Bosszút állhat a kupakudarcért a Brassó

   

Otthonában tréfálta meg a Coronát a Gyergyó a kupahéten, most itt az alkalom a visszavágásra.

Emlékezetes: a Brassó nem tudott bekerülni a Román Kupa döntőjébe a karácsony előtti rendezvényen, a finálét a GYHK és a Sportklub játszotta. A kék-sárgákat alighanem erősen fűti a visszavágás vágya. Persze arról nincs szó, hogy a Gyergyó valamifajta mumus lenne, hiszen az Erste Ligában az eddigi három mérkőzés közül kettőt nyert rendes játékidőben a Brassó, és csak egyet tudtak hosszabbításban behúzni a piros-fehérek. A hétfő esti házigazda legutóbbi két találkozója közül egyet bukott, egyet nyert, hogy milyen formában is van voltaképpen, az most fog eldőlni. A Gyergyó helyzete hasonló, ráadásul az ellenfelek is ugyanazok voltak: vereség a Csíkszeredától, győzelem a Schiller-Vasas ellen. Ami a táblázaton elfoglalt pozíciókat illeti: a Brassó akár második is lehet az alapszakasz végére – bár erről az FTC-Telekom háza táján bizonyára másképpen vélekednek –, míg a hatodik helyezett GYHK-nak égető szüksége van a pontokra, hogy az UTE-t maga mögött tudja tartani.

bra-gyhk-2018

Corona Brassó–Gyergyói HK 8-5

   

Sokgólos mérkőzésen vágott vissza a hazai gárda a székelyeknek a Román Kupában elszenvedett vereségért.

Az első harmadban máris öt találat esett, a vendégek részéről Raszulov volt eredményes, utána jött Zagidullin duplája válaszul, majd egy Csergő–Fowlie gólváltás, 3-2-re mentek ekkor a hazaiak. Akik a második játékrészben picit elléptek, de ismét Csergő, majd Góga következett, és 4-4 állt a táblán. Nem sokáig örülhettek a GYHK-sok, Gajdó nem hagyta, hogy iksz legyen a szünetben, 5-4-re módosította a konstellációt. Aztán a harmadik felvonásban érkezett Tranca, utána megint Fowlie, 7-4-re elhúzott a Corona az 50. percben. A Gyergyó az utolsó bő egy perccel a vége előtt egy Vorobjov-előnygóllal visszahozta a reményeket, természetesen jöhetett az időkérés és a kapuslehozatal, ebből azonban Brown talált be az üres kapuba, kialakítva a 8-5-ös végeredményt. A Brassó a sikerével továbbra is tartja a 3. helyet az őt kitartóan üldöző DEAC előtt.

bragye

Végig hittünk a sikerben

 

Mestermérleg a vízilabda-eredményt hozó Brassó–Gyergyó mérkőzés után.

Malcolm Cameron vezetőedző, Gyergyói HK: “A Brassó az összes hibánkat kihasználta. Tudjuk, hogy milyen jégkorongot kell játszanunk ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Hogy ez milyen, azt mindenki láthatta a Román Kupában: mindenekelőtt jól kell védekeznünk, mert nincs bennünk annyi támadópotenciál. Ez most nem sikerült.

Ondrej Rusnák másodedző, Corona Brassó: “Hatalmas győzelem ez a számunkra, nagyon akartuk ezt a sikert a Román Kupában elszenvedett vereség miatt is. A mérkőzés első része hektikusan alakult, vezettünk, visszajöttek, de jól játszottunk, mentálisan erősek voltunk, végig hittünk a sikerben. Jó néhány szép gólt szereztünk, a szurkolóink nyolc találatnak örülhettek.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1300 néző. Játékvezetők: Csomortani, Csomortani, Andre.
Polc: 86,1% (Tőke)
K
Ruczuj: 83,7% (Szakács)
Carlson, Armstrong, Franko, Fowlie, Gliga
1
Góga, Raszulov, Csergő, Péter Zs., Rupert R. J.
Boriszenko, Mihály, Péter B., Tranca, Zsók
2
Bobcek, Ferencz Csibi, Rupert M. D., Pesztunov, Vorobjov
Bíró O., Gajdó T., Molnár Zs., Zagidullin, Brown
3
Kozma, Nagy, Barabás, Sára, Valdix
Vasile, Haraga, Bíró M., Bíró G., Constantin
4
Orbán, Benedek, Elekes Darabont, Daradics
Pénzes Július, Rusnák Ondrej
E
Cameron Malcolm, Hamell Christopher
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:23 GYE Raszulov Sára
1-1 09:20 BRA Zagidullin
2-1 11:07 BRA Zagidullin Bíró O. Gajdó T.
2-2 16:11 GYE Csergő Valdix Péter Zs.
3-2 17:14 BRA Fowlie Armstrong Carlson
4-2 25:31 BRA Gliga Fowlie Franko
4-3 27:28 GYE PP Csergő Rupert R. J. Pesztunov
4-4 29:44 GYE PP Góga Rupert M. D. Raszulov
5-4 29:53 BRA Gajdó T. Brown Molnár Zs.
6-4 46:38 BRA Tranca Boriszenko Mihály
7-4 49:49 BRA Fowlie Franko
7-5 58:41 GYE PP Vorobjov Góga Rupert M. D.
8-5 59:46 BRA EN Brown Polc
43 Kapura lövések száma 36
14 Kiállításpercek 4

Zagidullin lesz a lacrosse neve az Erste Ligában

 

Az orosz csatár a harmadik michiganit lőtte a szezonban, az eset különlegessége, hogy ezt most volt csapata bánta.

Összefoglaló a Brassó–Gyergyó mérkőzés tizenhárom találatával.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR ÉLŐ
VB18 16:30 JPNHUN INFO
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum