6-0 ? Oroszország laposra verte Kanadát

   

A juharlevelesek elveszítették Alexis Lafreniere-t is. A németek hat év után nyertek csoportmeccset. Nagy dolgok történtek a junior-vb-n.

Orosz?kanadai rangadóval folytatódott Csehországban az A csoportos junior-világbajnokság. A meccs előtt Kanada számított favoritnak, hiszen már verte az USA-t, míg az oroszok kikaptak a csehektől. Az orosz válogatottból egyébként hiányzott az a Rogyion Amirov, aki a tavalyi ifi-vb-n hét meccsen lőtt 6 góljával és 9 pontjával jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a csapat döntőbe jusson. A túloldalon minden Alexis Lafreniere-ről szólt, akit a tornát megelőzően első helyre vártak a 2020-as drafton, és aki az amerikaiak ellen máris négy pontot szerzett.

Szombaton viszont senki nem mutatott semmit a juharleveles csapatból, minden balul sült el. Jared McIsaac például már másfél perc elteltével rosszul szöktette csapattársát, a korongot ügyesen fülelte le még a kék vonal előtt Alekszandr Hovanov, távoli lövésébe Nico Daws beleért, de a botos kesztyűjéről felfelé pattant a pakk, onnan hulló falevélként esett a háta mögé, majd a gólvonalon túlra. A könnyű góloknak ezzel korántsem volt vége, az első harmadban még kétszer engedtek széles területet az orosz csatároknak a kanadaiak a kapujuk előtt, akik ki is használták a lehetőséget. A második harmadban ott folytatódott minden, ahol abbamaradt, rögtön az elején Lafrenieret támadott, a kapu közvetlen előterében elesett, olyan szerencsétlenül, hogy utána csak segítséggel tudta elhagyni a jeget. Visszatérésére mindazonáltal van némi remény az MRI-felvételek megtekintése után. Lafreniere elvesztése nem tett jót a csapat moráljának, amely ezt megelőzően sem verdeste az egeket, az orosz csatárok továbbra is szabadon közlekedhettek a kanadai kapu előtt, és a Daws helyére beállt Joel Hofernek is akadt potyagyanús megmozdulása. A vége totális kiütés lett, 6-0-ra nyert Oroszország. Kanada még soha nem szenvedett ilyen arányú vereséget a junior-világbajnokságok történetében. Az orosz válogatott egy 134 meccses sorozatot is megszakított, Kanadával utoljára 1999. december 27-én fordult elő, hogy ne találjon be az ellenfélnek, akkor Szlovákia bekkelt ki egy hősies 0-0-t.

ruskan

Németország 2014. január 5. után első A csoportos juniormeccsét nyerte. Akkor a kiesés elkerüléséért vívott párharcban Norvégiát sikerült kétszer legyőznie. Egy évre rá már nem menekültek meg a hátrébb sorolástól, Svájc két simával búcsúztatta őket. A divízió 1-gyel alaposan meggyűlt a bajuk, csak negyedszerre sikerült visszaverekedniük magukat a legjobb tíz közé. Az idei csapat roppant erős, az amerikaiak ellen is jól tartották magukat, a házigazdák ellen pedig meglett az első bravúr is. Ezt a csehek meg is könnyítették a számukra, már a 9. másodpercben emberhátrányba kerültek, amit annak rendje és módja szerint ki is használtak a vendégek. Mi több, nem sokkal később meg is duplázták az előnyt, innentől a csehek csak futottak az eredmény után. Mindezt elég haszontalan módon tették, amikor sikerült közel kerülniük ellenfelükhöz, kiállítatták magukat, ezt a németek kegyetlenül kihasználtak. A csehek 1-4-es állásnál sem adták fel, hogy is tehették volna, amikor 8700 néző buzdította őket a lelátóról. Erőfeszítéseiket részben siker koronázta, az 53. percre egyetlen gólra csökkentették a hátrányukat. Innen a németeken volt a sor, kivédekeztek egy emberelőnyt, és a továbbiakban is őrizték a kapujukat a góltól. 4-3-ra nyert tehát Németország, amely csoportkörben utoljára hat évvel ezelőtt nyert mérkőzést, éppen Csehország ellen. Igen érdekes kérdés, hogy ki fog a kanadai?orosz?amerikai?cseh?német halálcsoportból a kiesés ellen játszani.

A finnek számára nem indult jól a világbajnokság. Az még hagyján, hogy hosszabbításos vereséget szenvedtek a svédektől, az nagyobb bajnak tűnt, hogy a csapat vezére, Rasmus Kupari megsérült, számára véget is ért a vb. Ehhez képest nem sok esélyt hagytak Szlovákiának. Már az első négy percben kétszer kerültek emberelőnybe, a másodikat ki is használták. Az első húsz percben egy további találatot szereztek, majd az igazi gólgyártás a középső periódus második felében indult be, bő 10 perc alatt ötször mattolták a szlovák védelmet, a vége 8-1 lett. A győzelem ténye nem meglepetés, annak aránya annál inkább, és az is figyelemre méltó, hogy a 8 gólt hét különböző játékos szerezte. Justus Annunen kapus csapata egyik legjobbja volt, 25 lövést hárított. A hálóőr a svédek elleni meccsel együtt 70 védésnél jár, 94,6%-os hatékonysága a legjobb a mezőnyben.

A svédek a finnekéhez hasonló meccset játszottak, Svájc ellen már a 35. percben 5-0-ra vezettek. A helvétek az utolsó harmadban ütöttek két gólt, de ez már nem osztott, nem szorzott, 5-2-re nyertek a háromkoronások. A svédek ezzel sorozatban az 50. csoportmeccsüket nyerték meg a junior-világbajnokságokon, ráadásul most az ellen a Svájc ellen diadalmaskodtak, amely tavaly a negyeddöntőben 2-0-val kiejtette őket. A meccs egyik hőse a 17 éves Lucas Raymond volt, aki tavaly egy korosztállyal lejjebb mesterhármassal vezette győzelemre csapatát Oroszország ellen az ifjúsági világbajnokság döntőjében. A csatár a második meccsén szerezte meg első pontjait, gólpassza mellett gólt is lőtt.

Vasárnap az oroszok az USA-val is összemérik erejüket, a másik ágon Kazahsztán Finnországgal meccsel.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum