Mountfield?Frölunda döntő lesz a BL-ben

 

A címvédő svédek idegenbeli győzelemmel, a csehek kettős diadallal jutottak a Bajnokok Ligája fináléjába.

Kedden lejátszották a Bajnokok Ligája-elődöntők visszavágóit. A címvédő Frölunda hazai jégen 3-2-es vereséget szenvedett a Luleától, így idegenben kellett kivívnia a döntőbe jutást. A göteborgiak a 14. percben hátrányba kerültek, ám a második harmadban egyenlítettek, a harmadik játékrészben pedig még két gólt lőttek. A Frölunda 3-1-re győzött, 5-4-es összesítéssel harcolta ki negyedik BL-fináléját. A másik ágon a Mountfield Hradec Králové továbbjutásához egy pillanatig sem fért kétség. A Djurgarden kétgólos hátránnyal utazott Csehországba, ahol gólt sem szerzett, miközben a hazaiak háromszor is betaláltak. A Mountfield a 3-0-s sikerének köszönhetően 6-1-es összesítéssel jutott be második cseh csapatként a BL-döntőbe.

A Bajnokok Ligája döntőjét február 4-én játsszák. A párosítás érdekessége, hogy a két csapat egy csoportban játszott, akkor egygólos idegenbeli sikerek születtek.

Az elődöntők párosításai:

Djurgarden Stockholm (SWE)?Mountfield HK (CZE) 1-3, 0-3 ? 1-6
Frölunda Indians (SWE)?Lulea Hockey (SWE) 2-33-1 ? 5-4

A negyeddöntők eredményei:

Djurgarden Stockholm (SWE)?Red Bull München (GER) 5-13-0 ? 8-1
EV Zug (SUI)?Mountfield HK (CZE) 1-10-4 ? 1-5
EHC Biel-Bienne (SUI)?Frölunda Indians (SWE) 3-23-5 h. ? 6-7 h.
Lulea Hockey (SWE)?Lausanne HC (SUI) 2-15-2 ? 7-3

A nyolcaddöntők eredményei:

Skelleftea AIK (SWE)?Djurgarden Stockholm (SWE) 3-31-4 ? 4-7
EHC Biel-Bienne (SUI)?Augsburger Panther (GER) 2-22-1 h. ? 4-3 h.
Red Bull München (GER)?Junoszty Minszk (BLR) 3-26-0 ? 9-2
Frölunda Indians (SWE)?Färjestad Karlstad (SWE) 3-68-2 ? 11-8
EV Zug (SUI)?Tappara Tampere (FIN) 3-33-1 ? 6-4
Lulea Hockey (SWE)?SC Bern (SUI) 3-04-2 ? 7-2
Adler Mannheim (GER)?Mountfield HK (CZE) 0-11-1 ? 1-2
Lausanne HC (SUI)?Skoda Plzen (CZE) 2-14-4 h. ? 6-5 h.

A csoportbeosztás: 

A csoport: KAC Klagenfurt (AUT), Tappara Tampere (FIN), EHC Biel-Bienne (SUI), Frisk Asker (NOR)

B csoport: HPK Hämeenlinna (FIN), EV Zug (SUI), Skoda Plzen (CZE), Rungsted Seier Capital (DEN)

C csoport: Lule? Hockey (SUI), Bílí Tygři Liberec (CZE), Augsburger Panther (GER), Belfast Giants (GBR)

D csoport: Oceláři Třinec (CZE), Lausanne HC (SUI), Lahti Pelicans (FIN), Junoszty Minszk (BLR)

E csoport: SC Bern (SUI), Kärpät Oulu (FIN), Skellefte? AIK (SWE), Grenoble (FRA)

F csoport: Adler Mannheim (GER), Djurg?rden Stockholm (SWE), Vienna Capitals (AUT), GKS Tychy (POL)

G csoport: Färjestad Karlstad (SWE), Red Bull München (GER), HC Ambr?-Piotta (SUI), HC05 Banská Bystrica (SVK)

H csoport: Frölunda Indians (SWE), Graz 99ers (AUT), Mountfield Hradec Králové (CZE), Cardiff Devils (GBR)

A rájátszás időpontjai:

Nyolcaddöntők: 2019. november 12./13. és 19./20.
Negyeddöntők: 2019. december 3./4. és 10.
Elődöntők: 2020. január 7./8. és 14./15.
Döntő: 2020. február 4.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum