John Hynes a Nashville új edzője

 

A szakvezető feladata a védelem rendbetétele és a csatárok felrázása lesz.

Peter Laviolette-et menesztette a Predators, Az okokról már írtunk, röviden összefoglalva: a szakember soha nem látott magasságokba emelte a klubot, két és fél évvel ezelőtt a Stanley Kupa döntőjébe vezette a csapatot. Ám a 2017-es fináléban a Pittsburgh elleni vereség után valami megtört. Kétszer is megnyerték ugyan az alapszakaszt a divíziójukban, ám a rájátszásban korai búcsú várt rájuk, tavaly a Dallas meglepetésre már az első körben kiejtette őket. Az idén annyit módosult a helyzet, hogy az alapszakaszban is bukdácsol a csapat, a keddi állapotok szerint 5 pontra van a második wild card helytől, igaz, két meccsel kevesebbet játszott, mint a Winnipeg.

Paradox módon sokat köszönhet a szakvezetés Laviolette-nek, de nem nagyon volt más út, mint megválni tőle. A helyére érkező utódnak két fő feladata lesz. Egyrészt a védelmet kell rendbe tennie, amely túl sok lövést enged a veszélyes zónákból. Ennek egyenes következménye, hogy a Pekka Rinne és Juuse Saros alkotta kapustandem összesített hatékonysága mindössze 88,9%, ami az egyik legrosszabb a ligában. A második feladat a csatársor felrázása. Jelenleg Filip Forsberg és Matt Duchene vezetik a házi kanadai tabellát, 28 pontjuk a ligában a 89. helyre elég. A csatárok a pontok kevesebb mint 70%-át termelik, ami a második legalacsonyabb arány. Ebben a támadószekcióban ennél sokkal több van.

David Poile általános igazgató azt a John Hynest találta meg, akit december 3-án menesztettek a New Jersey Devilstől. Poile nem zsákbamacskát vesz. Egyrészt személyesen ismeri Hynest, minthogy 2016-ban együtt dolgoztak az USA válogatottjánál, amely a világbajnokságon elődöntőig menetelt, szűk vereséget szenvedve a későbbi világbajnok Kanadától. Ráadásul Poile helyettese az a Jeff Kealty, akivel Hynes egy csapatban játszott a Boston Universitynél. A személyes kapcsolatokon túl a vezetőedzőt a szakmai múltja is alkalmassá teheti a feladatra. A mindössze 44 éves szakember legfőbb erőssége a védekezés. A szezon végére választ kapunk arra a kérdésre, hogy mire megy a Devilsnél jóval erősebb kerettel felálló Nashville-lel.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum