A Villachot még utolérheti a Fehérvár

   

A címvédő Klagenfurt érkezik kedd este a Raktár utcába, amely a harmadik helyen áll, de még nem érezheti magát biztonságban.

A Hydro Fehérvár AV19 szekere nem úgy szalad ebben a naptári évben, ahogyan azt a hívei szeretnék. A magyar EBEL-csapat 6 mérkőzést játszott január 1-je óta, és ezek közül csak 1-et nyert meg – azt 3-án hazai környezetben a Znojmo ellen –, a további 5-öt elveszítette, kétszer ráadásul 8 gólt kapott. Nem véletlen, hogy a menedzsment igazolt egy rutinos finnt a védelembe, illetve felmerül egy további légiós szerződtetése is. A történtek során eldőlt, hogy a Fehérvárnak az előző hősies idénnyel ellentétben az alsóházból kell megkísérelnie a negyeddöntőbe jutást. Az is egyre valószínűbb, hogy a középszakaszt a 9. helyről kezdik Erdélyék. Igaz, egy hellyel még feljebb léphetnek – lejjebb hálistennek nem csúszhatnak –, ám ehhez háromszor kellene buknia a Villachnak, illetve két nagy bravúrra is szükség lenne az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban. Az elsőre máris a Klagenfurt ellen. A KAC sincs abszolút topformában, 5 meccs, 2 vereség, 3 győzelem az idén, viszont figyelemre méltó, hogy utolsó két alkalommal egy árva gólt sem kaptak, a Dornbirnt 3-0-ra, a Znojmót 4-0-ra győzték le. A csehek elleni siker rendkívül fontos volt, mivel a táblázat fentebbi régióiban még tart a csata a felsőházért, és éppen ennek a 3 pontnak köszönhetően van kényelmesebb helyzetben a dobogó alsó fokán tartózkodó Klagenfurt. Biztonságban viszont nincs, lévén, hogy elvben a hatodik helyezett Bolzano is befoghatja még. Ami a Volán és a KAC egymás elleni mérlegét illeti, a szezonnyitó osztrák sikerre két győzelemmel válaszoltak a mieink, így célnak tekinthetjük a pozitív mérleg megőrzését is. A találkozó előtt – amelyet élőben közvetít a Digi Sport – Hannu Järvenpää vezetőedző, valamint Stipsicz Bence beszéltek várakozásaikról.

Hydro Fehérvár AV19–Klagenfurt 3-2

   

A magyar EBEL-csapat óriási csatában a szezonban harmadszor is legyőzte a bajnokot.

Nagy energiával, magasan letámadva kezdett a Fehérvár, ez többször megzavarta a klagenfurtiakat. Gyorsan jött a vezető gól: a 3. percben Szabó Bence berobbant két védő közé, elvette tőlük a pakkot, Timminshez játszott, akinek közelről már könnyű dolga volt (1-0). Campbell és Haudum páros kiállítása következett, 4 a 4 ellen óvatosak voltak a csapatok. A folytatásban sem lehetett panasz az iramra, igaz a kapuk kevésszer forogtak veszélyben. A játékrész derekán Stipsicz bombája fújt riadót, sikerült percekig beszorítani az osztrákokat és veszélyes lövésekkel zárni az akciókat. Kuralt megkerülte a teljes védelmet, helyzetig cselezte magát, Madlener védett. A Volán-fölény kiállítást kamatozott. Kozek mindössze 17 másodpercet töltött a büntetőpadon, amikor Sarauer keresztpasszából Yogan köténygólt lőtt (2-0). A 16. percben jött az első emberhátrány, az új fiú, Kaijomaa ment ki. Azonnal felállt a KAC, gyorsan passzolgattak, a védelem azonban a helyén volt, és amikor kellett, Kornakker segítette ki övéit. Másfél perccel a vége előtt hatalmas tumultus alakult ki a fehérvári kapunál, Kornakker hanyatt dobta magát, úgy védett. A játékvezetők hosszú percekig videóztak, végül úgy döntöttek, a korong nem jutott át a gólvonalon. A remek első harmad kétgólos előnnyel zárult.

A szünet után sem lassítottak a csapatok. Előbb Erdély maradt le centiméterekkel egy belőtt korongról, majd a Klagenfurt vezetett 2 az 1 elleni kontrát, amit csak szabálytalanul sikerült megállítani. A második osztrák fór is veszélyes volt, gól azonban nem lett belőle. Ez főleg a szenzációs formát mutató Kornakkernek volt köszönhető, aki Bischofberger ajtó-ablak ziccerére is átért. Jó 5 perc után sikerült kiszabadulni a nyomás alól és lövésekkel riogatni Madlenert. Továbbra is élvezetes és lüktető volt a játék, vendégfölénnyel. A 30. percben egy hiba után Ganahl elé pattant a korong, aki egyedül maradt Kornakkerrel szemben és nem hibázott (2-1). A szépítő gól után Mihály Ákos kapott kisbüntetést. Újabb nehéz két perc vált a Fehérvárra. Nem sikerült kihúzni az emberhátrányt, Koch passzából Kozek egyenlített (2-2). A 37. percben Girard védte meg kapusát, Haudummal kapaszkodtak össze, a bunyó után mindketten lehiggadhattak a büntetőpadon. A harmadot Erdély kiállítása zárta, ezt már sikerült kivédekezni. A második játékrész a magasabb sebességbe kapcsolt karintiaiak fölényét és egyenlítését hozta. Izgalmas záró harmadra volt kilátás.

Az utolsó felvonás elejét is megnyomta a vendégcsapat, a vezető gólt szerencsére nem tudták megszerezni. Támadásba lendült a Volán is, Reisz harcolt ki emberelőnyt, de felállni se nagyon sikerült. Komoly küzdelem folyt a korongokért, miközben a védekezésre is nagyon ügyeltek a csapatok. Erdély hatalmas pofont kapott, felállt belőle és pár cserével később éles szögből próbálta meglepni Madlenert. Az 50. percben támadott a KAC, két osztrák összeütközött, a kontrából Erdély hozta helyzetbe Sarauert, aki eltette a pakkot a kapus mellett (3-2). Azonnal jött egy fehérvári kiállítás, Sarauer így is kilépett, ezúttal Madlener nyerte kettejük csatáját. Egyenlő létszámban Kóger eldönthette volna, de a bekkek szorításában nem tudta a kapuba juttatni a korongot. A hajrában Madlener lekorcsolyázott, 6 az 5 ellen támadott a Klagenfurt. Kornakker védéseivel és önfeláldozó blokkokkal sikerült megőrizni az előnyt és megnyerni a mérkőzést.

A győzelemmel eldőlt, hogy a Hydro Fehérvár AV19 az 9-ik helyen végez az alapszakaszban, így 2 bónuszponttal kezdheti a középszakaszt.

avskac

fotó: Hydro Fehérvár AV19

Egy játékost ki kell emelnem a csapatunkból

 

A Hydro Fehérvár AV19 Klagenfurt elleni győzelméről a két vezetőedző mellett Kornakker Dániel kapus is nyilatkozott.

EBEL, 2492 néző. Játékvezetők: Smetana, Piragic, Hribar, Gatol.
Kornakker: 93,9% (Ouzas)
K
Madlener: 75,0% (Vorauer)
Campbell, Szabó B., Kuralt, Timmins, Sárpátki
1
Schumnig, Harand, Bischofberger, Hundertpfund, Ganahl
Tikkanen, Stipsicz, Szita, Girard, Kóger
2
Fischer, Comrie, Obersteiner, Koch, Neal
Kaijomaa, Busenius, Erdély, Sarauer, Yogan
3
Unterweger, Hansson, Kozek, Haudum, Richter
Szabó K., Mihály, Reisz
4
Kraus, Strong, Geier S., Liivik, Geier M.
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:55 AVS Timmins Szabó B.
2-0 13:14 AVS PP Yogan Sarauer Girard
2-1 30:00 KAC Ganahl Comrie
2-2 33:05 KAC PP Kozek Koch Fischer
3-2 49:23 AVS Sarauer Erdély
12 Kapura lövések száma 33
19 Kiállításpercek 13

Így gyűrte le a Fehérvár a Klagenfurtot

   
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
augusztus 12., szerda
FELK 18:30 H20VAS 3-2 HVÉGE
augusztus 13., csütörtök
FELK 15:30 H20VAS 4-2VÉGE
augusztus 14., péntek
FELK 18:00 DEBUTE 4-1VÉGE
augusztus 15., szombat
FELK 18:00 VASDAB 
augusztus 16., vasárnap
FELK 18:00 UTEDEB 
augusztus 18., kedd
FELK 18:00 NITMAC 
augusztus 19., szerda
FELK   GYEDAB 
FELK 18:00 DEBTIT 
augusztus 20., csütörtök
FELK   DTVGYE 
FELK 18:00 TITDEB 
augusztus 21., péntek
FELK 15:30 BBYMAC 
FELK 18:30 FTCDAB 
augusztus 22., szombat
FELK 19:00 UTELVC 
FELK 19:00 ZVOMAC 
Partnerünk
Archívum