A Hokiklub még egyenlíthet a Titánok ellen

   

Annak egyre kisebb az esélye, hogy a HKB feljebb lépjen a kilencedik helyről, de nemcsak presztízsben érne sokat egy győzelem.

Jens Brandström együttese utoljára találkozik Kiss Dávid csapatával az Erste Liga-alapszakaszban, és az eddigi háromból egy meccset meg tudott nyerni. Volt egy pillanat, amikor arra is esély nyílt, hogy utolérjék tabellaszomszédjukat a juharlevelesek, ám ezt nem használták ki, a Titánok 4-3-ra győztek november végén. Azóta kinyílt az olló, hiszen míg a Fehérvár-farm jó néhány bravúrt bemutatott – például a címvédő és a Gyergyó ellen –, addig a Hokiklub egy immár 7 meccset számláló vereségsorozatban van. Igaz, e kudarcok közepette is összeszedtek 3 pontot, lévén, hogy a GYHK-tól hosszabbításban, a Brassótól és a Schiller-Vasastól büntetőkkel kaptak ki. Az újabb győzelmek annak ellenére váratnak magukra, hogy egyre-másra érkeztek a klubhoz a friss légiósok az elmúlt hetekben, és hogy a 22 éves Szűcs István továbbra is nagy formában hokizik, 18 találatával Becze Tihamér mögött a második legjobb magyar gólszerző az egész ligában. A szombati fehérvári meccsnek azért is van különös jelentősége, mert a Gyergyó és az UTE formáját látva nagy a valószínűsége annak, hogy az alsóházban a Hokiklub és a Titánok lesz kénytelen megküzdeni a rájátszás nyolcadik helyéért. Finoman szólva sem mindegy tehát, hogy milyen közvetlen előzmények után mennek majd bele a középszakaszba.

tithkb

fotó: Soós Attila/Fehérvári Titánok

Fehérvári Titánok–HKB 1-3

   

A Hokiklub Budapest legyőzte a tartalékos kerettel felálló székesfehérvári csapatot.

A fehérvári EBEL-csapatot sújtó betegséghullám miatt a Titánok több alapembere is Znojmóba utazott, így Kiss Dávid együttese a szokásosnál is fiatalabb kerettel fogadta a Hokiklub Budapestet, többek között első Erste Liga-meccsén lépett jégre Danyil Jakimcsuk. A vendégeknél Marosi Máté készülhetett az első magyar bajnokijára. Kisebb hazai mezőnyfölénnyel és tapogatózó játékkal indult az összecsapás. A 9. percben az igen aktív Zion harcolt ki emberelőnyt. Azonnal felálltak a fehérváriak, szépen járatták a pakkot, de csak kapuvasig jutottak. A 12. percben fordult a kocka, Vas Márk ült ki a büntetőpadra. Koskiék megsorozták a hazai kaput, Szeles vezérletével kitartott a védelem. Egyenlő létszámnál kiegyenlítődött a játék képe is. A 15. percben hazai kontra futott a jégen, Almási passza nem talált társat. A 18. percben Zion volt az újabb kiállított. Azonnal felállt a Hokiklub, Lőczi és Petres is vezetést szerezhetett volna övéinek, Szeles állta a sarat. Az utolsó pillanatokban is a vendégek veszélyeztettek, végül gól nélkül zárult a kiegyenlített csatát hozó első játékrész.

A középső harmad elején Almási maradt lent egy palánk melletti ütközést követően, szerencsére a saját lábán hagyta el a jeget. Feljebb kapcsoltak a Titánok. Előbb Schartz veszélyes távolija után Nagy maradt le a kipattanóról, majd kettő az egy elleni kontrából az első felnőtt meccsét játszó Jakimcsuk lőtt kapuvasat. Lendületben maradtak a fehérváriak, Zion húzott el a szélen, ő is a vasat találta telibe. Felpörgött a mérkőzés, Szeles hárított egy budapesti kontrát. A 29. percben megszerezte a vezetést a vendégcsapat: Mangone eladott korongjára Lakatos csapott le, a védők röviden tisztáztak, a pakk a harmadban maradt, a lendületből érkező Manninen köszönte szépen és a kapuba vágta a játékszert (0-1). A 33. percben közel jártak az egyenlítéshez a hazaiak: Rétfalvi száguldott be a harmadba, átadását Balogh vágta fölé. A 35. percben megduplázták előnyüket a fővárosiak: Szappanos két védőt is magára húzott, keresztpassza üresen találta Petrest, aki nem hibázott (0-2). A gól megfogta a fehérvári fiatalokat, Szeles bravúrokkal tartotta életben csapatát. A véghajrá a Titánoké volt, de szépíteni nem tudtak.

Fegyelmezett játékkal kezdte a záró harmadot a HK Budapest, megbecsülték a korongokat, emiatt nem tudtak kibontakozni a fehérváriak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hazaiak körülményesen szövögették támadásaikat, emellett sok pontatlan passz is akadályozta játékukat. A 45. percben egy késleltetett kiállítás miatt 6 az 5 ellen támadtak a Titánok, Zion pedig óriási kapásgóllal szépített (1-2). Azonnal megélénkült a mérkőzés, jött az újabb hazai emberelőny. Futószalagon jöttek a helyzetek is, az egyenlítés azonban elmaradt. Az 50. percben Kovács Alex kiállítása megtörte a házigazda lendületét. A büntetés leteltekor a visszatérő Kovács elé került a korong, majd a nagy kedvvel játszó Jakimcsuk ismételt, gólt egyik sem ért. Maradtak a jégen a speciális egységek 4 a 4 ellen folytatták a csapatok. Cikáztak a jégen a játékosok, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Az 57. percben eldőlt a meccs: Szűcs lefülelt egy könnyelmű átadást, indította az üresen kilépő Manninent, aki Szelest becsapva lőtt a hálóba (1-3). Lakatos kiállítása jelentett még némi reményt, Szeles lekorcsolyázott, de 6 a 4 ellen sem tudtak közelebb kerülni ellenfelükhöz Zionék.

A HK Budapest hét elveszített meccs után ismét győzött és 8 pontra megközelítette a Titánokat a tabellán.

tithkb-191228

fotó: Soós Attila/Fehérvári Titánok

Nem játszottuk rendesen a saját játékunkat

   

Jens Brandström, a Hokiklub Budapest és Kiss Dávid, a Fehérvári Titánok vezetőedzője értékelte a két csapat mérkőzését.

Erste Liga, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 372 néző. Játékvezetők: Gangel, Gangel, Bencze, Szabó.
Szeles: 88,9% (Horváth D. Cs.)
K
Kiss B.: 96,2% (Gadácsi)
Schartz, Horváth M., Madácsi, Almási, Zion
1
Lakatos, Szécsi P., Pihlqvist, Sátek, Szűcs
Erdély, Vas, Balogh, Nagy, Rétfalvi
2
Berry-Lamontagna, Lévai, Koski, Lőczi, Manninen
Dobmayer, Mangone, Búzás, Kovács, Jakimcsuk
3
Linke, Reiter, Pápa, Petres, Szappanos
Kóger, Vincze
4
Bán, Marosi, Izsák, Németh, Albert
Kiss Dávid, Arany Máté Dániel
E
Brandström Jens, Suoraniemi Niko
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 28:50 HKB Manninen Lakatos
0-2 34:29 HKB Petres Szappanos
1-2 45:06 FHA Zion Horváth M. Balogh
1-3 56:22 HKB Manninen Szűcs Sátek
26 Kapura lövések száma 27
8 Kiállításpercek 8

Így győzte le a Hokiklub a Titánokat

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum