Panarin 5 pontot szerzett a New York-i rangadón

 

A hetek óta bombaformában játszó orosz már csak 4 egységre van a kanadai táblát vezető McDavidtől. Ovecskin megelőzte Selannét.

A New York-i városi rangadón hiába vezetett már a 18. másodpercben az Islanders, a folytatásban képtelen volt tartani az Artyemij Panarin vezette Rangerst, amely egymás után hatot rámolta be. Az első ötben két góllal és három gólpasszal aktív szerepet játszott a liga második legdrágább játékosa. Panarin az utolsó négy hazai mérkőzésen mindig szerzett legalább három pontot, erre korábban csak Andy Batghate volt képes a klub színeiben még 1961 novemberében.

Montrealban ért véget a Calgary ötmeccses győzelmi sorozata. A Canadiens az első és a harmadik harmad közepén egy-egy gólt szerzett, ami bőven elég volt a győzelemhez, mert Carey Price 31 védéssel shutoutot ért el. Price-nak ez volt a 46. hibátlan mérkőzése a Canadiensben, amivel befogta a harmadik helyen álló Ken Drydent. A lista első két helyén ? beláthatatlan messzeségben ? George Hainsworth (75) és Jacques Plante (58) áll.

2-0-ra nyert a Washington is a Carolina ellen. A fővárosiak mindkét gólját Alekszandr Ovecskin ütötte, aki ezzel két listán is előrébb lépett. Egyrészt megszerezte a 685. és 686. találatát, amivel megelőzte az örökranglista 11. helyén álló Teemu Selannét, másrészt a 109. győztes gólját lőtte, amivel a hatodik Brendan Shanahant fogta be a győztes gólokat szerzők rangsorában. Ovecskin mellett honfitársa, Ilja Szamszonov emelkedett ki, aki 23 védéssel az első shutoutját szerezte az NHL-ben.

ovecskin 686

A hazai pályán játszó Philadelphia háromgólos hátrányból fordítva büntetőlövésekkel győzött a Boston ellen. A Bruins erősen kezdett, az első harmadban 2-0-ra, a mérkőzés felénél 5-2-re vezetett. A Flyers azonban a három pontot szerző Sean Couturiernek és a duplázó Travis Sanheimnek köszönhetően ledolgozta a különbséget. A rávezetések az ötödik körben értek véget, amikor Travis Konecny találata után Brad Marchand kapitálisat hibázott: egyszerűen elhagyta a korongot.

A St. Louis az Anaheim ellen egymás után a kilencedik hazai sikerét jegyezte, amivel beállította az 1991-es franchise-rekordot. A Blues igazi csapatjátékkal szerezte meg újabb győzelmét, hiszen kilenc játékosa szerzett pontot, és egyedüliként Brayden Schenn zárt kettővel.

NHL, 2020. január 13.:

Montreal?Calgary 2-0
G.: Weal, Poehling ill. ?

NY Rangers?NY Islanders 6-2
G.: Panarin (2), Fast, Kreider, Fox, Trouba ill. Eberle, Nelson

Philadelphia?Boston 6-5 b.
G.: Sanheim (2), Hayes, Couturier, Bunnaman ill. Krejci (2), Bjork, Pastrnák, Coyle

Washington?Carolina 2-0
G.: Ovecskin (2) ill. ?

St. Louis?Anaheim 4-1
G.: Steen, Bozak, Schwartz, Barbasov ill. Comtois

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum