Élesebbnek kell lenni a védekező harmadban

   

Három hazai mérkőzéssel zárja az EBEL-alapszakaszt a Hydro Fehérvár AV19, elsőként a ligautolsó Dornbirn érkezik a Raktár utcába.

A felsőház matematikailag is elúszott Hannu Järvenpää együttese számára. A Volán jelenleg 48 ponttal áll a táblázat 9. helyén, és már csak 3 méárkőzése van hátra. Mivel az 5. Znojmo 58 ponttal rendelkezik, könnyen belátható, hogy a különbség nem behozható. Valljuk be: ennek az elmúlt hetek produkciójának tükrében nem is volt realitása. Annak azonban nagyon is van, hogy a középszakaszban lentről indulva sikerüljön elérni a playoffot. Ehhez egy gárdát kell megelőzni a mieink előtt állók közül. Nem biztos, de valószínű, hogy ugyancsak az alsóházban köt ki a Graz és a Villach, viszont hogy a jelenlegi top 6-ból ki szorul még ki – a Klagenfurt, Linz, Znojmo, Bolzano négyes bármelyik tagjával megtörténhet ez –, az egészen egyszerűen megjósolhatatlan. Ahhoz mindenesetre, hogy a középszakaszban jó esélyekkel szálljon versenybe a magyar EBEL-gárda, máris el kell kezdeni élesíteni a formát. Különösen az olyan csapatok ellen, amilyen az utolsó helyezett Dornbirn. Ez persze olyan liga, ahol senkit sem szabad fél vállról venni, miként arra a vezetőedző mellett az immár 8 gólos Szita Donát is felhívta a figyelmet. Mert igaz ugyan, hogy a DEC egyszer sem tudta legyőzni a Fehérvárt a szezon során, ám pontot lopnia kétszer is sikerült. Egyszer ráadásul az Ifj. Occskay Gábor Jégcsarnokban. A feladat adott: meg kell akadályozni, hogy ez még egyszer megtörténjen. A mérkőzést közvetíti a Digi Sport.

Hydro Fehérvár AV19–Dornbirn 1-3

   

A ligautolsó fegyelmezett védekezésének és gyors kontráinak köszönhette szezonbeli első győzelmét a magyar EBEL-csapat ellen.

Megfelelő energiával kezdett a Fehérvár. Előbb Sarauer húzott rá egy kipattanót, majd Kuralt takarásból leadott lövését védte a vendégek kapusa. Az első percek mezőnyfölénye után a folytatás már egyenlő erők küzdelmét hozta. A dornbirniak remekül védekeztek, megszállták a semleges harmadot, nehéz volt bejuttatni a korongot a kapujuk elé. A 7. percben néhány jó cserének köszönhetően felpörgött a hazaiak játéka, többször is veszélyesen csúszott keresztbe a korong Järvenpää kapus ketrece előtt. Kár volt a kimaradt helyzetekért, mert egy perccel később az első kapura lövésükből vezetést szereztek a vendégek: Romig kontrázott, a visszatett korongját Bau Hansen vágta kapásból a felsőbe (0-1). A játékrész második fele emberelőnnyel indult. Akadozott a Fehérvár játéka, csak nehezen sikerült felállni, így az egyenlítés elmaradt. Öt az ötben jobban ment, Erdély passzáról a védők szorításában érkező Sarauer kevéssel maradt le. A 14. percben Magnan is kiállt, a második fór biztatóbban alakult, de egyenlíteni ebből sem sikerült. Az osztrákok továbbra is fegyelmezetten védekeztek, minimális kockázatot sem vállalva őrizték előnyüket.

A szünet után darált tovább a Fehérvár, ám továbbra is hiányzott az átütőerő a játékából. Eközben a remekül védekező dornbirniak erejéből kontrákra is futotta, több kemény lövéssel megkínálták Ouzast. Caruso megmutatta, mit is kéne csinálni, váratlanul kapura tört, helyzetbe került, Järvenpää azonban résen volt. A harmad derekán úgy tűnt, sikerült egyenlíteni. A kapu mögötti plexiről visszavágódó korongot Kuralt bekotorta. A játékvezetők hosszú percekig videóztak, végül szabálytalannak minősítették a találatot. Nagyobb baj volt, hogy a 31. percben Körkkö egy gyors kontra végén megduplázta a vendégelőnyt (0-2). A gól felpaprikázta Erdélyéket, öt az ötben is a kapujukhoz szorították ellenfelüket. A lendületet Sarauer támadóharmad-beli kiállítása törte meg. Sűrűn nyílt a büntetőpad ajtaja, Magnan szabálytalansága gyorsan kiegyenlítette a létszámot, majd Girard is kiment, maradtak a jégen a speciális egységek. A sok játékmegszakítás az osztrákoknak kedvezett, a hátralevő időben az ő hokijuk érvényesült. A harmadot Szabó Bence kiállítása zárta, ezt sikerült kivédekezni.

A 42. percben a fehérváriak legveszélyesebb sora összehozta a szépítő gólt: Kóger cselezte be magát a kapu elé, átadását Erdély közvetlen közelről bekotorta (1-2). Azonnal jöhetett volna az egyenlítés, Järvenpää védett hatalmasat. Felpörgött a mérkőzés, nőtt a tempó és a feszültség, Szabó Krisztián és Stipsicz keveredett kis híján bunyóba egymás után. Az 52. percben Tamminen kapott kisbüntetést, tüzeltek is becsülettel Girardék, ám Järvenpää továbbra is ihletett formában védett, a bekkek pedig jól takarítottak a kipattanóknál. Öt az ötben is egykapuzott a Fehérvár. Fogyott az idő – és még mindig a vendégek vezettek. Az utolsó két perchez érve Hannu Järvenpää időt kért, Ouzas lekorcsolyázott, 6 az 5 ellen támadott a Volán az egyenlítésért. Fél perc volt már csak hátra, amikor Yogan ütője eltörött, az osztrákok felszabadítottak. Girard megpróbálta utolérni a korongot, nem járt sikerrel, Körkkö kiemelése becsúszott (1-3). A Fehérvár kétszer többet lőtt kapura, mégis vereséget szenvedett a lehetőségeit jobban kihasználó és mesteri védőmunkát bemutató Dornbirntól.

avsdec

fotó: Hydro Fehérvár AV19

Nincs sok dolog, amit összegezni lehetne

 

Kai Suikkanen, a Dornbirn és Hannu Järvenpää, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője értékelte a két csapat mérkőzését.

EBEL, 3015 néző. Játékvezetők: Siegel, Ofner, Rezek, Kaspar.
Ouzas: 88,9% (Kornakker)
K
Jarvenpaa: 97,3% (Tschrepitsch)
Campbell, Szabó B., Mihály, Reisz, Szabó K.
1
Subban, Ellerby, Romig, Haussle, Hansen
Tikkanen, Caruso, Erdély, Sarauer, Kóger
2
Vainonen, Magnan-Grenier, Macierzynski, Tamminen, Körkkö
Stipsicz, Busenius, Szita, Girard, Yogan
3
Schnetzer, Antonitsch, Fröwis, Schwinger
Sárpátki, Kuralt, Timmins
4
Egger, Kutzer
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 07:32 DEC Hansen Romig Vainonen
0-2 30:06 DEC Körkkö Macierzynski
1-2 42:26 FHA Erdély Kóger Sarauer
1-3 59:29 DEC Körkkö Macierzynski Ellerby
37 Kapura lövések száma 19
6 Kiállításpercek 8

A Fehérvár–Dornbirn mérkőzés góljai

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum