Az Acélbikák megelőzhetik a DEAC-ot

   

A debreceniek gyergyói vereségével megnyílt a lehetőség a dunaújvárosiak előtt, hogy fellépjenek az Erste Liga-tabella negyedik helyére.

Ehhez semmi mást nem kell tenniük az Acélbikáknak, mint hogy legyőzik szerda este a Corona Brassót. Az alapszakaszt befejező DAB ezzel egy ponttal előzné a DEAC-ot, majd csütörtökön szurkolhatna a Csíkszeredai Sportklubnak, hogy gyűrje le a hajdúságiakat. Mindemellett a Brassó számára már nincs igazi tétje a magyarországi túrának – amelyre két eltiltott légiósa nélkül kellett elutaznia –, ugyanis hiába érheti be pontszámban a DEAC, az egymás elleni eredmények miatt a helycsere nem lehetséges. Az előjelek az újvárosi csata előtt mindkét gárda számára kedvezőtlenek. A DAB ugyan legyőzte múlt héten az alapszakaszgyőztes Sportklubot, hétfőn azonban történelmi pofonba szaladt bele a Tüskecsarnokban, a Hokiklub Budapest ugyanis még soha senkit nem tudott lenullázni az Erste Ligában. A Corona ehhez képest mindkét hétvégi meccsét bukta, az alsóházi UTE és a felsőházi FTC-Telekom is 3 ponttal távozott Brassóból. Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, háromból hármat nyertek az erdélyiek, egyszer ráadásul 9 gólt ütöttek. Ez tehát az utolsó alkalom a DAB előtt, hogy pontot szerezzen az alapszakaszban Gligáéktól, ez talán pluszmotivációt jelenthet a hazai gárda számára.

dabbra

fotó: DAB

Dunaújvárosi Acélbikák–Corona Brassó 7-5

   

Az újvárosiak a pályafutása első Erste Liga-találatát jegyző Gebei Gergely győztes góljával nyertek, így megelőzték a DEAC-ot.

A negyedik helyért küzdő Dunaújvárosi Acélbikák a 6. percben emberhátrányba kerültek Keegan Dansereau büntetése miatt. A nyitó harmad közepétől beindultak a csapatok. Amikor a DAB játszhatott 5 a 4 ellen, Dósa Krisztián közelről betuszkolt góljával kihasznált a fórt. Két perccel később szintén emberelőnyben egyenlített a Brassó: Tranca Dániel keresztpasszát Albert Zagidullin lőtte be kapásból. Gyorsan jött a hazai válasz: 48 másodpercre rá egy újvárosi ellentámadás végén Somogyi Balázs közelről újra vezetéshez juttatta a piros-fehéreket. A játékrész végén Tranca révén egyenlítettek a vendégek.

A második felvonás elején Kovács Erik 2+2 perces büntetést kapott magas bottal való játékért. A négyperces fórral nem éltek a brassóiak, ellenben a mérkőzés felénél Pavlo Boriszenko remekül érkezett Roberto Gliga középre tett korongjára, aminek köszönhetően fordítottak a vendégek. Két percre rá 22 másodperc alatt fordítottak az Acélbikák: előbb Dansereau sikertelen próbálkozása után David Mazurek kotorta be a pakkot, aztán Nico Vuorijarvi kapumegkerülős próbálkozását még olvasta Tőke Zoltán, ám az érkező Hugo Turcotte-tal szemben tehetetlen volt.

A záró húsz perc áthúzódó DAB-emberelőnnyel indult. Úgy tűnt, a fór kimarad, ám Somogyi Balázs sikerrel betört Tőke kapuja elé és egy fonákgóllal meglőtte az 5. Acélbikák-találatot. Két perc múlva Boriszenko egygólosra csökkentette a differenciát. Újabb 2 percre rá Fowlie kiváló passzt adott Zack Frankónak, aki Hughson botos kesztyűje mellé belőtte az egyenlítő találatot. A következő gólra két és fél percet kellett várni, ami történelmi volt: Kovács Bronson lövésébe Gebei Gergely ért bele, a 20 éves jégkorongozónak ez volt pályafutása első Erste Liga-gólja. A végjátékhoz közeledve a DAB emberelőnybe került, a lehetőséget Azari Zsolt váltotta gólra egy kijátszott akció végén.

A Dunaújvárosi Acélbikák 7-5-re nyertek – David Leger győztes meccsen debütált a padon –, sikerrel zárták az alapszakaszt, jelenleg 1 pont az előnyük a DEAC-cal szemben. Ha a debreceniek nem győznek a Sportklub otthonában, a DAB zár a 4. helyen.

DAB-Brasov-200115

Legalább a meccs felében jobban játszottunk

   

Mestermérleg a Dunaújvárosi Acélbikák–Corona Brassó mérkőzés után.

David Leger vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák: “A támadójátékunk tetszett, a védekezésünkön azonban még van mit javítani, de természetesen örülök, hogy győzni tudtunk egy jó csapat ellen.”

Ondrej Rusnák másodedző, Corona Brassó: “Kicsit csalódott vagyok, mert legalább a meccs felében jobban játszottunk, mint a hazaiak, ám elkövettünk néhány hibát, melyeket a DAB kihasznált. Ezzel együtt jó kis meccs volt, mindenki sokat játszhatott, de a középszakasz és a rájátszás azért más lesz.”

forrás: nso.hu

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 200 néző. Játékvezetők: Németh, Németh, Balla, Fényi.
Hughson: 90,0% (Pinczés B.)
K
Tőke: 79,4% (Polc)
Vuorijarvi, Kovács B., Dansereau, Azari, Mazurek
1
Boriszenko, Molnár Z., Franko, Gliga, Fowlie
Lendák, Hüffner, Silló, Somogyi B., Turcotte
2
Bíró O., Mihály, Molnár Zs., Tranca, Péter
Dósa, Hruby, Gebei, Németh, Kovács E.
3
Haraga, Bíró M., Bíró G., Zagidullin, Brown
Baker, Pinczés O.
4
Constantin
Ihnacak Miroslav, Ihnacak Miroslav
E
Pénzes Július, Rusnák Ondrej
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 10:29 DAB PP Dósa Turcotte
1-1 12:27 BRA PP Zagidullin Tranca
2-1 13:15 DAB Somogyi B. Hüffner Turcotte
2-2 17:39 BRA Tranca Fowlie
2-3 30:38 BRA Boriszenko Gliga Franko
3-3 32:26 DAB Mazurek Dansereau Azari
4-3 32:48 DAB Turcotte Vuorijarvi Silló
5-3 41:32 DAB PP Somogyi B. Lendák Hughson
5-4 43:45 BRA Boriszenko Péter Tranca
5-5 45:50 BRA Franko Mihály Fowlie
6-5 47:25 DAB Gebei Kovács B.
7-5 53:08 DAB PP Azari Dansereau Mazurek
34 Kapura lövések száma 50
8 Kiállításpercek 8

Vagány beleérős gólt szerzett Gebei

 

A fiatal újvárosi játékosnak ez volt az első találata az Erste Ligában. DAB–Brassó, összefoglaló.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum