Péter Donát-triplával nyert az Augsburg

 

Keresztes Levente 2 meccsen 1+4 pontot ért el az NCDC-ben. Összefoglalónk a jegyzett korosztályos utánpótlás-bajnokságokban játszó légiósainkról.

Két szoros hazai meccset nyert a GCK Lions a svájci juniorbajnokságban. Révész Marcell és Falus Ádám csapata a Davost hosszabbításban, a Bernt rendes játékidőben verte 2-1-re. A magyarok játszottak, pontot nem szereztek. Nem úgy, mint Ortenszky Tamás, aki a Gottéron 8-1-es legyőzéséből 1+2-vel vette ki a részét. A Biel előtte még egy győzelmet aratott, a Zug otthonában büntetőkkel 4-3-ra. A GCK Lions második, a Biel ötödik a bajnokságban.

A német U20-ban az Augsburg a Berlint fogadta. Az első összecsapást a fővárosiak hosszabbításban nyerték 4-3-ra, Péter Donát gólpasszt adott. A második mérkőzést már a hazaiak húzták be, Péter mesterhármast ütött, emellett egy gólpasszt is kiosztott. A szintén augsburgi Szűcs Ádám nem szerzett pontot, a berlini Kánya Tamás a második mérkőzésen volt asszisztos. Péter immár 20+20 pontos 22 mérkőzést követően. A Kovács Péterrel felálló Regensburg 3-2-re és 2-0-ra verte a Düsseldorfot. A Regensburg a harmadik, a Berlin az ötödik, az Augsburg a hatodik a tabellán.

Kemény Patrik 1+1 pontja ellenére a Wings Arlanda hazai pályán hosszabbításban 5-4-es vereséget szenvedett a Nyköpingtől a svéd U20 Elit keleti divíziójában. Kemény a 22 meccsen lőtt 13 találatával messze csapata leggólerősebb játékosa. A Wings negyedik a 9 csapatos bajnokságban. A déli divízióban a Halmstad ismét fölényes győzelmet aratott, 12-1-re verte a Dalent. Jakabfy Sámuel két gólpasszt adott, bátyja, Csongor nem volt pontszerző. A Halmstad a harmadik helyen áll.

A finn B-Nuorten Mestis bajnokságban a Viikingit előbb 6-3-ra kikapott otthon a K-Kissattól, majd a GrIFK vendégeként sem szerzett pontot, 8-5 lett a vége. A második találkozón a továbbra is pont/meccset átlagoló Tamási László 1+1-gyel zárt. A Viikingit utolsó.

Az amerikai USPHL Premierben a Flora Eels hazai pályán szenvedett 4-3-as vereséget a Florida Junior Bladestől. Tóth Keve ismét gólt lőtt, utolsó hat meccsén 5 pontnál jár. A Florida simán vezeti divízióját.

Az NCDC-ben a Twin City Thunder a Connecticut Junior Rangerst látta vendégül, Keresztes Levente csapata előbb 4-3-ra győzött, majd 6-4-re kikapott. Keresztes az első meccset 1+2-vel, a másodikat két assziszttal zárta. A Thunder hatodik.

Az osztrák juniorbajnokságban az Okanagan Komáromy Botonddal a soraiban 3-2-re verte a Vienna Capitalst. Komáromy gólt lőtt, 15. meccsén a 12. pontját gyűjtötte. Az Okanagan vezeti a bajnokságot.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum