Az FTC-Telekom is befejezi az alapszakaszt

   

Az Erste Liga-címvédő macidobálós akciót szervezett a Schiller-Vasas HC elleni mérkőzésre.

A pesterzsébeti összecsapáson már egyik fél sem változtathat a pozícióján, Fodor Szabolcs együttese mindenképpen a táblázat második helyén zár, míg Ladányi Balázs fiai az utolsóról indulva kísérelhetik meg elérni a playoffot a középszakaszban. Ami a riválisok eddigi mérlegét illeti, háromból háromszor a Fradi nyert, és mindháromszor öt góllal: kétszer 6-1-re, egyszer 5-0-ra. A mérkőzésre macidobálós akciót szervezett a klub jótékony céllal, a plüssjátékokat a zöld-fehérek első gólját követően hajigálhatja be a jégre a publikum. Az előzmények alapján nagy meglepetés lenne, ha ez a gól nem születne meg. A Schiller-Vasasnak még lesz egy mérkőzése az alapszakaszban is – pénteken a Hokiklub Budapest ellen –, míg az FTC-Telekom a Magyar Kupa négyes döntőjére való felkészülés kiemelten fontos állomásának is tekintheti ezt a találkozót. A zöldek az extraligás MAC Újbuda ellen elődöntőznek szombaton, és a két csapat formáját, illetve játékának karakterét elnézve a legkevésbé sem tűnnek esélytelennek a Miskolci Jégcsarnokban.

vasftc-191004

fotó: Schiller-Vasas HC

FTC-Telekom–Schiller-Vasas HC 5-1

   

Magabiztos győzelmet aratott az alapszakasz-második címvédő a piros-kék fiatalok ellen.

Alig negyvenöt másodperc elteltével megszerezte a vezetést csapatának Brett Switzer, repülhettek a plüssjátékok a jégre. Érthető módon a folytatásban is a házigazdák domináltak, aminek a 18. percben Pavuk Attila adott nagyobb nyomatékot, miután kíméletlenül bevarrta Switzer visszapasszát. A második játékrészt lehozta ikszre Ladányi Balázs együttese. Tóth Renátó ugyan egy villámgyors Fradi-akció végén 3-0-ra módosította az állást a 27. percben, ám Inglis Ákos a 39.-ben éles szögből bevette Nagy Kristóf kapuját, a korong épphogy átcsorgott a hálóőrön. A befejező játékrész Aki Juusela első Erste Liga-találatával kezdődött, a finn emberhátrányban a saját harmadából indult el feltartóztathatatlanul, majd magabiztosan fejezte be a szólót, 4-1 a 41. percben. Bő hét perccel később ismét négy az öt ellen talált be ismét Juusela. A vendégek előbb a támadóharmadban, majd a saját kékjükön is bizonytalankodtak, Tóth Richárd megkaparintotta a pakkot, a finnhez passzolt, aki nem hibázott, 5-1. Mint később kiderült, ez lett a végeredmény is, az FTC-Telekom három ötgólos győzelem után negyedjére is magabiztosan tette el a 3 pontot a Schiller-Vasassal szemben.

ftcvas

fotó: FTC-Telekom

A bajnoktól a mi csapatunknak így ki lehet kapnia

   

Ladányi Balázs, a Schiller-Vasas HC és Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője értékelte a két csapat mérkőzését.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 380 néző. Játékvezetők: Kincses, Kincses, Mizsák, Molnár.
Nagy K.: 96,6% (Arany)
K
Sági: 88,9% (Anfang)
Rantanen, Tóth Gergely, Tóth Renátó, Nagy G., Tóth A.
1
Gáspár, Bukor, Szlama, Székely-Mádai, Turbucz
Hegyi, Sarcia, Switzer, Pavuk, Kulmala
2
Hetényi, Seregély, Fliszár, Czakó, Pápa
Boros, Jászai, Tóth Richárd, Hajós, Juusela
3
Surányi, Tornyai, Béres, Páterka, Szalma
Farkas L. S., Pozsár, Tóth Gergő
4
Inglis
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:45 FTC Switzer Tóth Gergely Rantanen
2-0 17:14 FTC Pavuk Switzer Kulmala
3-0 26:29 FTC Tóth Renátó Pavuk Jászai
3-1 38:59 VAS Inglis Bukor Czakó
4-1 40:57 FTC SH Juusela Hajós
5-1 48:00 FTC SH Juusela Tóth Richárd
45 Kapura lövések száma 29
8 Kiállításpercek 4

Az FTC-Telekom–Schiller-Vasas HC góljai

 

Megmutatjuk külön videón a macidobálós jótékonysági akció pillanatait is.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum