Van elszámolnivalója a Fradinak a DEAC-cal

   

A debreceniek karácsony előtt 5-3 arányú győzelmet arattak Pesterzsébeten.

Az FTC-Telekom és a DEAC nagyon komoly rangadókat játszott ebben az Erste Liga-alapszakaszban. A történet egy hosszabbításos zöld-fehér sikerrel kezdődött október elején, amikor is a vendégek kapuslehozatalos szituációban egyenlítettek, majd Kulmala belőtte a pluszpontot érő találatot is. A második összecsapásra szintén Debrecenben került sor, akkor is sokkal többet lőtt a bajnok, de akkor sem tudott előnyre szert tenni, egészen az 58. percig kellett várni az első gólra, amely egyben az utolsónak is bizonyult. Harmadjára összejött a győzelem a DEAC-nak, ráadásul idegenben. A 47. percben 4-1-re vezetett David Musial együttese, majd Fodor Szabolcs nagyon korán kapuslehozatalra szánta el magát, és ebből egészen rendkívüli módon 3-4-re felzárkóztak az övéi. Az egyenlítés nem lett meg, Essery az utolsó pillanatokban üres kapura eldöntött mindent.

Elmondható, hogy az eddigi események egyik kulcsfigurája Hetényi Zoltán kapus volt, és az is, hogy hasonlóan parázs csatára van kilátás péntek este. A Fradi azóta kilábalt kisebb hullámvölgyéből, jelenleg 3 meccses győzelmi sorozatban van, és annak ellenére kellenek neki a pontok, hogy a Csíkszeredai Sportklubot minden emberi számítás szerint már legfeljebb a középszakaszban érheti utol. De van miért hajtania a 4 találkozó óta veretlen DEAC-nak is, amely akár a Fradit is utolérheti még, de a tabella harmadik helyén tartózkodó Brassót mindenképpen.

A zöldeknél még bizonyosan nem lép jégre az új szerzemény Aki Juusela, akivel teljessé vált a gárda légióskontingense. A debreceniek helyzetét nehezíti, hogy négy alapemberük, Berta Ákos, Hári Norbert, Mestyán István és David Rutherford is hiányozni fog.

ftcdeb-20191222SMIC0685

fotó: FTC-Telekom

FTC-Telekom–DEAC 5-1

   

Az FTC-Telekom magabiztosan tartotta otthon a három pontot a DEAC ellen.

A zöld-fehérek megnyomták a mérkőzés elejét, komoly fölényt harcoltak ki. Az övék volt a meccs első emberelőnye másfél perc elteltével, de nem éltek vele. A 6. percben egy gyors debreceni kontra végén Sági lövése kipattant Aranyról, éppen az érkező Léránt elé, aki közelről nem hibázott (0-1). A gól után ismét magához ragadta a kezdeményezést a Fradi, és a nyomás a 12. percben hozta el számukra az egyenlítést. Pulli kapta a korongot Némethtől a kapu mögül, és a felső sarokba lőtt (1-1). A debreceniek kivédekeztek egy újabb hátrányt a 12. percben. Már csak 51 másodperc volt hátra, amikor Németh vette észre kitűnően a túloldalon a kapu elé érkező Tóth Adriánt, aki a megkapott korongot fonákkal emelte a kapuvas alá (2-1).

A második harmad elején egy bátrabb Debrecen támadta a hazai kaput, Aranynak több dolga akadt, mint korábban. Ezzel együtt a Fradi diktálta a tempót, a 24. percben újabb előnyhöz jutottak, amit ki is használtak. A zöld-fehérek kipasszolták az egyetemisták védelmét, és végül Kulmala oldalról fejezte be a támadást (3-1). A DEAC a 27. percben került először emberelőnybe, rögtön négy percre, és bár több veszélyes helyzetük is volt, egyikből sem lett gól. Ugyanez volt a képlet a következő debreceni fórnál a 32. percben. A hátralévő időben nagyjából kiegyenlített játék folyt a jégen, a kapusok azonban nem sokat pihenhettek.

A harmadik játékrész elején növelte előnyét a bajnokcsapat. Négy a négy elleni játék során Pulli indult el a hátsó palánktól, egy védővel a nyakán bekanyarodott a kapu elé, majd fonákkal mattolta Hetényit (4-1). A következő percek a kiállításokról szóltak, a vendégek két, a Fradi egy előnyt hagyott veszni. Már másfél perc sem volt hátra a végső dudaszóig, amikor a zöld-fehérek a vendégkapu mögött szereztek korongot. Tóth Adrián a középen egyedül érkező Nagy Gergőhöz passzolt, ő pedig egyből a hálóba lőtt (5-1).

ftcdeb-deac-191222

fotó: FTC Jégkorong

Kifejezetten jó lehetőségeink is voltak

   

Kecskeméti Áron, a DEAC másodedzője és Fodor Szabolcs, az FTC-Telekom vezetőedzője értékelte a két csapat mérkőzését.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 352 néző. Játékvezetők: Nagy, Nagy, Mizsák, Muzsik.
Arany: 96,7% (Nagy K.)
K
Hetényi: 85,7% (Gönczi)
Karmeniemi, Pulli, Németh, Nagy G., Tóth A.
1
Kiss, Filbrandt, Graaskamp, Essery, Sági
Hegyi, Sarcia, Switzer, Pavuk, Kulmala
2
Léránt, Vokla, Izacky, Mazzag, Novotny
Rantanen, Tóth Gergely, Tóth Richárd, Roczanov, Tóth Gergő
3
Sándor, Markov, Kozma, Molnár, Salló
Boros, Jászai, Tóth Renátó, Pozsár
4
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Musial David, Kecskeméti Áron
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:56 DEB Léránt Sági Izacky
1-1 11:07 FTC Pulli Németh
2-1 19:03 FTC Tóth A. Németh
3-1 24:51 FTC PP Kulmala Switzer Tóth A.
4-1 41:43 FTC Pulli Roczanov Hegyi
5-1 58:39 FTC Nagy G. Tóth A. Németh
35 Kapura lövések száma 30
16 Kiállításpercek 14

Mattot adtak Kulmaláék a debrecenieknek

 

Nem csupán a hazaiak harmadik gólja volt szép az FTC-Telekom–DEAC mérkőzésen. Összefoglaló.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum