A Vígh Balázs-kupáért meccsel a Fradi és az UTE

   

Ötödször próbálhatják legyőzni a lila-fehérek a címvédőt, ebben a szezonban ez még nem jött össze nekik.

Az Erste Liga-alapszakasz harmadik FTC-Telekom–UTE találkozójának különleges tétje is van. A mérkőzésen nem csupán a bajnoki pontokat kapja meg a jobbik, a győztes hazaviheti a Vígh Balázs-vándorkupát is. Mint arról a maga idejében többször is írtunk, a 2017. eleji veronai busztragédia áldozatai között ott volt az egykori hokis is, aki mind a két fővárosi nagycsapatban jégkorongozott annak idején. Az ő emlékére alapította a vándorkupát az édesapja, Vígh György, a tragikus esemény egyik hőse, aki számos gyereket megmentett, és aki az idén ugyancsak elhunyt. A kupáért mindig az adott naptári év utolsó derbijén küzd a Fradi és az Újpest. A két gárda az aktuális szezonban már négy kemény tétmeccset vívott egymással, minthogy az Erste Liga mellett a kupában is összecsaptak. Négyből négyszer a zöldek nyertek, az első volt a legszorosabb, szeptember közepén hosszabbításba torkollott a csata. Ha van pillanat, amikor az UTE megtréfálhatja az FTC-Telekomot, akkor az most van: míg a címvédő elmúlt játékhete közel sem úgy alakult, ahogy eltervezték – 4 meccs, 1 rendes játékidős és 1 túlórás győzelem, 1 rendes játékidős és 1 túlórás vereség, összesen 6 pont –, addig a lilák a decemberi nemzetközi szünet óta mindhárom találkozójukat behúzták, legutóbb ráadásul 9-et vágtak idegenben a Dunaújvárosi Acélbikáknak. Egy szó, mint száz, parázs csata várható Pesterzsébeten, minden bizonnyal zsúfolt ház előtt.

ftcute-191028

fotó: FTC Jégkorong

FTC-Telekom–UTE 6-5

   

A címvédő ferencvárosiak hiába vezetettek 3-0-ra, csak hosszabbításban tudták legyűrni az újpestieket, aminek köszönhetően megnyerték a Vígh Balázs-kupát.

A mérkőzés eleje jó tempójú küzdelmet és paprikás játékmegszakításokat hozott, a két kapus közül Aranynak kellett nagyobb védéseket bemutatnia. Ennek ellenére az FTC-Telekom szerezte meg a vezetést: Switzer megkerülte Duschek kapuját, az újpesti hálóőr lekövette, ám a hazai légiós a másik oldalon üresen érkező Pavuknak passzolt, aki betalált. Fél perccel később emberelőnybe került a Fradi, nem élt a lehetőséggel. A harmad felénél 24 másodperc alatt kétszer is betaláltak a zöld-fehérek Előbb Kulmala egy lendületes akció végén lőtt gólt, aztán Switzer tette be a korongot egy Duschek-védés után. Háromgólos hátrányban időt kért az UTE, ami jót tett a lila-fehéreknek. A 13. percben szépítettek a vendégek, Benk a kapu mögül, fonákkal hozta helyzetbe Pancét, aki nem hibázott. Három perccel később újabb gólt lőtt az UTE, DiDiomete a támadó harmadban korongot szerzett, belőtte a korongot a vas mellé. A felvonás utolsó perce meghozta az egyenlítést: egy ferencvárosi tilos felszabadítást követően Pancéhoz került a korongot, aki kapásból beverte a kapuba.

A gólzápor a második harmad elején is folytatódott. A 24. percben rosszul cserélt az UTE, Nagy Gergő indította Hegyi Ádámot, aki góllal zárta a szólóját és újra vezetéshez juttatta a Fradit. Egy percen belül eljött az első újpesti fór, amit Nagy Nilan bekotort korongja zárt le, megint egyenlítettek a lila-fehérek. Szinte azonnal jött az újabb fordulat, Rusk gáncsolt egy ferencvárosit, előnybe kerültek a hazaiak. Az 5 a 4 elleni lehetőség során Tóth Adrián lövését besodorta mamuttal Duschek, az esetet videobíróval vizsgálták, megadták. Negyed perccel később rosszul cseréltek a zöld-fehérek, ezért a friss gólszerző kiült a játék késleltetéséért. A hátrányt kibekkelték a hazaiak, akárcsak a vendégek DiDiomete későbbi büntetését.

A harmadik húsz perc első felére óvatosabbá vált a játék, aztán a kiállítások vették át a főszerepet. A játékrész felénél Boros és Rafaj kapott páros büntetést. A 4 a 4 elleni jégkorong során az újpestiek próbáltak egyenlíteni, ám a kiegészüléseket követően Nagy Nilan szabálytalankodott Roczanovval. A kimaradt fór után 40 másodperccel Switzer botja találta el Sikorcin fejét, ebben az előnyben sem született gól. Öt perccel a vége előtt Reed a támadó harmadban szabálytalanul palánkra lökött egy hazait, amiért 2+10 perces büntetéssel sújtották. Az 58. percben Switzer távozott 2 percre, az emberelőnnyel éltek a lila-fehérek: egy Arany-védést követően Pance éles szögből egyenlített, amivel az újpesti csatár mesterhármast ért el.

A hosszabbítás közepén Benk Andrást kiküldték a büntetőpadra, a 4 a 3 elleni lehetőséget Nagy Gergő váltotta gólra. Az FTC-Telekom 6-5-re győzött túlórában, akárcsak szeptember 16-án, ugyanúgy a zöld-fehérek csapatkapitánya döntött a ráadásban.

ftcute

fotó:

A két csapat még a karácsony bűvöletében volt

   

Virág Csaba (UTE) és Fodor Szabolcs (FTC-Telekom) értékelte az újabb Erste Liga-derbit.

Erste Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 650 néző. Játékvezetők: Wolf, Wolf, Kövesi, Pálkövi.
Arany: 83,9% (Nagy K.)
K
Duschek: 81,8% (Márkus)
Karmeniemi, Pulli, Németh, Nagy G., Tóth A.
1
Varga, Kovács A., Benk, Sikorcin, Pance
Hegyi, Sarcia, Switzer, Pavuk, Kulmala
2
Pokornyi, Henderson, Reed, Rafaj, DiDiomete
Boros, Tóth Gergely, Hajós, Roczanov, Tóth Gergő
3
Nagy N., Rusk, Nemes, Vincze, Csamango
Jászai, Tóth Renátó, Pozsár, Tóth Richárd
4
Horváth Á., Horváth A., Kovács S., Zsigmond, Miluskin
Fodor Szabolcs, Hennelly Yul
E
Baróti Zsolt, Virág Csaba
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 05:03 FTC Pavuk Switzer
2-0 09:30 FTC Kulmala Switzer
3-0 09:54 FTC Switzer Kulmala Tóth Gergely
3-1 12:47 UTE Pance Benk Henderson
3-2 15:46 UTE DiDiomete Rafaj
3-3 19:13 UTE Pance Benk Sikorcin
4-3 23:12 FTC Hegyi Nagy G.
4-4 25:33 UTE PP Nagy N. DiDiomete Rafaj
5-4 27:17 FTC PP Tóth A. Switzer Kulmala
5-5 58:00 UTE PP Pance Benk Henderson
6-5 62:54 FTC PP Nagy G. Kulmala
33 Kapura lövések száma 31
12 Kiállításpercek 26

Egy pontot ért Pance mesterhármasa

 

Az FTC-Telekom–UTE mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum