Büntetők döntöttek a budapesti EWHL-rangadón

 

Minden eddiginél szorosabban alakult a MAC és a KMH újabb találkozója. A MAC először rabolt pontot a szezonban ellenfelétől.

EWHL

Magyar rangadót rendeztek az első 2020-as hétvégén, a MAC Budapest Marilyn fogadta a KMH Budapestet a Kisstadionban. Voltak hiányzók mindkét oldalon: Mayer Fruzsina és Kreisz Emma nem játszott a hazaiaknál, míg Nooren Averi és Somogyi Vivien a vendégeknél. Ott voltak viszont többen a bronzérmes U18-as válogatottból, amely egy nappal a meccs előtt érkezett haza Németországból, így Horváth Imola, Fecske Maja, Pázmándi Zsófia, Józsa Orsolya és Szamosfalvi Peta is korcsolyát húzott.

A MAC remekül kezdte a mérkőzést, és két góllal elhúzott. Előbb Stacey Scott volt eredményes a 14. percben, majd fórból Horváth Imola talált be a harmad végén. A második felvonásra feljavult a KMH, és Dabasi Réka, valamit Sarah Steele révén egyenlíteni tudott. A KMH csapatkapitánya később megsérült, így az utolsó harmadra 11 mezőnyjátékosa maradt Mika Väärälänak. A harmadik játékrész nagy csatát hozott, ekkor újra a MAC játszott aktívabban, több lehetőségük volt Gasparics Fanniéknak, és a nagyobb helyzetek is az ő oldalukon adódtak, ám nem sikerült bevenni Valerie Lamenta kapuját. A 2-2 után a hosszabbításban a MAC emberelőnybe került, többször is próbálkozott, de az állás nem változott. A szétlövés első öt körében Scott, illetve Kaitlin Lowy nem hibázott, majd a folytatásban csak a KMH-s tudta értékesíteni a rávezetést, így a címvédőé lett a pluszpont.

Ez volt a két csapat ötödik egymás elleni meccse a szezonban, és a MAC először rabolt pontot.

A meccs után értékelésre kértük a két vezetőedzőt.

„Nagyon jól játszottunk, energikusak voltunk – kezdte Fodor Zoltán, a MAC szakvezetője. – Jó volt a hangulat és a kémia a csapaton belül, ez látszott is a meccsen. Jobban örültem volna egy győzelemnek, de nem vagyok telhetetlen, mert a lányok kitették a szívüket-lelküket a jégre. Az első harmadot domináltuk, a másodikban az ellenfelünk volt a jobb. Kiegyenlítetten alakult a harmadik játékrész, a büntetőlövés pedig már lutri. Jó erőállapotban vagyunk az alapozásnak köszönhetően. Ezen az úton megyünk tovább, remélem, sikeresek leszünk a jövőben is. Szép az 1 pont, de a következő találkozón megpróbáljuk behúzni mind a hármat.”

A KMH trénere, Mika Väärälä szerint mindkét csapaton érződött, hogy többhetes kihagyás után először léptek jégre. „Hosszú szünet után nagy meccs várt ránk, és mindig nehéz ennyi pihenő után újrakezdeni. Sok hibát, rossz döntéseket lehetett látni mindkét oldalon, ennek köszönhetően alakultak ki a helyzetek. Szoros találkozó volt. Az mindenképpen pozitív, hogy kétgólos hátrányból fel tudtunk állni, harcoltunk. A szünetben azt mondtuk a lányoknak, ha így védekeznek, akkor nincs esély nyerni. A két pontnak örülök, de a MAC is megérdemelte volna a győzelmet. A jövőben ennél több kell, ez a teljesítmény nem lesz elég.”

Az EWHL tabellájának élén most az Almaty áll, igaz, a kazah csapat hárommal több meccset játszott, mint a magyarok. A 33 pontos éllovas mögött a KMH 29-cel második, a MAC 28-cal harmadik. A hét végén a KMH az Olimpija Ljubljanát fogadja, míg a MAC előbb Bécsbe látogat a Sabreshe, aztán szintén összecsap a szlovén együttessel.

mackmh

fotó: MAC-facebook

DEBL

Az osztrák ligában is rendeztek magyar derbit, a MAC 3-1-re verte az FTC-Telekomot. A hazai gólokat Csiszer Sarolt, Marsl Alexandra és Lampert Fanni szerezte, a vendégektől Milibák Gréta szépített.

A KMH II-es csapata 9-0-ra ütötte ki a Junior Capitals Flyerst. Horváth Dominika 2+1-gyel zárt, de duplázott Cselényi Viktória és Strobl Lara is.

A magyar csapatokra még két forduló vár. A KMH a második, a MAC a harmadik helyen áll, a címvédő FTC a hatodik, de már nincs esélye a négyes döntőbe kerülni.

U25

A felsőházban a MAC A 4-0-ra verte az FTC-t, a KMH 2-0-ra a MAC B-t. Mindkét győztes százszázalékos mérleggel áll.

Az alsóházban a Hatvan 4-0-ra nyert a KSI ellen, a DVTK 3-2-re verte az Óbudát.

Légiósok

A svéd bajnokságban Jókai-Szilágyi Zsófia csapata, a Lulea mindhárom meccsét megnyerte a héten. A magyar csatárt a Modo ellen kiállították, csapata 4-1-re nyert. A Leksand ellen 5-2, a Brynas ellen 7-2 lett az eredmény. A címvédő feljött a második helyre.

Pintér Lili együttese, az SDE felemás napokon van túl. A HV71-től 5-3-ra kikaptak, a Göteborgot 3-0-ra verték.

A második vonalban Pártos Réka csapata, a Karlskrona 4-0-ra nyert a Trollhättans ellen és továbbra is második a Malmö mögött.

Az amerikai egyetemi bajnokságban a Dartmouth a legutóbbi két meccsét elveszítette, 5-0-ra a Princeton és 5-1-re a Quinnipac ellen. Utóbbi meccsen Odnoga Lotti gólpasszt adott.

A kanadai egyetemi ligában az Albertában szereplő Alex Gowie is asszisztot jegyzett a Mount Royal ellen 3-0-ra megnyert meccsen.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 18., szombat
U18 11:40 KMHDAB 7-2VÉGE
U18 13:00 SZGÓHA 5-4 BVÉGE
U18 13:25 FTCSZA 4-5VÉGE
MK 15:30 MISAVS 2-6VÉGE
    • M4 SPORT
MK 19:00 FTCMAC 1-0VÉGE
január 19., vasárnap
MK 12:00 MISMAC 4-7VÉGE
    • M4 SPORT
U21 12:20 DHKETO 6-2VÉGE
U21 13:40 VASMAC 3-4 HVÉGE
MK 15:30 AVSFTC 3-6VÉGE
    • M4 SPORT
U21 16:40 PHCDAB 1-3VÉGE
U18 17:00 FTCSZA 2-8VÉGE
január 20., hétfő
U21 19:15 UTEDAB 5-4 HVÉGE
január 21., kedd
ELF 17:30 SCCBRA INFO
ELF 18:00 DABDEB INFO
ELA 18:10 VASHKB INFO
EXL 18:30 MISDUM INFO
    • DIGI SPORT 3
EXL 19:00 MACDTR INFO
U21 19:40 PHCKMH INFO
január 22., szerda
U21 18:00 MACETO 
U21 18:15 MISAVS 
U21 19:40 FTCKMH 
január 23., csütörtök
ELF 17:30 BRAFTC 
ELA 18:30 TITHKB 
ELA 18:40 VASGYE 
U21 19:25 UTEPHC 
január 24., péntek
ELF 17:30 SCCFTC 
EXL 18:30 NZÁMIS 
EXL 19:00 MACLMI 
EBEL 19:15 AVSRBS 
    • DIGI SPORT 2
január 25., szombat
U18 13:00 SZGDAB 
ELA 17:30 TITVAS 
ELA 18:30 UTEGYE 
U18 19:10 MISUTE 
U18 19:30 ÓHAKMH 
január 26., vasárnap
U21 15:40 AVSDHK 
EXL 17:00 SBAMIS 
EXL 17:00 ZVOMAC 
U21 18:05 MISMAC 
ELF 18:30 DEBDAB 
U21 18:40 PHCKMH 
U21 19:00 ETOVAS 
Partnerünk