A Gyergyó még soha nem győzte le a Fradit

   

Sem a GYHK-nak, sem anno az elődjének nem sikerült még diadalmaskodnia, hiába jártak közel a sikerhez többször is.

A 2019/20-as Erste Liga-idény egy FTC-Telekom–Gyergyói HK mérkőzéssel kezdődött szeptember 13-án, és bár a vendégek egyáltalán nem vallottak szégyent, végül kétgólos vereséget szenvedtek. Hasonló eredmények születtek a folytatásban is, októberben Gyergyószentmiklóson üres kapus találattal lett 4-2 a Fradi javára, míg most hétfőn egy árva góllal nyert 1-0-ra a címvédő. Hogy péntek este mi lesz, azt mindezek alapján senki sem lehet képes megjósolni, de az biztos, hogy székelyeknek nagyon fáj már a foguk a zöld skalpokra, és nem kizárt, hogy abban bíznak, hátha megzavarta az ellenfelet az UTE-tól elszenvedett vereség, valamint a csapatkapitány Nagy Gergőre kiszabott kőkemény büntetés. A győzelemre nem csupán presztízsokokból lenne szüksége a GYHK-nak, hanem azért is, mert még van esélye előrébb lépni a táblázaton a hatodik helyre. Főként abból kifolyólag, hogy szombaton közvetlen riválisával, az Újpesttel is találkozik. Fodor Szabolcs együttese ugyanakkor semmit nem bízott a véletlenre, útnak indult és célba ért jó előre, csütörtökön már edzett is Csíkszeredában. Persze a Fradi sem kirándulni ment Erdélybe, kellenek a pontok ott is, elvégre alapvető cél a második hely megőrzése a ligarangsorban.

ftc-gyergyo013

Gyergyói HK–FTC-Telekom 1-3

   

A gyergyóiak kikaptak a címvédőtől, így lépéshátrányba kerültek az UTE-val szemben az Erste Liga 6. helyéért folyó küzdelemben.

A mérkőzés első kiállítását a vendégek kapták, kivédekezték Tóth Gergely büntetését. A harmad közepén a Gyergyói HK megszerezte a vezetést: Andreas Valdix passzából Igor Bobcek lőtt, a próbálkozást hiába védte Arany Gergely, a lecsorgó korongot Péter Zsolt belőtte a kapuba. A 16. percben emberhátrányban egyenlített az FTC-Telekom: Arany védését követően Brett Switzer megindult a saját harmadából, Hajós Rolanddal 2 az 1 ellen vezethették a korongot Jordon Cooke-ra, végül utóbbi játékos talált be fonákkal. A meccs felénél fordítottak a zöld-fehérek. Egy kimaradt emberelőnyt követően a saját harmadukban elhozták a bulit, az ellentámadás végén pedig Tóth Gergő betalált. Másodpercekre rá emberhátrányba kerültek a vendégek, amit kibekkeltek. A 33. percben kétgólosra nőtt az FTC-Telekom előnye, egy ellentámadás végén Németh Attila tette bele sikerrel a botját Nagy Gergő erős passzába. A harmadik játékrész első fele nem a játékról szólt. A 43. percben Elekes Darabont és Tóth Gergely akadt össze kisebb büntetéseket érően, ellenben a 47. percben Mathew Rupert és Sarcia Antonino 5 perc+végleges fegyelmikkel vonulhattak le a jégről. A végjátékban a hazaiak kihagytak egy emberelőnyt.

Az FTC-Telekom 3-1-re győzött. A Gyergyói HK nem szerzett pontot, ami azt jelenti, úgy lép jégre az UTE és a DEAC ellen, hogy be kell gyűjtenie mind a 6 pontot a 6. hely eléréséért.

ftc-gyergyo190913

fotó: FTC Jégkorong

Az emberelőnyös találat valóságos gyomros volt

   

Vezetőedzők a Gyergyói HK–FTC-Telekom mérkőzésről.

Malcolm Cameron, Gyergyói HK: “Egy lőtt góllal nehéz győzni. Ha kevésszer találunk be, az növeli a nyomást a védelmünkön és a kapusunkon. Ilyen ellenféllel szemben a három kapott gól normális, de a mi emberelőnyünkben kapott találat valóságos gyomros volt.”

Fodor Szabolcs: “Mindig jó kis meccseket játszunk, ezúttal két góllal tudtunk nyerni. Ez annak köszönhető, hogy jól védekeztünk, küzdöttünk, hajtottunk, igazi csapatként működtünk, ráadásul amikor adódtak, kihasználtuk a helyzeteinket.”

forrás: nso.hu

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 950 néző. Játékvezetők: Csomortani, Csomortani, Rédai.
Cooke: 92,9% (Ruczuj)
K
Arany: 97,6% (Nagy K.)
Góga, Raszulov, Rupert M. D., Valdix, Péter
1
Karmeniemi, Pulli, Németh, Nagy G., Tóth A.
Bobcek, Ferencz Csibi, Csergő, Pesztunov, Vorobjov
2
Hegyi, Sarcia, Switzer, Pavuk, Kulmala
Kozma, Orbán, Barabás, Sára, Elekes Darabont
3
Rantanen, Tóth Gergely, Tóth Richárd, Tóth Renátó, Juusela
Daradics, Benedek
4
Farkas, Boros, Hajós, Roczanov, Tóth Gergő
Cameron Malcolm, Hamell Christopher
E
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 09:04 GYE Péter Bobcek Valdix
1-1 15:16 FTC SH Hajós Switzer Arany
1-2 28:36 FTC Tóth Gergő Pulli Hegyi
1-3 32:25 FTC Németh Nagy G. Tóth A.
41 Kapura lövések száma 42
35 Kiállításpercek 53

A Gyergyói HK–FTC-Telekom mérkőzés góljai

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum