Ha így ütközöl, akkor bele kell állnod a bunyóba is

   

Zach Kassian nagyon kiakadt. Matthew Tkachuk újabb ellenséget szerzett az albertai csata szombati felvonásán.

Az NHL eggyel korábbi játéknapjának csúcspontja a liga két albertai csapatának rangadója volt. Calgary és Edmonton között eleve nagy a rivalizálás. A konfliktus gyökere etnikai alapú: míg a délebbi Calgaryt többnyire brit, azon belül skót telepesek népesítették be, Edmontonba szép számmal érkeztek bevándorlók az Osztrák?Magyar Monarciából és szláv országokból. Ennek számos következménye lett, politikailag és kulturálisan is különbözik a két város, Edmonton jóval liberálisabb, míg Calgary kanadai mércével konzervatívnak számít. A legújabb kori küzdelmek legfontosabb terepe a jégkorong. A párharc akkor volt a legélesebb, amikor mindkét városnak világverő csapata volt: 1983 és 1990 között sorozatban 8 alkalommal került valamelyik albertai gárda a Stanley Kupa döntőjébe.

Ma már erről nem beszélhetünk, de azért az albertai csatának továbbra is hatalmas a jelentősége. Ha ehhez hozzáadjuk a kemény játékáról ismert Matthew Tkachukot, akkor garantáltan nem fogunk unatkozni. A kiemelkedően tehetséges 23 éves szélső már a kétszeres Stanley Kupa-győztes hátvéddel, a Los Angeles-i Drew Doughtyval is összeakasztotta a bajszát. Szombaton aztán újabb játékossal kötött életre szóló barátságot. Zack Kassian sem a kifinomult stílusáról híres, 510 NHL-meccsen 780 percnyi büntetést szedett össze. Őt nézte ki magának Tkachuk, majd többször is vitatható módon ütközte le, amit az egy ponton túl már nem tolerált, és ? miként azt már megmutattuk ? össze-vissza verte a játékost. Az eset 2+2+10 perc büntetést ért Kassian számára ? aztán az előnyből a Flames meglőtte a meccset eldöntő gólt és átvette a vezetést a Pacific-divízióban.

A játékosok természetesen a maguk szempontjából igyekeztek értelmezni a történteket. Tkachuk a következőket nyilatkozta: ?Ha Kassian nem akarja, hogy leütközzék, akkor álljon el az útból. Legalább háromszor ütköztem le, már az elsőből is tanulhatott volna. Ha így reagál, annak pedig kiállítás a vége, amit kihasználunk és az élre állunk.? Kassian másképpen vélekedett: ?Ha így ütközöl, akkor előbb-utóbb bele kell állnod a bunyóba is. Tkachuk egy fiatal punk, akinek ezt még meg kell értenie. Elég jó játékos, de őszintén szólva egy punci. Ez annak a definíciója, amit ő csinál.? Kassian még elmondta, hogy ő már a meccs előtt is többször invitálta bunyózni Tkachukot, amit az mindig azzal utasított vissza, hogy az edmondtoni csak negyedik soros: ?Idén már lőttem 13 gólt, mi a kifogás?? ? tette fel a költői kérdést a csatár.

Kassiant meg lehet érteni, különösen ha megnézzük az első ütközést, amit kiosztott neki Tkachuk:

Összességében csodálkoznánk, ha a történtek után csak az Oilers veteránjának kellene megjelennie a fegyelmi bizottság előtt. Kassian erre is fel van készülve: “Azt hittem, az ilyen típusú ütközéseket már száműztük a játékból. De ha nem, úgy is jó.? Mindez nem sok jót ígér a következő Oilers?Flames meccsre, amelyet január 29-én rendeznek Edmontonban. A hab a tortán, hogy ha most érne véget az alapszakasz, akkor a Calgary és az Edmonton a rájátszás első körében találkozna.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum