Még mindkét csapat feljebb léphet a táblázaton

   

A Hokiklub Budapest a 8. helyért küzd az Erste Ligában, a Dunaújvárosi Acélbikák akár dobogósak is lehetnek.

Mindössze 7 mérkőzés maradt hátra a magyar bázisú nemzetközi bajnokság alapszakaszából, a pozíciók egy része már véglegesedett – 1. a Sportklub, 2. az FTC-Telekom, 6. az UTE, 7. a Gyergyó, 10. a Schiller-Vasas HC –, ám történhetnek még mozgások, amelyek meghatározhatják a playoff majdani menetét is. A Dunaújvárosi Acélbikák szempontjából például egyáltalán nem mindegy, honnan indítják a középszakaszt, hiszen akár két helyet is léphetnek még előre. Ehhez persze a közvetlen riválisaik kudarcaira is szükségük lenne – a Brassóról és a DEAC-ról van szó –, de a történetben külön izgalmas, hogy a Coronát még vendégül látják a héten. Ahhoz, hogy annak a meccsnek valós tétje legyen, előbb nyerniük kell hétfőn este a Hokiklub Budapest otthonában. Igen ám, csakhogy a HKB előtt sem záródtak be az ajtók, annak ellenére sem, hogy a hátránya 5 pont a Fehérvári Titánok mögött. A Volán-farm csak egyszer játszik – éppen az említett Brassót fogadja –, míg Jens Brandström együttese az alapszakasz legutolsó játéknapján meccsel a Schiller-Vasassal. A lényeg a lényeg: aki nyer a Tüskecsarnokban a HKB–DAB-on, az megőrzi a sanszait az előrelépésre, sőt az újvárosiak azonmód helyet is cserélnének a DEAC-cal, amelynek kedden Gyergyóban lesz jelenése. A várható eredményt ezzel együtt nehéz megjósolni, hiszen meglehetősen kétarcú csapatokról van szó. Igaz ugyan, hogy az Acélbikák ebben a szezonban egyetlen pontot sem adtak oda a Hokiklubnak – sőt: a Tüskében 9-et lőttek karácsony előtt –, ám legutóbb csak kifejezetten szoros csatában tudtak győzni 2-1-re. Nem eleve kizárt tehát, hogy az apránként egyre erősödő Brandström-együttes negyedjére megtréfálja felsőházi riválisát. Hogy megppróbálkozik ezzel, az nyilván egészen biztos.

dabhkb

fotó: archív

Hokiklub Budapest–Dunaújvárosi Acélbikák 5-0

   

Erste Liga-történetük során először nyertek meccset nullára a juharlevelesek.

A hazai csapat az első harmad derekán Lőczi révén szerezte meg a vezetést, a fiatal támadó szezonbeli 8. találatát jegyezve varrta fel a pakkot a bal felsőbe. A második felvonásban két hátvédgóllal tette magabiztossá a vezetését az alsóházi gárda. Előbb emberelőnyben küzdötte be Szűcs István ravasz passzát Reiter Attila, majd Bugár Gábor kotort be egy kipattanót a 30. percben. Az utolsó felvonásban minden ott folytatódott, ahol annakelőtte abbamaradt. Meggyőzőbben, koncentráltabban játszott a Hokiklub, és ennek újabb találatok lettek a következményei. Eetu Koski is levánszorgó korongot pofozott be közelről, majd késleltetett kiállítás során éles szögből Szappanos lőtte az ötödiket. A Hokiklub Budapest története során először nyert meccset nullára az Erste Ligában, a shutoutot Jeremy Brodeur jegyezte. Egyben ez volt Jens Brandström együttesének az első DAB elleni sikere a szezonban. A HKB megőrizte esélyét a 8. hely elérésére, az 5. DAB viszont már biztosan nem foghatja be a Brassót, továbbá lépéshátrányba került a DEAC-cal szemben is.

dabhkb

fotó: DAB (archív)

Nehéz meccs volt, nagy szenvedés

 

Vezetőedzők a Hokiklub Budapest–Dunaújvárosi Acélbikák mérkőzésről.

Jens Brandström, Hokiklub Budapest: “Kellett, hogy mi szerezzük az első találatot, éreztem, hogy meglehet a meccs, és meg is lett. Nagyon örülök annak, ahogyan játszottunk, főleg a záró harmadban: okosan, szervezetten, ahogy a nagykönyvben meg van írva, és ahogy háromgólos vezetésnél kell.”

Miroslav Ihnacák, Dunaújvárosi Acélbikák: “Nehéz meccs volt, nagy szenvedés. Nem korcsolyáztunk eleget, mindig le voltunk maradva egy lépéssel, elrontottunk mindent, ezért nem lőttünk gólokat, anélkül pedig nem lehet nyerni.”

forrás: nso.hu

Erste Liga, Tüskecsarnok, 485 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Dorner, Mokrai.
Brodeur: 100% (Kiss)
K
Hughson: 85,3% (Pinczés B.)
Lakatos, Reiter, Pihlqvist, Sátek, Szűcs
1
Vuorijarvi, Kovács B., Dansereau, Azari, Zanoski
Berry-Lamontagna, Linke, Horváth, Koski, Lőczi
2
Lendák, Hüffner, Silló, Somogyi B., Turcotte
Bán, Bugár, Németh Á., Petres, Szappanos
3
Dósa, Hruby, Mazurek, Németh P., Kovács E.
Lévai, Glofák, Marosi
4
Ráduly, Pinczés O., Gebei, Tamás
Brandström Jens, Suoraniemi Niko
E
Ihnacak Miroslav, Vodila Jan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 09:00 HKB Lőczi Koski
2-0 21:08 HKB PP Reiter Szűcs Lőczi
3-0 29:26 HKB Bugár Horváth Koski
4-0 48:07 HKB PP Koski Linke Sátek
5-0 53:52 HKB Szappanos Linke Petres
34 Kapura lövések száma 37
4 Kiállításpercek 12

Így ütötte ki a Hokiklub az Acélbikákat

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum