Kezdődhet az igazi magyar presztízshétvége

   

Az Erste Liga-bajnok, az EBEL- és a két Extraliga-csapat csap össze a Magyar Kupáért a miskolci jégcsarnokban.

Sok újat nem mondhatunk a szombat délután kezdődő eseményekről, hiszen minden szurkoló és érdeklődő pontosan ismeri az előzményeket és a téteket. Azt semmiképpen sem állítanánk, hogy vasárnap estére kiderül, melyik a legjobb magyarországi klubcsapat, vagy hogy hol is található ebben a pillanatban a jégkorongunk fővárosa ? de éppen elég megtudnunk azt is, hogy ezen a hétvégén melyik gárdánk van a legjobb formában. Ez is jó arra, hogy a győztes hívei büszkék legyenek övéikre, a többiek pedig további plusz motivációt kapjanak a fejlődéshez. A sebtében összehozott tavalyi kiírás hibáit kijavították, idén tisztességes selejtezők során alakult ki a legjobb négy mezőnye, és azzal szemben sem támaszthatunk kifogásokat, hogy a címvédő kiemeltként eleve helyet kapott a négy között. Az is rendben van továbbá, hogy final fourt rendeznek, ebben a lebonyolítási formában a két nap a magyar jégkorong ünnepe lehet. Miskolcon ráadásul igen jó helyen lesz a rendezvény, az elmúlt évtizedben nagyon komoly fejlődést produkáló klub méltó házigazdának tekintendő.

A mezőny tehát ugyanaz, mint tavaly, de nem képezheti vita tárgyát, hogy a négy legjobb száll harcba a kupáért. Emellett a párosítás is megegyezik az egy évvel ezelőttivel, az FTC-Telekom a MAC Újbudával, a DVTK Jegesmedvék a Hydro Fehérvár AV19-cel találkozik az elődöntőkben. Akkor a MAC összességében magabiztosan vette az első akadályt, ám a másik párban végletekig kiélezett küzdelemben ment tovább a fináléba az EBEL-csapat.

Idén sem könnyű számba venni az esélyeket. Az FTC-Telekom az elmúlt időszakban még inkább előrelépett, ez annak ellenére kimondható, hogy a magyar bázisú nemzetközi bajnokság alapszakaszában “csak” a második helyen végzett az egyre erősödő Csíkszeredai Sportklub mögött. Közben azonban részt vett a Kontinentális Kupában is, ahol a döntőről lemaradt ugyan, de így is nagyszerű eredményeket produkált. Nem tűnik tehát sansztalannak azzal a MAC-cal szemben, amely a várakozásokhoz ? és előző szezonjához ? képest jóval szerényebb teljesítményt nyújt az Extraligában.

A DVTK Jegesmedvék és a Hydro Fehérvár AV19 csatájának kimenetele legalább ennyire kiszámíthatatlan. A miskolciak ugyanúgy a felsőházért küzdenek a szlovák bajnokságban, mint az előző idényben, de az eddigi hónapok során úgy tűnt, hogy megint tettek egy lépést előre. Tudásban és játékban mindenképpen. Ám az csak az alapszakasz végére derülhet ki, hogy ez a lépés mekkora is valójában. A legjobb hatot elérni finoman szólva sem egyszerű, de ha ismét lemaradnának a piros-fehérek a negyeddöntőről is, az már komoly csalódás lenne. Hogy ne így történjen, abból a szempontból is komoly lökést adna a kupadöntőbe jutás és a győzelem. A Fehérvár célja persze más. Hannu Järvenpää együttesének az utolsó fordulókban már nem volt reális esélye az EBEL-felsőház elérésére, és a playoffot sem adják majd “ingyen” a kilencedik pozícióból induló gárdának. Nekik is szükségük lenne tehát az intenzív pozitív élményre, amit kizárólag a címük megvédése nyújthatna.

A kupahétvége minden bizonnyal telt házas lesz Miskolcon, jegyeket ugyanakkor még lehet vásárolni. A vonatkozó információkért ide kattintsanak.

Az Expert-Borsod Agroker Magyar Kupa programja:

elődöntők (január 18.):
15:30 DVTK Jegesmedvék?Hydro Fehérvár AV19 (M4 Sport)
19:00 FTC-Telekom?MAC Újbuda (élőben M4 Sport online, felvételről M4 Sport 22:00-tól)

helyosztók (január 19.):
12:00 harmadik helyért ? az elődöntők vesztesei (M4 Sport)
15:30 döntő ? az elődöntők győztesei (M4 Sport)

avskupa

fotó: Soós Attila/Hydro Fehérvár AV19

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum