Most a Slovan ellen támadhatna fel a MAC

   

Két rossz formában lévő csapat találkozik szombat este a Tüskecsarnokban.

Az újbudaiak és a pozsonyiak pozíciója persze korántsem egyforma. Míg a Slovan sorozatban három vereséget szenvedve a második helyen áll az Extraliga-táblázaton, addig a MAC jelenleg a tizedik, holtversenyben a Gyetvával, és az Érsekújvár hátránya is csak két pont a duó mögött. A középmezőnytől menet közben már-már beláthatatlan távolságra szakadtak le ezek az együttesek. Ennek abból a szempontból minimális a jelentősége, hogy a középszakaszban így is lesz esély a negyeddöntő elérésére az alsóházból, legalábbis radikális formajavulás esetén. A nemzetközi szünet előtti-utáni MAC-fellángolás már a múlté, Majoross Gergely csapata is háromszor kapott ki egymás után, ráadásul részben közvetlen riválisoktól – bár ha jobban belegondolunk, ebbe a kategóriába már csak a Gyetvát sorolhatjuk, a Nagymihály más szintet képvisel. A lényeg a lényeg, az említett formajavuláshoz hatalmas lendületet adhatna egy Slovan elleni bravúr. A pozsonyi sztárcsapatot a DVTK Jegesmedvék már kétszer is legyőzték, az Újbudának ellenben még pontot sem sikerült lopnia tőle. Könnyen most sem fog ez menni, de mint tudjuk, a jégkorong a nehéz feladatok megoldásának a művészete is.

macslo

fotó: Pórszász Áron

MAC Újbuda–Slovan Bratislava 0-4

   

Majoross Gergely csapata lőtt gól nélkül maradt a pozsonyi élcsapat ellen.

A MAC kapujában Halasz, a Slovannál Habal kezdett. Az ötödik percben érkezett az első gól, Kytnár volt eredményes Zigo átadásából. Később a gólszerzőt küldték ki pihenni két percre a zebrák, ám a MAC nem tudott élni létszámfölényével. Hasonlóképpen a vendégek sem használták ki Bugár kiállítását. A harmad végén előbb Mészáros, majd Bondra állt ki. A kapura lövéseket 11-7-re nyerték a vendégek annak ellenére, hogy az újbudaiak 3-szor is emberelőnyben játszhattak. Áthúzódó Slovan-büntetéssel indult a második harmad, ám a MAC nem tudott felállni. A 25. percben megduplázta előnyét a vendég együttes, a bántóan üresen maradó Zigo értékesítette Bondra remek passzát. Éledezni látszódott a MAC, előbb Terbócs ziccerét védte Habal, majd Urbánek ült ki két percre. Hatalmas tűzijátékot rendeztek Sofronék, ám nem jött össze a szépítés, sőt a fór letelte után Zigo duplázott kis híján. A 32. percben kihasználta McNally kiállítását a szlovák kirakatcsapat, Abdul centerezését vágta a hálóba Urbánek. A harmad végén ismét előnyjátékukat próbálhatták Majoross-tanítványai, ám jól zárt a Slovan-retesz. Az utolsó percben Kytnar lopott korongot az egyik hazai bekktől, centerezése Pozsgai korcsolyájáról jutott a kapuba, 0-4. A harmadik harmadra a lényegi kérdések eldőltek, a MAC hajtott a szépítésért, a Slovan a biztos vezetés tudatában nem erőltette már a támadásokat. Az újbudaiak sem egyenlő létszámban, sem emberelőnyben nem tudtak túljárni Habal eszén, aki shutoutot ért el.

A MAC a Slovan Bratislava elleni három meccsén összesen egy gólt szerzett, és zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el a bajnokságban.

macsba-191115-pa

fotó: Pórszász Áron/MAC Újbuda

Most mindenki mindent kitett a jégre

 

Így látta a Slovan elleni 0-4-et Majoross Gergely, a MAC Újbuda vezetőedzője.

“Ez a meccs játékban előrelépés volt az előző, Besztercebánya ellenihez képest. Most mindenki mindent kitett a jégre, más kérdés, hogy ez nagyon gyenge helyzetkihasználással párosult. A kapura lövési versenyt a Slovan nyerte meg, minőségi sanszunk viszont nekünk volt több, ám az ordító helyzeteinkből sem sikerült betalálunk. A minap panaszkodtam, hogy többen a komfortzónájukban mozogtak, ezt azonban kezeltük, tetszett a kritikámra adott válasz, de sajnos a pontszerzéshez ez is kevés volt.”

forrás: nso.hu

Extraliga, 2019. dec. 28., szombat.
Halasz: 89,7% (Farkas)
K
Habal: 100% (Sabo)
Pozsgai, McNally, Orban Brance, Stretch, Terbócs
1
Sersen, Bacík, Abdul, Zigo, Pulis
Carlisle, Orban Blake, Klempa, Langkow, Sofron
2
Meszáros, Stajnoch, Petrás, Viedensky, Zitny
Garát, Bugár, Nagy, Pitt, Bodó
3
Demo, Sedivy, Kytnár, Kukumberg
Dóczi, Kreisz, Szigeti, Majoross
4
Sloboda, Urbanek, Bondra
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 05:00 SBA Kytnár Zigo Sedivy
0-2 24:41 SBA Zigo Bondra Sloboda
0-3 31:56 SBA PP Urbanek Abdul Meszáros
0-4 39:24 SBA Pulis Kytnár
26 Kapura lövések száma 39
10 Kiállításpercek 12
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum