David Leger az Acélbikák új vezetőedzője

   

A dunaújvárosi Erste Liga-együttest az alapszakasz utolsó mérkőzésén már a kanadai szakember fogja irányítani.

A következő tartalommal érkezett erről közlemény:

“A szezon további részében David Leger irányítja vezetőedzőként a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapatát. Az 51 éves kanadai szakember ma érkezett meg hazánkba, és már az este hat órakor kezdődő Brassó elleni összecsapáson ott áll majd a csapat kispadján, ahol Miroslav Ihnacak, valamint Jan Vodila segít neki abban, hogy az Acélbikák begyűjtsék a három pontot az Erste Liga alapszakaszának utolsó mérkőzésén. A szakember neve nem lehet ismeretlen a dunaújvárosi szurkolók előtt, ugyanis Donald MacLean segítőjeként már dolgozott az együttesnél a 2014/2015-ös szezonban, ám akkor családi okok miatt távozni kényszerült az Acélbikáktól.”

A nyáron érkezett Miroslav Ihnacak irányítása mellett az előző szezonban rendkívül gyenge produkciót nyújtó ? az elviekben minőségi keret ellenére a playoffról lemaradó ? Acélbikák a felsőházba jutottak az alapszakaszban, így garantáltan ott lesznek a magyar bázisú nemzetközi bajnokság negyeddöntőjében.

David Leger változatos pályafutása során több szezonon át dolgozott a CIS tengerentúli egyetemi bajnokságban, az Ázsia Ligában és az ECHL-ben, valamint a lengyel utánpótlásban is. A dunaújvárosiakhoz a CCHL-es Kanata Laserstől érkezik.

leger

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum