300. EBEL-győzelmére pályázik a Fehérvár

   

A magyar csapat 10 pontra került a felsőháztól, és már csak 4 mérkőzése van hátra az alapszakaszból.

Matematikilag még nem dőlt el a Hydro Fehérvár AV19 sorsa, ám a Villach sanszai az előrelépésre sokkal reálisabbak. A mieink pénteki vendéglátójának 6 pont a hátránya az 5. Linzhez képest, viszont 7 találkozó áll előtte. Összességében tehát mindkét gárdának óriási szüksége van a pontokra, így minden bizonnyal komoly meccset hoznak össze Villachban. Miként arra a Fehérvár hivatalos honlapja felhívja a figyelmet, Erdélyék a 300. EBEL-győzelmükre készülnek továbbra is, és az ilyesmin értelemszerűen jobb minél előbb túllenni. Továbbra sem segíthet a csapaton Jonathan Harty és Szabó Dániel, ott lesz ellenben a Titánoktól felhívott Péter Andor. A közelmúlt fordulói során a Villach jobban teljesített, karácsony óta 5 meccsből 4-szer pontot szerzett, legutóbb verte a Linzet is. Hannu Järvenpää legénysége esetében a mérleg ugyanerre az időszakra vonatkoztatva 7 mérkőzést, 2 győzelmet és 1 további pontszerzést, valamint 4 rendes játékidős vereséget mutat. Egymás ellen is jobb a VSV, amely december 1-jén kikapott a Raktár utcában, ám előtte két ízben nyerni tudott. A vezetőedző mellett a védő Szabó Bence beszélt a várakozásairól a klub videós előzetesében.

Villach–Hydro Fehérvár AV9 6-5

   

Kétszer is két góllal vezetett, végül azonban büntetőkkel vereséget szenvedett a magyar EBEL-csapat.

Támadólag lépett fel a Fehérvár, ám a második percben megkapta első kiállítását. Ezt elvileg nem használta ki a VSV, de gyakorlatilag igen: a kiegészülés után pillanatokkal Lahti kipattanójára Kevin Schmidt érkezett (1-0). Az újabb volános próbálkozások a 9. percben célt értek, Szabó Bence lövésébe Erdély szúrt bele (1-1). Második fórját gólra váltotta a házigazda, ugyanúgy Schmidt talált be, ugyanúgy kipattanóból, 2-1 a 13. percben. A közbülső felvonást a Villach kezdte agilisabban, amely ismét emberelőnybe került, ám ezúttal Andrew Sarauer négy az öt ellen kilépett és egyenlített, 2-2 a 23. percben. Ettől bátrabb lett a magyar gárda, kimaradt helyzeteket követően megint Sarauer ment el, 2-3, vezettünk a találkozó derekán. Sőt: egy perc sem telt el, amikor Yogan nagy passzt adott Szitának, ő pedig szép csel után lőtte meg a 8. gólját a szezonban, 2-4. Sajnos gyorsan jött a szépítés, Collins keresztpasszából Fraser volt eredményes. Az utolsó menet első felében sem csökkent a hoki intenzitása, Stipsicz az elején visszaállította a közte kettőt. A VSV komoly energiákat mozgósított, és az igyekezetet siker koronázta. Pöyhönen a 46. percben szépített, a duplázó Fraser – ismét emberelőnyből – a 48.-ban egyenlített. A rendes játékidő maradék részében maradt az 5-5, így jöhetett a hosszabbítás. Amely ugyancsak nem hozott gólt, a döntés a rávezetésekre maradt: a pluszpont sorsáról Karlsson sikeres kísérlete rendelkezett.

vsvavs

fotó: Hydro Fehérvár AV19

Ezt a pontot úgy fogom fel, mint egy magot

   

Hannu Järvenpää vezetőedző a Hydro Fehérvár AV19 szétlövéses villachi veségéről.

EBEL, 2487 néző. Játékvezetők: Siegel, Trilar, Gatol, Rezek.
Maxwell: 83,9% (Schmidt A.)
K
Ouzas: 88,1% (Kornakker)
Schmidt K., Fraser, Reid, Bjorkstrand, Pollastrone
1
Tikkanen, Caruso, Erdély, Sarauer, Kóger
Cundari, Pöyhönen, Ulmer, Collins, Karlsson
2
Campbell, Szabó B., Szita, Girard, Yogan
Schlacher, Bacher, Lahoda, Lahti, Brunner
3
Stipsicz, Busenius, Kuralt, Timmins, Sárpátki
Urbanek, Alagic, Maxa, Lanzinger
4
Szabó K., Péter, Reisz
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:42 VSV Schmidt K. Lahti Ulmer
1-1 08:53 FHA Szabó B. Erdély Girard
2-1 12:43 VSV PP Schmidt K. Pöyhönen Ulmer
2-2 22:08 FHA SH Sarauer Erdély
2-3 29:13 FHA Sarauer Szita
2-4 30:21 FHA Szita Yogan
3-4 32:16 VSV Fraser Collins Ulmer
3-5 41:09 FHA Stipsicz Yogan
4-5 45:06 VSV Pöyhönen Pollastrone Cundari
5-5 47:32 VSV PP Fraser Pollastrone Reid
6-5 65:00 VSV Karlsson
43 Kapura lövések száma 31
4 Kiállításpercek 8

Gyönyörű csel után talált be Szita Donát

 

A Villach–Fehérvár mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum