Egyik legnagyobb riválisával meccsel a DVTK

   

A Zólyom ismételt legyőzése lenne az előrelépés alapja, miközben a MAC is sokat segíthetne a Jegesmedvéknek.

Azok után, hogy a miskolci Extraliga-csapat 1 pontot hozott el Kassáról, jelenleg 3 együttes áll egyformán 53 egységgel a bajnoki táblázaton: a mieink mellett a Poprád és a Zólyom érdekelt még ebben a különcsatában, de az 56 pontos Trencsén sincs messze. A tátraiak mindenesetre a másik magyar együttest látják vendégül a naptári év utolsó játéknapján, míg a Jegesmedvék a Zólyomot fogadják. A harcnak ebben a régióban azért van különös jelentősége, mert az első hat a felsőházba kerül, tehát automatikus résztvevője lesz a playoffnak. A HKM Zvolen csapatával eddig kétszer mérkőztek a Jegesmedvék, a szezonnyitányon 2-1-re győztek, majd október közepén ugyancsak 2-1-re kikaptak, ez is szemléletesen illusztrálja az erőviszonyokat. Az ellenfél finoman szólva is döcögős időszakon jutott túl mostanában, novemberben és decemberben jó néhány nem várt vereség is becsúszott – szám szerint 7, ráadásul egymás után –, ám az utolsó két összecsapáson már felfrissített játékosállományához méltó eredményeket produkált: az Érsekújvárt 6-0-ra, a Liptószentmiklóst 6-1-re intézte el. Ez utóbbi meccseken főként a volt EBEL-es Michael Parks volt elemében, aki összesen 6 pontot szerzett. Nem lesz könnyű tehát leteperni az éledező óriást, de ha hozzák a Jegesmedvék a rájuk jellemző lelkes és életteli hokit, akkor mindenképpen sikerülhet ez is a telt házas népkerti jégcsarnokban.

miszvo

DVTK Jegesmedvék–HKM Zvolen 2-6

   

Kétgólos előnyről kapott ki a miskolci Extraliga-csapat a közvetlen rivális Zólyomtól.

A Jegesmedvék jól kezdték a mérkőzést, hiszen a 4. percben megszerezték a vezetést, amikor a kapu mögül kapott passzt Vas közelről emelte a bal felső sarokba (1-0). Az első emberelőny a Zólyomé volt, nem tudtak vele mit kezdeni, ám két perc múlva ugyanígy jártak a miskolciak is. A 14. percben növelték előnyüket a Jegesmedvék: Beauvillier vihette egyedül a korongot Tomek kapusra, és ő is a bal felsőt választotta (2-0). A csapatok keveset játszottak teljes létszámban, ezután két vendégfór következett, amelyek közül a másodikat használták ki. A 18. percben Betker kék vonalas lövését Rajna úgy tűnt, hogy fogja, ám a korong valahogy átcsorgott rajta, a szemfüles Corrin pedig pár centiről a kapuba kotorta (2-1).

A második harmad eleje hullámzó játékot hozott, csak helyzetekig jutottak a felek. A 25. percben Galanisz már csak a kapussal állt szemben, de lövése célt tévesztett. Rögtön ezután jött a következő miskolci előny, ami kimaradt. Felpörgette a játékát a Zólyom, többet támadtak, és a nyomás a 33. percben hozta meg az eredményét. Marco Halama kerülte meg a kaput, majd a hosszú sarokba lőtt (2-2). A lélektani előnyt azonnal kihasználták a vendégek, 28 másodperc múlva már meg is fordították az állást Corrin kék vonalas lövésével (2-3). Gyorsan jöhetett volna a válasz, ám Magosi közeli lövését hárította Tomek. A lendület vitte tovább a vendégeket, és a 38. percben újabb gólt lőttek. Kavarodás támadt a miskolci kapu előtt, Tomko találta meg leghamarabb a korongot, és a bal sarokba emelt (2-4).

A harmadik játékrész áthúzódó miskolci előnnyel indult, nem sikerült gólra váltani. Ismét egymást követték a kiállítások mindkét oldalon, így volt 4 a 4 elleni játék is, ám ezt egyik gárda sem tudta a maga javára fordítani. A harmad derekán a miskolciak mozgósították az energiatartalékokat, voltak is helyzeteik, de a zólyomi védőfal masszívnak bizonyult. A Jegesmedvék lendületét egy emberhátrány törte meg az 52. percben, ezt kivédekezték. Ám ahogy letelt a zólyomi fór, 17 másodperc múlva betaláltak a vendégek. Rajna ment ki egy korongért a kapu mögé, ám az Meliskóhoz került, aki gyorsan megkerülte a ketrecet. A hálóőr nem ért vissza, a csatár behúzta a gólvonal mögé a pakkot (2-5). Már csak 42 másodperc volt hátra, amikor Melisko húzogatott oldalt, majd kilőtte a rövid sarkot (2-6).

miszvo

fotó: Orosz Tamás

Fontos meccs volt egy közvetlen rivális ellen

   

Marcel Rodman, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője kommentálta csapata Zólyom elleni mérkőzését.

“Jól kezdtük a meccset, a megfelelő energiaszinttel. Kétgólos előnynél talán néhányan azt hitték, hogy ez könnyű lesz. A második harmadban volt egy emberelőnyünk, amikor felállni sem tudtunk, ezután átvette az irányítást a vendégcsapat. Jobbak voltak a párharcokban és gyorsabban korcsolyáztak. Nagyon sajnálom a vereséget, mert ez fontos meccs volt egy közvetlen rivális ellen. Most visszaestünk a tabellán, de még vannak hátra fontos meccseink, amiken jobbnak kell lennünk.”

forrás: dvtk.eu

Extraliga, 2019. dec. 30., hétfő.
Rajna: 82,4%
K
Tomek: 93,9%
Láda, Vandane, Ritó, Vas, Beauvillier
1
Svarny, Corrin, Tibensky, Trotter, Parks
Gőz, Dudas, Beach, St. Pierre, Tousignant
2
Betker, Maier, McPherson, Melisko, Halama M.
Szirányi, Vojtkó, Harrison, Galanisz, Magosi
3
Drgon, Tomko, Strauch, Marcinek, Mráz
Kiss D., Miskolczi, Farkas, Kiss P.
4
Chlepcok, Halama P., Petrás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 03:53 MIS Vas Beauvillier
2-0 13:01 MIS Beauvillier Ritó Szirányi
2-1 17:42 ZVO PP Corrin Betker Mráz
2-2 32:31 ZVO Halama M. Betker
2-3 32:59 ZVO Corrin Parks Trotter
2-4 37:41 ZVO Tomko Trotter McPherson
2-5 53:50 ZVO Melisko
2-6 59:00 ZVO Melisko Halama M.
33 Kapura lövések száma 34
10 Kiállításpercek 10

A Jegesmedvék–Zólyom góljai

 

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum