Képesek lehetnek-e a megabravúrra a Titánok?

   

Az Erste Liga-alapszakaszgyőztes Csíkszeredai Sportklub két egymás után elszenvedett vereségből érkezik Székesfehérvárra.

A szezon legjobb csapatát nagyon sokáig csak kivételes esetekben sikerült legyűrnie bárkinek is – egyszer-egyszer a DEAC-nak, a Gyergyónak, majd az FTC-Telekomnak –, miután azonban véglegessé vált, hogy a csíkiak elhódították a Bíró László-vándorkupát, egymás után kétszer is kikaptak. Előbb a Brassó otthonában voltak kénytelenek kapitulálni, majd a Dunaújvárosi Acélbikák vendégeként sem szereztek pontot. Mindez emlékeztet távolról azokra a szezonokra, amikor előbb a DAB, majd néhány évvel később a DVTK Jegesmedvék nyerték óriási fölénnyel a magyar bázisú bajnokság alapszakaszát, ám később képtelenek voltak tartani a tempót, és a playoffban kudarcot vallottak. Persze két rosszul sikerült meccs alapján korai még vészharangokat kongatni, elvégre azt valószínűleg nélkülünk is tudják Szeredában, hogy oda kell figyelniük a hasonló buktatókra. Mindenesetre tény, hogy zsinórban kétszer eddig nem kaptak ki, és ha nem koncentrálnak eléggé, akkor lehet ebből három is. Mert bár a Fehérvári Titánok nem tartoznak az idén a legacélosabb gárdák közé, arról például a bajnoki címvédő FTC-Telekomnál is tudnának mesélni, hogy mennyire nem garantált egy esélyes sikere a Raktár utcában. Kiss Dávid együttese hosszú negatív szériának vetett véget pénteken, amikor egyértelmű győzelmet aratott a Schiller-Vasas ellen, megerősítve állásait a tabella nyolcadik helyén. A Hokiklub ugyanakkor még mindig veszélyes a Volán-farmra, jól jönne tehát egy megabravúr, és ennek érdekében bizonyára mindent meg is tesznek majd a fiatalok.

tit-scc

Fehérvári Titánok–SC Csíkszereda 4-8

   

Kiss Dávid csapata hiába vezetett 4-2-re, sorozatban 6 gólt kapott az alapszakaszgyőztes Sportklubtól.

A mérkőzés 5. percében kettős emberelőnybe kerültek a Titánok, aminek köszönhetően meg is léptek 2-0-ra: a dupla és a szimpla fórt is Colin Campbell váltotta gólra. A csíkiak emberelőnyben Farkas Tamás révén emberelőnyben szépítettek, miután a hazaiak elcserélték magukat. Két percre rá megint a fehérváriak vezettek két góllal: újra 5 a 3 ellen támadhattak, Császár Hunor korongszerzése után Madácsi Benedek talált be. A mérkőzés felénél Gecse Hugó kék vonalas lövését hiába védte Gyenes Dávid, Bíró Tamás duplázásával szemben tehetetlen volt. A harmad végén gyors gólváltás zajlott: előbb Madácsi Benedek lövése felperdült Szamankov vállán, amit hullása közben Vincze Gergő bepofozott a csíki kapuba, aztán egy percen belül Györfy Tihamér lőtte el laposan a korongot Gyenes mamutja mellett. A lendületbe került Sportklub alig több mint 1 percre rá Gyenyisz Kuljas révén egyenlített. A második szünetre már csíki vezetéssel vonultak a felek, miután 54 másodperccel a dudaszó előtt Gecse Hugó fordított. A harmadik felvonás 38. másodpercében Logan Pyett egy fonáklövéssel kétgólosra növelte a vendégek előnyét, aztán pedig Joshua Shalla váltott gólra egy emberelőnyt. A 8-4-es végeredményt Becze Tihamér állította be egy 5 a 4 elleni góllal.

tit-scc-200111

fotó: Soós Attila/Fehérvári Titánok

Ha nem dolgozol, akkor csak üldözöd az ellenfelet

   

Jason Morgan, az SC Csíkszereda és Kiss Dávid, a Fehérvári Titánok vezetőedzője értékelte a két csapat mérkőzését.

Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 337 néző. Játékvezetők: Babic, Babic, Bencze, Somos.
Gyenes: 82,2% (Szeles)
K
Szamankov: 84,0% (Adorján)
Vas, Horváth M., Balogh, Dézsi, Zion
1
Flinta, Kuljas, Taratuhin, Shalla, Becze
Kiss, Kóger, Campbell, Kovács, Péter
2
Salló, Pyett, Brophey, McLean, Fodor
Halasi, Schartz, Rétfalvi, Nagy, Madácsi
3
Láday, Gecse, Bíró, Rokaly N., Farkas
Császár, Vincze
4
Győrfy, Horváth L., Sándor
Kiss Dávid, Arany Máté Dániel
E
Morgan Jason, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 04:37 AVS PP2 Campbell Császár
2-0 06:00 AVS PP Campbell Péter Kiss
2-1 11:56 SCC PP Farkas Shalla Kuljas
3-1 13:49 AVS PP2 Madácsi Császár
3-2 28:50 SCC Bíró Gecse Farkas
4-2 35:49 AVS Vincze Madácsi
4-3 36:38 SCC Győrfy McLean Pyett
4-4 37:49 SCC Kuljas Becze Taratuhin
4-5 39:06 SCC Gecse Taratuhin
4-6 40:38 SCC Pyett Becze
4-7 51:48 SCC PP Shalla Taratuhin Becze
4-8 57:17 SCC PP Becze Kuljas Shalla
25 Kapura lövések száma 45
8 Kiállításpercek 10

Így ütött 8-at a Sportklub Fehérváron

 

A Fehérvári Titánok–SC Csíkszereda mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 18., szombat
U18 11:40 KMHDAB 7-2VÉGE
U18 13:00 SZGÓHA 5-4 BVÉGE
U18 13:25 FTCSZA 4-5VÉGE
MK 15:30 MISAVS 2-6VÉGE
    • M4 SPORT
MK 19:00 FTCMAC 1-0VÉGE
január 19., vasárnap
MK 12:00 MISMAC 4-7VÉGE
    • M4 SPORT
U21 12:20 DHKETO 6-2VÉGE
U21 13:40 VASMAC 3-4 HVÉGE
MK 15:30 AVSFTC 3-6VÉGE
    • M4 SPORT
U21 16:40 PHCDAB 1-3VÉGE
U18 17:00 FTCSZA 2-8VÉGE
január 20., hétfő
U21 19:15 UTEDAB 5-4 HVÉGE
január 21., kedd
ELF 17:30 SCCBRA INFO
ELF 18:00 DABDEB INFO
ELA 18:10 VASHKB INFO
EXL 18:30 MISDUM INFO
    • DIGI SPORT 3
EXL 19:00 MACDTR INFO
U21 19:40 PHCKMH INFO
január 22., szerda
U21 18:00 MACETO 
U21 18:15 MISAVS 
U21 19:40 FTCKMH 
január 23., csütörtök
ELF 17:30 BRAFTC 
ELA 18:30 TITHKB 
ELA 18:40 VASGYE 
U21 19:25 UTEPHC 
január 24., péntek
ELF 17:30 SCCFTC 
EXL 18:30 NZÁMIS 
EXL 19:00 MACLMI 
EBEL 19:15 AVSRBS 
    • DIGI SPORT 2
január 25., szombat
U18 13:00 SZGDAB 
ELA 17:30 TITVAS 
ELA 18:30 UTEGYE 
U18 19:10 MISUTE 
U18 19:30 ÓHAKMH 
január 26., vasárnap
U21 15:40 AVSDHK 
EXL 17:00 SBAMIS 
EXL 17:00 ZVOMAC 
U21 18:05 MISMAC 
ELF 18:30 DEBDAB 
U21 18:40 PHCKMH 
U21 19:00 ETOVAS 
Partnerünk