Bravúr után fogadja a DEAC-ot a Schiller-Vasas

   

A piros-kék fiatalok másodszor is elkapták a hétvégén a Gyergyót, ám a debreceni gárda még keményebb diónak ígérkezik.

Egyebek mellett a hét góljára is szükség volt ahhoz, hogy Ladányi Balázs együttese a negyedik győzelmét is megszerezze az Erste Liga idei szezonjában. Ezzel együtt a Schiller-Vasas HC mindenképpen az utolsó helyről indítja a középszakaszt, amire viszont jó felkészülést jelentenek az előttünk álló másfél hét mérkőzései. A káposztásmegyeriek négyből kétszer közvetlen riválissal találkoznak – a Fehérvári Titánokkal és a Hokiklub Budapesttel –, ám a DEAC nem tartozik ezek közé, David Musial tanítványai abszolút favoritként érkeznek. Persze annak tekinthettük a Gyergyót is, mégis meglepetés született, amit a jégkorongban sosem lehet kizárni. A felek eddigi találkozóin mindenesetre egyértelműen dominált a Debrecen, amely két alkalommal 8-at vágott, emellett pedig egy 5-2-es sikert hozott még össze. Ez tehát az utolsó alkalom, hogy a Schiller-Vasas megtréfálja liganegyedik vendégét, amelynek soraiba visszatér Hári Norbert és Mestyán István.

debvas

fotó: DEAC

Schiller-Vasas HC–DEAC 4-3

   

Ötödik győzelmét is megszerezte az Erste Liga egyetlen légióstalan csapata, ezúttal hosszabbításban jött össze a siker.

Továbbra is rengetegen hiányoznak a DEAC-ból, az előzetes hírekkel ellentétben Hári Norbert sem tért vissza, így a gárda újoncot is avatott, méghozzá a 2003-as születésű Bartók András személyében. Az első gólt már a 3. percben megszerezte a Vasas, Csiki Attila lőtt, a korong a fiatal Antek Tamás kapuson átcsorogva került a gólvonal mögé, aki padon már ült ugyan, de lehetőséget ő is csak első ízben kapott. A DEAC még a nyitó játékrészben fordított, előbb Mazzag lőtte be a Graaskamp méretes kapuvasa után elé kerülő pakkot a 9. percben, majd Izacky a 15.-ben közelről emelt a bal felsőbe, 1-2. A második felvonásban újabb fordulatok következtek, Tornyai egalizált távolról, utána Szalma Zsolt oldotta meg a szólót, 3-2 a 36. percben. Ennek csak rövid ideig örülhettek a piros-kékek, bő egy perccel később Salló Barna közvetlenül az ellenfél kiegészülése után nemes egyszerűséggel a kapu bal oldalába lőtt. A 3-3-as állás annak ellenére megmaradt a rendes játékidő végéig, hogy a Vasas háromszor is emberelőnybe került. Ladányi Balázs együttese ezzel együtt pontot szerzett a debreceniek ellen az Erste Liga-alapszakaszban, az ezt megelőző három alkalommal ez nem sikerült. Aztán meglett a pluszpont is, Turbucz Martin korcsolyázta le az ellenfél játékosait, majd zárta le elegánsan a történetet.

vasdeb

fotó: Vasas Attila/Schiller-Vasas HC

Nem tetszett az a tempó, amit diktáltunk

   

Ladányi Balázs, a Schiller-Vasas HC vezetőedzője és Kecskeméti Áron, a DEAC másodedzője nyilatkozott a két csapat meccse után.

Erste Liga, Vasas Jégcentrum, 150 néző. Játékvezetők: Mach, Mach, Kis-király, Banga.
Sági Máté: 92,1% (Tóth)
K
Antek: 88,6% (Hetényi Z.)
Gáspár, Bukor, Szlama, Székely-Mádai, Turbucz
1
Kiss, Markov, Izacky, Novotny, Sági Martin
Hetényi P., Seregély, Csiki, Czakó, Márton
2
Léránt, Vokla, Graaskamp, Mazzag, Kulesov
Surányi, Tornyai, Fliszár, Páterka, Szalma
3
Sándor, Mestyán, Kozma, Molnár, Salló
Farkas, Pápa, Schmál
4
Filep, Bartók
Ladányi Balázs, Revák Zoltán
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:19 VAS Csiki Pápa Gáspár
1-1 08:05 DEB Mazzag Graaskamp Kulesov
1-2 14:33 DEB Izacky Sági Martin
2-2 27:43 VAS Tornyai Turbucz Szlama
3-2 35:06 VAS Szalma Páterka Tornyai
3-3 36:18 DEB Salló Kozma
4-3 64:01 VAS Turbucz Páterka
35 Kapura lövések száma 38
4 Kiállításpercek 14

A saját harmadából indulva döntötte el Turbucz

 

A Schiller-Vasas HC–DEAC mérkőzés góljai.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum