Az UTE leszakíthatja a Titánokat

   

A lila-fehérek kezdenek valódi önmagukra emlékeztetni, de még lesz tennivalójuk az alap- és a középszakaszban is.

Mióta a Brassó elleni december 1-jei katasztrófát követően pontot rabolt az Újpest a listavezető Sportklubtól, minden megváltozott a csapat háza táján. Mármint nem a háttérben – arról nem sokat tudunk, túl azon, hogy több sérült felépült, köztük a csapatkapitány Benk András is –, hanem a jégen. Jelenleg 5 meccses pontszerző szériában van az UTE, amely magától értetődő módon verte a DEAC-ot, a DAB-ot és a Vasast is – előbbi két gárda ugyebár stabil felsőházas –, és a címvédővel szemben is csak túlórában maradt alul. Mindez egyelőre stabil 7. helyet ér, és azt vetíti előre, hogy nem lesz gondjuk a liláknak a playoff elérésével, sőt az sem biztos, hogy a felsőház éllovasainak nagy kedvük lesz őket választani a negyeddöntőben. Persze az elrontott fél szezon után van még dolguk elég, melyek közül a mai feladat a Fehérvári Titánok legyőzése és leszakítása. A 8. pozícióban tartózkodó Volán-farm hátránya 6 pont, ebből könnyen kiszámítható, hogy ha nyernek a fiatalok, akkor felzárkóznak, ha kikapnak, akkor lényegében lemondhatnak az előrelépésről. Ez lesz a felek utolsó meccse az alapszakaszban, és Benkéknek lenne elszámolni valójuk Zionékkal: háromból kétszer a Titánok nyertek az eddigiek során.

utetit-20191117185331_IMG_6125

fotó: UTE

UTE–Fehérvári Titánok 5-2

   

A székesfehérváriak hiába egyenlítettek kétgólos hátrányból, pont nélkül távoztak Újpestről.

Az UTE számára jól kezdődött a mérkőzés, a 4. percben 29 másodperc alatt 2 gólt lőttek. Előbb Ladislav Sikorcin csapott le egy eladott fehérvári korongra, amivel zavartalanul kapura törhetett, aztán Pance passzából Jed Rusk bombázott Gyenes kapujába. Az első harmad folytatása nem hozott érdemi eseményt. A második felvonás Titánok-emberelőnnyel indult, a vendégek nem éltek a lehetőséggel, ám a 24. percben Kovács Alex révén megbüntettek egy védekező harmadban eladott újpesti korongot. Két perccel később egyenlítettek a székesfehérváriak: Kóger Balázs kiugratta Rétfalvi Kristófot, akinek a lövését még védte Duschek, de a lendületből érkező Kóger betalált. A lila-fehérek hajtottak a vezetés megszerzéséért, a nagy nyomás alatt a 38. percben Kiss Dávid időt kért. A középső játékrész végén újra megszerezte az előnyt az UTE: Harrison Reed passzából Stepan Csamango lőtt váratlanul, ami meglepte Gyenest. A harmadik harmad elején két emberelőnyt is kihagytak a Titánok. Az 55. percben emberhátrányba kerültek a fehérváriak, miután Gianni Mangone 2+10 perces büntetést kapott. A korongjáratás végén Rafaj Attila bombázta be a negyedik UTE-gólt. Két perccel a vége előtt páros büntetést osztottak ki a játékvezetők. A korongbedobásnál Vincze Péter előrefelé bulizott, Nemes Benjáminnal megléptek, végül előbbi állította be az 5-2-es végeredményt.

utetit-20191230182109_IMG_1190

fotó: UTE

Napról napra építkezünk

 

Vezetőedzők az UTE–Fehérvári Titánok mérkőzésről.

Baróti Zsolt, UTE: “Napról napra építkezünk, és egyre inkább látszik a játékunkon a kemény munka és a fegyelem. Örömteli, hogy egyre jobb a csapatösszhang, a játékosok kezdenek egymásra találni, már sorokon belül is.”

Kiss Dávid, Fehérvári Titánok: “A második harmadban elhittük, hogy ezzel az összeállítással is van keresnivalónk bárki ellen, ám ehhez kellett egy harmincperces rövidzárlat. A meccs vége felé kezdtünk elfogyni, most ennyi volt bennünk.”

forrás: nso.hu

Erste Liga, Megyeri út, 604 néző. Játékvezetők: Varjú, Varjú, Pálkövi, Mizsák.
Duschek: 93,1% (Márkus)
K
Gyenes: 88,9% (Szeles)
Varga, Kovács Attila, Benk, Sikorcin, Pance
1
Kiss R., Horváth M., Balogh, Almási, Zion
Pokornyi, Henderson, Reed, Rafaj, DiDiomete
2
Erdély, Schartz, Kovács Alex, Péter, Vincze G.
Nagy N., Rusk, Nemes, Vincze P., Csamango
3
Dobmayer, Mangone, Búzás, Kóger, Rétfalvi
Fehérgyarmati, Zsigmond, Miluskin
4
Baróti Zsolt, Virág Csaba
E
Kiss Dávid, Arany Máté Dániel
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:15 UTE Sikorcin
2-0 03:44 UTE Rusk Pance Sikorcin
2-1 23:50 FHA Kovács Alex Vincze G.
2-2 25:44 FHA Kóger Rétfalvi
3-2 39:45 UTE Csamango Reed
4-2 54:57 UTE PP Rafaj Henderson Reed
5-2 58:07 UTE Vincze P. Nemes
45 Kapura lövések száma 29
8 Kiállításpercek 14

Az UTE–Fehérvári Titánok összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum