC-Telekom utoljára 1995-ben nyerte meg a Magyar Kupát.

Az Expert-Borsod Agroker Magyar Kupa programja:

elődöntők (január 18.):
15:30 DVTK Jegesmedvék?Hydro Fehérvár AV19 2-6
19:00 FTC-Telekom?MAC Újbuda 1-0

helyosztók (január 19.):
12:00 DVTK Jegesmedvék?MAC Újbuda 4-7
15:30 Hydro Fehérvár AV19?FTC-Telekom 3-6

ftcavs

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum