Az oroszok a kiesési kör elkerüléséért harcolnak

   

A házigazda csehek pontot tudtak lopni az amerikaiaktól, amivel nehéz helyzetbe sodorták az orosz?német duót az A csoportos junior-vb-n.

A hétfői négy meccsből három simán alakult a csehországi tornán. A legnagyobb izgalmakat a B csoportban éltük át, ahol este a házigazda cseh válogatott az USA-val játszott. A csehek szokás szerint korán emberhátrányba kerültek, amit az amerikaiak ki is használtak. Az első harmad végére megfordult az állás, miután a házigazdák előbb egyenlő létszám mellett, majd előnyből is betaláltak. A szünetben így jókedvű sörözés vette kezdetét, azonban az USA válogatottja nem hagyta sokáig örülni a szurkolókat, előbb egyenlített, majd a 27. perc legelején a vezetést is visszavette. A stadion a 47. percben robbant először, amikor a csehek megszerezték az egyenlítő találatot, csakhogy azt a videóbírók érvénytelenítették. A következő cseh örömre sem kellett sokat várni, az eseményeket követő emberelőnyből ugyanis ismét betaláltak a házigazdák. Jöhetett a hosszabbítás, amelyet az a Cole Caufield döntött el, aki eddig góltalan volt ugyan, ám a tavalyi ifjúsági világbajnokságon 14 találatot szerzett. Az USA nyert 4-3-ra, és a másodiknál rosszabb helyen nem végezhet a csoportban. A meccs érdekessége, hogy Trevor Zegrasnak két gólpassza volt, így négy meccsen szerzett 9 egységgel vezeti a kanadai tabellát úgy, hogy pontjainak mindegyike asszisztból jött össze.

2020 IIHF World Junior Championship
Fotó: Andrea Cardin/HHOF-IIHF Images

A délutáni mérkőzésen Kanada 4-1-re nyert Németország ellen. A németek csak az első harmadban tudtak lépést tartani ellenfelükkel, a második szünetre már háromgólos előnnyel mehettek a juharlevelesek. A csoportot az USA vezeti 8 ponttal, második Kanada 6-tal, a csehek a harmadik helyen állnak 4-gyel, az oroszok és a németek 3-3 pontosak. Az óév és a csoportkör utolsó napján a németek és a Kanadát megsemmisítő oroszok a kiesés elleni kör elkerüléséért játszanak délután 3 órától. A csehek sorsa sokban függ ettől a találkozótól, ha ugyanis az oroszok túlórában nyernek, akkor a házigazdának még pontot kell szereznie Kanada ellen.

Az A csoportban a papírforma érvényesült. Délután Svédországnak nem okozott gondot Kazahsztán legyőzése, a meccs felénél 5-0 arányban vezettek a háromkoronások, a vége 6-2 lett. Ezzel 51 meccses győzelmi sorozatnál járnak a csoportkörben, ami példátlan. Az esti meccsen Svájc ellen Szlovákia negyed óra elteltével kapust cserélt, ekkorra háromgólos előnyre tettek szert a helvétek. A fölény a továbbiakban is megmaradt, a vége tükörsima 7-2 lett. Svájc annak ellenére tudott ilyen arányban győzni, hogy időközben csatlakozott azon csapatokhoz, amelyek kulcsjátékost vesztettek: a hátvéd Nico Gross esett ki sérülés miatt, már nem is fogjuk őt látni ezen a tornán. Az állás ebben a csoportban igen egyértelmű, Svédország vezet 8 ponttal, Finnország a második héttel, a harmadik Svájc 6 pontot gyűjtött, Szlovákia a negyedik három ponttal, a ponttalan Kazahsztán a kiesés ellen fog küzdeni. Az óév utolsó napján északi szomszédunk Svédországgal játszik, míg Svájc eggyel feljebb mászhat a tabellán, ha legyőzi a címvédő finneket.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 3-6VÉGE
EL 18:30 FHADAB 2-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 5-2VÉGE
EL 18:40 BJAUTE 1-4VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS 5-6 HVÉGE
szeptember 30., szombat
EL 17:30 GYEBRA 3-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI 3-0VÉGE
október 1., vasárnap
EL 14:05 FTCDEB 10-2VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 16:30 BRASCC 3-2VÉGE
EL 17:40 BJAFHA 7-1VÉGE
EL 18:00 DABMIS 3-4 HVÉGE
október 3., kedd
ICEHL 19:15 VSVAVS 1-2VÉGE
október 4., szerda
MK 18:30 ETOLHL 
MK 19:00 SZGBJA 
MK 19:30 DJAWRM 
október 6., péntek
EL 18:00 DABBRA 
EL 18:30 FTCSCC 
EL 18:30 MISGYE 
ICEHL 19:15 LNZAVS 
Partnerünk
Archívum