Hozza-e a MAC, amit a Jegesmedvék hoztak?

   

A felsőházért küzdő Nyitra pénteken hazai pályán bukott el a miskolci Extraliga-csapat ellen, vasárnap pedig Újbudán van jelenése.

A tavalyi döntős nyitraiak harmatosan kezdték a szezont, de az utóbbi hetekben összekapták magukat, és egészen közel kerültek a felsőházért harcolók csoportosulásához. Ez a hét azonban nem az ő hetük. Először is a Visegrád Kupa döntőjének első meccsén kikaptak a lengyel JKH GKS Jastrzebie-től, majd a DVTK Jegesmedvék is megoldhatatlan feladatot jelentettek számukra. Hogy fenékig kelljen üríteniük a keserű poharat, arról a MAC gondoskodhatna a Tüskecsarnokban. Az a MAC, amely egy-két bukdácsolós periódust követően mintha kezdene visszatalálni kompetensebb önmagához. Azok után, hogy Andreas Bernard személyében igazoltak egy kiváló képességű kapust, máris arattak két győzelmet, előbb a listavezető Kassát gyűrték le túlórában, majd a nagy rivális Jegesmedvéket rendes játékidőben. Kétségtelen, hogy pompás hab lenne a tortán, ha pont nélkül kellene hazakullogniuk a nyitraiaknak is. Az ellenfél enyhén szólva sem verhetetlen, az eddigi három mérkőzés közül legalalábbis kettő szoros volt. A két idegenbeli: szeptemberben egy szoros MAC-vereséggel kezdődött minden, aztán december 1-jén hosszabbításban nyert Majoross Gergely együttese odakint. Ám a kettő között volt egy hazai összecsapás is. Amire nem lehetnek büszkék Sofronék, lévén, hogy 7-0-s sikerrel távozott Újbudáról a Nyitra októberben. Az volt a MAC első hazai veresége az idényben. Ha innen nézzük, lenne miért visszavágni vasárnap este.

macnit

fotó: archív

MAC Újbuda–HK Nitra 2-6

   

A szezonban másodszor is egyértelmű győzelmet aratott a Tüskecsarnokban a Nyitra.

Az újbudaiak kapujában ismét Andreas Bernard állt, emellett Extraliga-újoncot avatott Majoross Gergely, aki felhívta a Hokiklub Budapestből az Ersre Liga egyik legjobb magyar gólszerzőjét, a 22 éves Szűcs Istvánt. Nem mondhatni, hogy úgy kezdődött a meccs, ahogy azt a MAC háza táján elképzelték. Először is Chris Langkow-t már az első cserében kiállították, és bár ezt még kivédekezte a csapat, a 4. percben betalált Lusnák. Majd az 5.-ben Kollár is. A kétgólos különbségből a második harmad elején lett háromgólos Morrison révén, onnantól felváltva voltak eredményesek a csapatok a következő szünetig: Szigeti találatára Blackwater válaszolt, Strechére Yellow Horn, ilyenformán 2-5 volt az állás negyven perc után. Az utolsó felvonásban hiába próbálkozott a MAC, nem sikerült közelebb kerülnie, ellenkezőleg, az 54. percben Koys belőtte a hatodikat is, beállítva a 2-6-os végeredményt. A Nitra az idein szezonban 13 gólt szerzett a Tüskecsarnokban.

macnit2

fotó: Pórszász Áron/MAC

Extraliga, 2020. jan. 12., vasárnap.
Bernard: 86,0% (Halasz)
K
Hanuljak: 93,9% (Simboch)
Pozsgai, McNally, Klempa, Langkow, Sofron
1
Pupak, Versteeg M., Hrusík, Minarik, Csányi
Carlisle, Orban Blake, Orban Brance, Stretch, Terbócs
2
Mezei, Morrison, Fominih, Kollár, Scheidl
Garát, Fejes, Kreisz, Pitt, Bodó
3
Kubka, Sloboda, Blackwater, Kerbashian, Yellow Horn
Bugár, Lőczi, Szűcs, Szigeti, Majoross
4
Korí­m, Nemec, Bucek, Lusnák, Koys
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:12 NIT Lusnák Kubka Blackwater
0-2 04:54 NIT Kollár Fominih Mezei
0-3 21:21 NIT Morrison Kerbashian Koys
1-3 23:23 MÚB Szigeti Pitt Bodó
1-4 27:34 NIT PP Blackwater Morrison Kerbashian
2-4 38:03 MÚB Stretch McNally Orban Brance
2-5 39:36 NIT Yellow Horn Koys
2-6 53:50 NIT Koys Fominih Kollár
33 Kapura lövések száma 43
22 Kiállításpercek 10

A MAC–Nyitra góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum