Egymás után hetedszer győzött a St. Louis

 

A bajnok soros áldozata a Winnipeg volt. Lehner oktatta az Islanderst, kiütéssel nyerte az albertai rangadót a Calgary.

A Boston minden harmadban egy gólt ütött, Jaroslav Halak shutoutot szerzett, ennyi elég volt a Bruinsnak a győzelemhez a Buffalo otthonában. A három találatból kettőt az a Patrick Bergeron lőtt, aki egymás után a harmadik mérkőzésén duplázott. Bergeron teljesítményéhez hasonlóra négy példa volt korábban a Bostonban, legutóbb az 1988/89-es szezonban a Bruins jelenlegi elnöke, Cam Neely jóvoltából.

A Toronto fordulatos meccsen a hosszabbításában győzött New Jerseyben, ezzel egymás után a hatodik sikerét jegyezte. A rendes játékidőben a Devils és a Leafs is kétszer állt győzelemre, így 4-4 után jöhetett a ráadás, amely William Nylander találatával ért véget. A hazaiaknál Kyle Palmieri, Nico Hischier és Jesper Bratt, a vendégeknél John Tavares szerzett három-három pontot. A Toronto győzelme nem volt felhőtlen: az újonc Ilja Mihejev súlyosan megsérült, miután Bratt korcsolyája elvágta a csuklóját.

Mika Zibanejad és Artyemij Panarin három-három egységével és Henrik Lundqvist 39 védésével győzött a New York Rangers a Carolina ellen. A Gardenben a nyitó és a záró harmad is döntetlenre végződött, a középsőt 3-1-re nyerték a New York-iak. A Rangersnek nagyon megy a Carolina ellen: idei harmadik meccsét is megnyerte, 2011-től számítva pedig 36-ból harmincadikat húzta be.

NHL: Buffalo Sabres at New York Rangers

Hasonló forgatókönyv szerint zajlottak az események Denverben, ahonnan a Minnesota hozta el a pontokat. A Pepsi Centerben az első és a második harmad végződött egálra, míg a harmadikat ugyanúgy 3-1-re nyerte a Wild, mint a Rangers. A befejező játékrészben a Colorado még megszerezte a vezetést, de a Minnesota az utolsó tíz percben három gólt lőtt Zuccarello, Suter és Rask révén. A Colorado az utolsó négy meccséből csak egyet nyert, a Minnesota négyből hármat.

T. J. Oshie hirtelen halálban lőtt góljával nyert a Washington a Columbus ellen. A rendes játékidő a kapusokról szólt, Ilja Szamszonov és Joonas Korpisalo is egyszer kapitulált, előbbi a karrierje első gólját szerző Jakob Lilja, utóbbi Carl Hagelin lövése után.

A Pittsburgh igazi csapatjátékkal hozta el a pontokat a Bridgestone Arenából, ezzel az ötödik meccsét nyerte az utolsó hatból. A Penguins nyitó találatára még válaszolni tudott a Nashville, de a vendégek ezután egymás után négy gólt lőve eldöntötték a mérkőzést. A Penguinsben 14 játékos szerzett pontot, de egyedüliként Juuso Riikola jutott kettőig.

A St. Louis nyert Winnipegben és így zsinórban hetedszer hagyhatta el győztesen a jeget. A mérkőzés egyszerű séma szerint alakult: a Blues négyszer vezetést szerzett, a Jets négyszer egyenlített. Az ötödik után nem volt lehetősége javítani a Jetsnek, mert az a hirtelen halálban született David Perron révén. A győztes gólt szerző balszélső mellett a duplázó Tyler Bozak és a három gólpasszt kiosztó Jaden Schwartz emelkedett ki a mezőnyből.

A tavaly még az Islandersben játszó és Jennings-trófeával kitüntetett Robin Lehner a Chicago színeiben először került szembe egykori csapatával, és 40 védéssel bizonyította, hogy kár volt lemondani róla. Korán megszerezte a vezetés a New York, de ezután Lehner lehúzta rolót, és csak a meccs végén kapitulált ismét. A köztes időben a Hawks ötször volt eredményes, egyszer annak a Dennis Gilbertnek a jóvoltából, akinek ez volt az első találata a legjobbak között.

lehner 2

A Calgary négygólos győzelemmel abszolválta az albertai rangadót az Edmonton otthonában. A Flames részéről a két nyerő ember a három pontot szerző Andrew Mangiapane és a 28 védést bemutató David Rittich voltak. Az ismét vereséget szenvedő Oilers egyre nehezebb helyzetbe kerül. Először a szezon folyamán nincs ott a Pacific-csoport első három helyének valamelyikén, jelenleg csak wild card pozíciót foglal el.

Majdnem elszórakozta a győzelmet az Anaheim a Vegas ellen. A Ducks a mérkőzés derekán másfél perc alatt ütött hármat, amit a harmadik harmad elején megtoldott még eggyel, 4-1-re módosítva az eredményt. Az utolsó két percben azonban kiengedett, a Knights pedig két góllal szorossá tette a végjátékot. A Vegas két és fél éves fennállása során tíz mérkőzést játszott az Anaheimmel, és mindössze másodszor szenvedett vereséget.

Ami nem sikerült a Vegasnak, sikerült a Los Angelesnek a San José otthonában. A Sharks kétgólos előnnyel várta a harmadik harmadot, ezt a különbséget azonban a Kings ledolgozta Martin Frk duplájával úgy, hogy az egyenlítő találat bő egy perccel a befejezés előtt született. A győztes gólt a hosszabbításban Jeff Carter lőtte.

NHL, 2019. december 27.:

Buffalo?Boston 0-3
G.: ? ill. Bergeron (2), Carlo

New Jersey?Toronto 4-5 h.
G.: Hischier, Guszev, Palmieri, Bratt ill. Hyman, Mihejev, Kapanen, Tavares, Nylander

NY Rangers?Carolina 5-3
G.: Zibanejad (2), Kreider, Panarin, Strome ill. Wallmark, Pesce, Aho

Washington?Columbus 2-1 h.
G.: Hagelin, Oshie ill. Lilja

Colorado?Minnesota 4-6
G.: Calvert (2), Landeskog, MacKinnon ill. Soucy, Staal, Hunt, Zuccarello, Rask, Suter

Nashville?Pittsburgh 2-5
G.: Smith, Arvidsson ill. Simon, Galchenyuk, Blueger, Rust, Riikola

Winnipeg?St. Louis 4-5 h.
G.: Connor (2), Bourque, Wheeler ill. Bozak (2), Faulk, Pietrangelo, Perron

Chicago?NY Islanders 5-2
G.: Gilbert, Kubalík, DeBrincat, Toews, Highmore ill. Johnston, Cizikas

Edmonton?Calgary 1-5
G.: McDavid ill. Mangiapane, Tkachuk, Monahan, Lindholm, Backlund

Anaheim?Las Vegas 4-3
G.: Henrique, Fowler, Comtois, Shore ill. Schmidt (2), Marchessault

San Jose?Los Angeles 2-3 h.
G.: Karlsson, Thornton ill. Frk (2), Carter

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum