Sebők és Galló is gólpasszt adott

 

Mindkét Liiga-légiósunk vesztes csapat tagja volt az év utolsó előtti finnországi fordulójában.

Sebők Balázs és a KalPa a SaiPát látta vendégül. A kuopióiak kétszer is vezettek a találkozón, ám a vendégek mindkétszer egyenlítettek Záborsky révén. A szlovák csatár az 59. percben belőtte a győztes gólt is, így Sebőkék 3-2-re kikaptak. A magyar csatár a második hazai találatnál jegyzett asszisztot.

Galló Vilmosék az Ilvest fogadták. A KooKoo a 47. percben megszerezte a vezetést, de a tampereiek a rendes játékidő utolsó előtti percében egyenlítettek, majd a hosszabbításból jobban jöttek ki. A hazaiak 2-1-re alulmaradtak, Galló a KooKoo találatánál asszisztot adott.

A Salzburg Hári Jánossal a soraiban utazott az EBEL-utolsó Dornbirnhoz. A Red Bull váratlan, 4-3-as vereséget szenvedett. Hári nem szerzett pontot, 1-szer lőtt kapura.

Az Alpesi Ligában Szabad Kevinék a 2. helyezett Rittent fogadták. A Klagenfurt II nagy meglepetésre hosszabbításban 3-2-re legyűrte az olaszokat. Szabad a második KAC-találatnál gólpasszt adott.

A Steel Wings Linz Halász Bénivel a kapuban és Kónya Krisztiánnal a negyedik sorában meccselt  Gherdeinában. A linzi farm 5-1-re kikapott, Halász 2 büntetőt hárított, összességében 27 lövést védett.

A BNL-ben Erdei Zoltán és Kocsis Ferenc csapata egymással játszott. A meccsen egyik magyar sem szerepelt, a Mechelen 7-4-re nyert a Zoetermeer ellen.

A DEL2-ben Kevin Wehrs és a Landshut a Kaufbeuren ellen játszott. A hazaiak 2-1-re győztek, Wehrs nem szerzett pontot, de csapata mindkét találatánál jégen volt.

A német harmadosztályban Keresztury Erikék a Rosenheimet fogadták. Az Eisbären Regensburg 4-3-ra nyert büntetőkkel. Keresztury nem szerzett pontot.,

A svéd harmadik vonalban a Tyringe SoSS a Kalmart látta vendégül. Horváth Bálinték 7-0-s vereséget szenvedtek.

Papp Kristóf és a Des Moines Buccaneers újra összecsapott a Waterloo Black Hawksszal. A magyar csatár együttese 6-2-re alulmaradt, csatárunk lőtt 1 gólt.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2019/20:

Név Csapat Liga H M G A P
Bartalis István Vita Hästen Allsvenskan (SWE-2.) 6. (14) 29 13 11 24
Karol Csányi HK Nitra Extraliga (SVK-1.) 9. (13) 25 4 2 6
Visegrád Kupa ? 6 2 1 3
Erdei Zoltán Mechelen Golden Sharks BeNeLiga 9. (11) 7 0 2 2
Belga Kupa ? 8 4 1 5
Fekete Dániel VEU Feldkirch Alpesi Liga (AUT-2.) 6. (18) 20 2 4 6
Galló Vilmos KooKoo Liiga (FIN-1.) 6. (15) 34 6 21 27
Halász Béni Steel Wings Linz Alpesi Liga (AUT-2.) 18. (18) 7 40 273 87,2
Hári János Pelicans Lahti Liiga (FIN-1.) ? 25 2 11 13
Red Bull Salzburg EBEL (AUT-1.) 1. (12) 3 1 1 2
Horváth Bálint Tyringe SoSS Division 1 (SWE-3.) 12. (12) 20 3 8 11
Keresztury Erik Eisbären Regensburg Oberliga (GER-3.) 4. (12) 27 4 8 12
Kiss Zsombor EHC Basel SRL (SUI-3.) 3. (12) 21 4 3 7
Kocsis Ferenc Zoetermeer Panters BeNeLiga 8. (11) 6 7 8 15
Holland Kupa ? 10 7 5 12
Kónya Krisztián Steel Wings Linz Alpesi Liga (AUT-2.) 18. (18) 23 0 1 1
Kozma Dávid Boras HC Division 1 (SWE-3.) ? 1 1 0 1
Nagy Zoltán Giants Suomi-sarja (FIN-3.) 10. (16) 20 4 5 9
Papp Kristóf Madison Capitols USHL ? 21 10 9 19
Des Moines Buccaneers 7. (16) 6 2 2 4
Sebők Balázs KalPa Liiga (FIN-1.) 9. (15) 33 7 20 27
Szabad Kevin Klagenfurt II Alpesi Liga (AUT-2.) 16. (18) 25 4 8 12
Török Viktor JHT Suomi-sarja (FIN-3.) 5. (16) 16 1 1 2
Vay Ádám Västervik Allsvenskan (SWE-2.) ? 10 32 247 88,5
Vértes Nátán Aberdeen Wings NAHL 8. (26) 23 14 8 22
Kevin Wehrs EV Landshut DEL2 (GER-2.) 12. (14) 18 0 12 12

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. Dőlt betűs név=már nem légiós. Kapusok esetében az G jelű oszlop a kapott gólok számát, az A a hárított lövésekét, a P pedig a a védési hatékonyságot, százalékban kifejezve

Cimkék: , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum