Máris visszavághat a Gyergyó a Sportklubnak

   

A szeredaiak közvetlenül karácsony előtt a 72. percben lőtt góllal nyerték meg a Román Kupát, és már itt is van a “visszavágó”.

Minden korábbinál kiélezettebb az idén a két székely együttes versengése. Igaz ugyan, hogy a csíkiak hatalmas előnnyel vezetik az Erste Liga táblázatát, míg a GYHK csak a 6. helyen áll, ám az egymás elleni mérkőzéseik jellemzően nagy csatákat hoznak. Gondoljunk arra, hogy a kupadöntőben 1-1-es hatvan perc után a hosszabbítás második felében tudott dönteni Rokaly Szilárd, vagy arra, hogy a Sportklub a három veresége közül egyet éppen a gyergyóiak ellen szenvedett el. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a magyar bázisú bajnokságban összejött egy 8-1-es csíki siker is, ezen azonban nyilván túltették magukat a piros-fehérek. Ha már itt tartunk, ez lesz a két gárda utolsó összecsapása az Erste Liga alapszakaszában – a Sportklubnak eleve öt meccse marad hátra mindössze –, és könnyen lehet, hogy a bajnokság egészében is, a középszakaszban legalábbis nemigen csatázhatnak egymással. Ennél tovább nem érdemes kombinálni, senki sem tudhatja, kit milyen megfontolások vezetnek majd a rájátszásban. A lényeg egyelőre az, hogy eddig kettőt nyertek Beczéék, egyet Gógáék, meg hogy garantált telt ház előtt vívják csütörtök este a negyediket.

sccgye

Gyergyói HK–SC Csíkszereda 1-5

   

A Sportklub a harmadik harmadban döntötte el a gyergyószentmiklósi mérkőzést.

A csíkszeredaiaknál az idei Erste Liga-szezon során először kapott kezdőkapusként lehetőséget László Arnold, míg hazaiaknál Ruczuj Gellért állt a vasak között. Az első harmad a két hálóőrről szólt, László 8-szor, Ruczuj 13-szor védett. A második felvonás áthúzódó gyergyói emberelőnnyel indult, ami Vjacseszlav Belov büntetésével kettős fórrá alakult. Az 5 a 3 elleni lehetőséget Góga Attila révén váltotta gólra a Gyergyói HK. A hazaiak vezetése kevesebb mint 3 percig tartott, miután Salló Alpár egyenlített. A középső játékrész folytatásában mindkét csapat kihagyott 1-1 fórt. A záró harmad Sportklub-előnnyel indult, ezt nem használták ki a vendégek, ám a kiegészülést követően kétszer is eredményesek voltak: 57 másodperc alatt Farkas Tamás és Rokaly Szilárd is betalált. A két gyors gól után Ruczuj helyére Szakács Szabolcs érkezett a gyergyói
kapuba. Az 55. percben eldőlt a meccs, amikor Mathew Rupert kisbüntetését Gyenyisz Kuljas által gólra váltották a csíkszeredaiak. Két percre rá Mitchell Jones véglegesl kiállítást kapott, az ötperces előnyben Kuljas beállította az 5-1-es végeredményt.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

fotó: Gyergyói HK

Erste Liga, Gyergyószentmiklós, 1200 néző. Játékvezetők: Csomortani, Csomortani, Andre, Balla.
Ruczuj: 90,9% (Szakács: 84,6%)
K
László: 96,2% (Adorján)
Ferencz Csibi, Jones, Csergő, Valdix, Vorobjov
1
Kuljas, Belov, Becze, Vesutkin, Taratuhin
Góga, Raszulov, Péter, Rupert M. D., Rupert R. J.
2
Pyett, Salló, Rokaly Sz., Bíró, Shalla
Kozma, Bobcek, Sára, Barabás, Daradics
3
Gecse, Flinta, Fodor, Rokaly N., Pelley
Nagy, Orbán, Benedek, Elekes Darabont
4
Györfy, Farkas, Sándor, Láday, Horváth
Cameron Malcolm, Hamell Christopher
E
Morgan Jason, Hozó Levente
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 22:36 GYE PP2 Góga Rupert M. D. Jones
1-1 25:08 SCC Salló Rokaly Sz. Pyett
1-2 42:55 SCC Farkas Gecse
1-3 43:52 SCC Rokaly Sz. Salló Shalla
1-4 54:55 SCC PP Kuljas Becze Belov
1-5 56:58 SCC PP Kuljas Belov Shalla
26 Kapura lövések száma 46
35 Kiállításpercek 10

A kék vonalról verte meg a Szereda a Gyergyót

 

A Gyergyói HK–SC Csíkszereda mérkőzés összefoglalója.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum