Poprádon szakíthatja meg rossz sorozatát a MAC

   

Az újbudai Extraliga-együttes 4 meccses vereségszériában van, de a tátraiak ellen még nem volt ponttalan meccse.

A Liptószentmiklós és a Zólyom legyőzése óta a Majoross-tanítványok sorrendben a Gyetvával, a Nagymihállyal, a Besztercebányával és a Slovannal nem bírtak zöld ágra vergődni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a középmezőny elérhetetlenné vált a kékek számára, akik mostantól az azonos pontszámmal álló Gyetvával és a két egységnyi hátrányban 12. Érsekújvárral lesznek nagy csatában. A Liptószentmiklós lemaradása jelentős – 7 pont –, de velük is jó lesz vigyázni, hiszen még több mint egy teljes kör van hátra. A 13. helyet azért muszáj elkerülni, mert az a szezon végét jelentené, a középszakaszról is le kellene mondani. A lényeg, hogy égetően nagy szüksége van a MAC-nak a pontokra. Elvben nem Poprád lenne az a hely, ahol egy pocsék szériát könnyű megszakítani – mielőtt kikapott volna a Kassától és a nagyszerű alapszakaszt futó DVTK Jegesmedvéktől, 9 meccset nyert zsinórban a HK –, viszont eddig feküdt a tátraiak hokija a MAC-nak. Elsőre csak hosszabbításban kapott ki idegenben a magyar gárda, míg másodjára 7-3-as győzelmet aratott a Tüskében. Ebből talán meríthet némi plusz energiát a csapat, illetve reményt a szurkolótábor.

macpop

fotó: archív

HK Poprad–MAC Újbuda 5-3

   

Sofron István mesterhármasa önmagában kevésnek bizonyult, a MAC a szezonban először nem szerzett pontot a Poprád ellen.

A mérkőzés a magyar csapat 20-asának a találatával kezdődött, ám perceken belül kettővel válaszolt Takác és Pálocko. Utóbbi a meccs derekán hozzátett még egyet, 3-1-re vezetett ekkor a Poprád. A MAC sokáig nem tudott érdemben reagálni a fejleményekre, ám az utolsó játékrész felénél Sofron 51 másodperc alatt vágott kettőt, az egyiket előnyből, a másikat egyenlő létszám mellett, 3-3. A vendégöröm nem sokáig tartott, Pálocko is kikerekítette a maga mesterhármasát, majd Zagrapan az 59. percben beállította az 5-3-as végeredményt. A Poprád ezzel megszakította rövidke vereségsorozatát, az újbudaiak rossz szériája viszont 5 meccsesre duzzadt.

macsofron

fotó: archív

Vereség és vereség között igenis van különbség

 

Majoross Gergely vezetőedző így látta a poprádi 3-5-ös MAC Újbuda-vereséget.

“Azt kell mondanom, hogy rendkívül jó meccset játszottunk egy kiváló ellenféllel szemben. Ezúttal nagyszerűen álltunk bele a mérkőzésbe, nagyon odatették magukat a srácok, hátul viszont sajnos gyengék voltunk. Ebből kifolyólag kaptunk két gólt az első harmadban, hátrányba kerültünk, de pozitívum, hogy akkor sem adtuk fel és nem csüggedtünk, amikor ez a hátrány tovább nőtt. Nem szeretem azt mondani, hogy így ki lehet kapni, de vereség és vereség között igenis van különbség, és ez egy egészen más vereség, mint amilyen például a Besztercebánya elleni volt.”

Extraliga, 2019. dec. 30., hétfő.
Nechvátal (Vosvrda: 88,9%)
K
Halasz: 86,1% (Farkas)
Kozák, Brejcak, Preisinger, Handlovsky, Vandas
1
Pozsgai, McNally, Orban Brance, Stretch, Terbócs
Erving, Fabian, Takác, Zagrapan, Svitana P.
2
Carlisle, Orban Blake, Klempa, Langkow, Sofron
Tavoda, Magovac, Jacobs, Paukovcek, Palocko Matus
3
Garát, Fejes, Nagy, Pitt, Bodó
Bozon, Romanak, Palocko Matej, Bjaloncík, Kundrik
4
Bugár, Kreisz, Szigeti, Majoross
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:20 MÚB Sofron
1-1 07:47 POP Takác Svitana P.
2-1 08:21 POP Palocko Matus Jacobs Paukovcek
3-1 29:03 POP Palocko Matus Kozák
3-2 51:00 MÚB PP Sofron Langkow McNally
3-3 51:51 MÚB Sofron Langkow
4-3 54:58 POP Palocko Matus Brejcak Paukovcek
5-3 58:45 POP Zagrapan Takác Preisinger
36 Kapura lövések száma 27
22 Kiállításpercek 8

A Poprád–MAC mérkőzés összefoglalója

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum