Jött a lett ? és ihletett formában véd

 

Elvis Merzlikins, a Columbus debütáns kapusa utolsó 9 meccsén 95% felett fog, a szezon előtt lesajnált csapat playoffhelyen áll.

Azok után, hogy nyáron távozott a csapat két legnagyobb sztárja, Artyemij Panarin és Szergej Bobrovszkij, nem sokan fogadtak volna a Blue Jacketsre. Az ohiói gárda helyzete ugyan még bizonytalan, de egyelőre övé a második wild card hely keleten, ami már önmagában is hatalmas meglepetés. Sok más tényező mellett ennek a részsikernek az egyik legfontosabb összetevője a kiváló kapusteljesítmény. A szezonnak a Joonas Korpisalo?Elvis Merzlikins alkotta tandemmel vágtak neki, és egyikük sem tűnt acélos választásnak. A finn kapusnak az első szezonja sikerült jóra, 2015/16-ban 31 mérkőzésen 92%-kal védett, azóta nem tudta megközelíteni ezt, tavaly 27 meccsen 90% alatt dolgozott, és közel 3 gólt kapott meccsenként. De Bobrovszkij távozásával kivirágzott, a gólátlagát sikerült 2,5 alá vinnie, a hatékonysága 91,3%-ra emelkedett.

December végén azonban megsérült, így a helyére kényszerűségből az az Elvis Merzlikins került, akinek az idei az első szezonja az NHL-ben. A 25 éves lett hálóőr számára sem volt ez diadalmenet az elején, az első 8 találkozóján győzelmet nem tudott hozni, csak négy pontszerzésre futotta. Korpisalo sérülése után viszont felnőtt a feladathoz: december 31-én a Florida ellen 36 védéssel tért vissza, és a San José elleni meccset leszámítva csapata egyik vezére azóta is. Az év utolsó napja óta eltelt periódusban 9 meccsből hetet megnyert a csapat, Merzlikins átlagos védési hatékonysága 95,5%. A Vegas és a Boston a liga leggólképesebb csapatai közé tartoznak, de a lett mind a két meccset shutouttal hozta le, így közel 166 percig nem kapott gólt, ami elképesztő egy európai újonctól, aki nincs hozzászokva, hogy a kisebb pályából adódóan jóval nagyobb a kapu előtti forgalom. Jellemző adat: az egyik leggyorsabb csapat, a Carolina ellen úgy tudott nyerni a héten a Columbus, hogy mindössze 18 kapura lövése volt.

A 2014-ben a Columbus által a harmadik körben draftolt, de 2019 nyaráig Svájcban védő ? a világbajnokságokon egyébként szinte minden alkalommal kifejezetten kiemelkedő teljesítményt nyújtó ? lett kapus meglehetős szerénységgel viseli a sikereket. A Boston lenullázása után arról beszélt, hogy előző shutoutjánál Vegasban volt néhány jó védése, de a Bruins elleni győzelem igazi csapatmunka volt. Ebben nagy a szerepe az állandó kommunikációnak, a védők mindig mondták neki, mikor tegye ki a korongot, mikor tenyereljen rá. A Blue Jackets fő erénye különben is a védekezés, 48 meccsen 124 gólt kaptak, ezzel negyedikek a ligában a Dallas, a Boston és az Arizona után. A csapat tehát versenyben van a rájátszásért, jelenleg 56 ponttal áll, akárcsak a Philadelphia, míg mögöttük a Florida hátránya csak egy pont, de két meccsel kevesebből. Korántsem biztos tehát, hogy meglesz a playoff, de erre a részeredményre sem számított senki a csapat háza táján.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum