Kanada?Finnország 5-0

   

Négy perc alatt porrá zúzta a finn védelmet a kanadai válogatott a junior-vb második elődöntőjében. Kanada?Oroszország lesz az aranyért.

Mint azt a beharangozónkban is említettük, a finn válogatott első feladata a várható kanadai rohamok semlegesítése lett volna a junior-világbajnoki elődöntő második mérkőzésén Kanada ellen. Ez nem nagyon sikerült nekik, vagyis inkább semennyire sem. Előbb Connor McMichael lőtt elképesztően nagy gólt, majd Alexis Lafreniere volt eredményes egy nem kevésbé szép, ám közelibb találatból. Így aztán három perc után már 2-0 volt Kanadának, Finnország pedig időt kért. Ez sem használt, a finn védelem képtelen volt követni a sokmozgásos, kreatív és roppant célratörő kanadai hokit, 50 másodperc múlva megkapták a harmadikat is, ezúttal a negyedik soros hátvéd, Jamie Drysdale volt eredményes. A 3-0-s villámrajt után nem csak a helyszínen tartózkodó mintegy ötezer kanadai szurkoló, de a finn válogatott is lélegzethez jutott, átvették a játék irányítását, szépen kidolgozott helyzetek sorát mutatták be. Ám egyszer sem tudták kiszolgáltatott helyzetbe hozni Joel Hofer kapust, akinek pedig a szimplán nehéz védésekkel nem gyűlt meg a baja. A harmad további részében nőtt a finn nyomás, a kezdeti sokk után keményen elkezdtek dolgozni azért, hogy fokozatosan dolgozzák le hátrányukat, ám a lövések minősége meg sem közelítette azt, amit a túloldalon Kanada produkált, miközben a juharlevelesek kontráiban végig benne volt a gól.

Ez a gól végül nem ellentámadásból, hanem a finn védelem megingásából születetett. Egy kanadai lövést követően Justus Annunen kapus valamiért nem tenyerelt rá a korongra, vagyis először rátenyerelt, aztán mintha fel akarta volna venni, Aidan Dudas pedig azon nyomban kipiszkálta alóla, amint felemelte a korongról a kezét. Az ily módon szabadon vált korongot Ty Dellandrea lőtte a kapuba. A kanadai harmadik sor másodszor volt eredményes, a meccs eldőlni látszott. A kékgalléros mentalitást elképesztő képzettséggel kombináló finnek azonban másként gondolták és négygólos hátrányból újra nekiveselkedtek a mérkőzésnek. Erőfeszítéseikért előny lett a jutalmuk, amelynek során nagyon közel jártak a felzárkózás megkezdéséhez, Hoferrel szemben azonban nem volt ellenszerük. A második harmadban a finnek próbálkoztak becsülettel, ám ma kevesek voltak a gólszerzéshez. Nem úgy, mint ellenfelük, akiktől Lafreniere a 38. percben ötgólosra növelte az előnyt egy leírhatatlan lövés után.

A két csapat így 5-0-val vágott neki az utolsó játékrésznek, amelyre két fontos kérdés maradt: megszerzi-e becsületgólját Finnország vagy Hofer shutoutot ér el, illetve, hogy megússzák-e sérülés nélkül a csapatok a fizikailag és idegileg fárasztó, ám lényegében tét nélküli utolsó 20 percet. Nos, bár helyzetek adódtak mindkét oldalon, a csatárok már nem voltak elég élesek, miközben a kapusok remekeltek, így több gól már nem született. Ami a második kérdést illeti, kisebb-nagyobb veszteségek minden jégkorongmérkőzésen előfordulnak, de Barrett Hayton első soros center és csapatkapitány palánknak ütközése veszélyesnek tűnt a harmad elején, és már nem is nagyon tért vissza ezt követően, de bőven lehet, hogy erre csak a biztonság kedvéért került sor.

Az biztos, hogy Kanada megérdemelten nyert, a játék minden elemében felül tudott kerekedni a címvédőn, és egy nagyon éles első harmaddal a maga javára döntötte el a mérkőzést. Vasárnap este Oroszország ellen már az aranyéremért játszanak. Az ellen az Oroszország ellen, amely a csoportkörben 6-0 arányban ütötte ki őket.

2020 IIHF World Junior Championship

fotó: IIHF

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum