FTC-Telekom?MAC Újbuda 1-0

   

Az Erste Liga bajnoka hatalmas küzdelemben legyőzte az újbudai Extraliga-csapatot a Magyar Kupa második elődöntőjében.

A mérkőzést jó iramban kezdték a felek, mindkét oldal felvállalta a nyílt támadójátékot. Ebből következett, hogy a kapusok nem maradtak feladat nélkül. A 11. percben megszerezte a vezetést a Fradi. Tóth Gergely a kék vonalról, a palánk mellől eresztett meg nagy lövést, a korong a kapu előtt tömörülő játékosok egyikén megpattanva jutott a hálóig (1-0). Többet támadtak a zöld-fehérek ? a hivatalos statisztika szerint 17-4-re nyerték a kapura lövéseket ebben a húsz percben ?, Bernardnak többször is résen kellett lennie. A MAC a játékrész végét nyomta meg, de egyenlíteni nem tudott.

A második harmad újbudai emberelőnnyel kezdődött, ám többszöri kísérletre sem tudtak betalálni Terbócsék. Teljes létszámban is maradt a MAC lendülete, Arany egyszer a botja végével védett, de aztán a Fradi igazodni tudott a nagyobb sebességhez. A harmad derekára a küzdelem vette át a főszerepet, a kapuk kevesebbet forogtak veszélyben. A MAC fölénybe került, sorozatban dolgozta ki a helyzeteiket, ám Arany jól védett. Közben a Fradi-kontrákat sem vehették fél vállról az újbudaiak.

A harmadik játékrész nagy MAC helyzettel indult, de ezen a téren Fradi sem maradt adós. Az újbudai csapat ismét fölénybe került, de az ellenfél masszív védekezésén nem talált fogást. A 48. percben egy páros kiállítás miatt 4 a 4 elleni játék kezdődött, eredmény nélkül telt el a 120 másodperc. Az 52. percben villámgyors Fradi-kontra futott végig a pályán, Németh jól vette észre a másik oldalon Tóth Adriánt, akinek a közeli lövését Bernard nagy bravúrral védte. A hajrában a MAC mindent megtett az egyenlítés érdekében, alaposan megdolgoztatták a csatárai Aranyt, ám nem tudtak túljutni rajta.

Az FTC-Telekom 20 év után jutott be ismét a Magyar Kupa döntőjébe ? ahol akárcsak a szezon eleji Szuperkupában, a Hydro Fehérvár AV19 lesz az ellenfele ?, míg a MAC Újbuda extraligás “társával”, a DVTK Jegesmedvékkel küzdhet a bronzéremért.

Az Expert-Borsod Agroker Magyar Kupa programja:

elődöntők (január 18.):
15:30 DVTK Jegesmedvék?Hydro Fehérvár AV19 2-6
19:00 FTC-Telekom?MAC Újbuda 1-0

helyosztók (január 19.):
12:00 DVTK Jegesmedvék?MAC Újbuda (M4 Sport)
15:30 Hydro Fehérvár AV19?FTC-Telekom (M4 Sport)

ftcmac

fotó: FTC-Telekom

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum