Jöhet az alapszakasz utolsó DAB–UTE csatája

   

Az Erste Ligában az Acélbikák domináltak eddig, a kupában az újpestiek, ez már a hatodik meccsük lesz az idén.

Csütörtök este véget ér a szezon egyik legizgalmasabb sokfejezetes párharca. Pontosabban van még rá esély, hogy folytatódjon, de erre legfeljebb a magyar bázisú bajnokság rájátszásában nyílhat lehetőség. A helyzet ugyanis az, hogy a ligaharmadik DAB gyakorlatilag garantáltan a felsőházban tölti a középszakaszt, amelynek elérésére csupán matematikai esélye van a magára találni látszó UTE-nak. Hogy játéktudásban nincs akkora különbség a két gárda között, ahogy azt a pozíciók és a gyűjtött pontok sugallják – az egyik harmadik 54 egységgel, a másik hetedik 33-mal –, azt az egymás elleni eredményeik világossá teszik. Igaz, hogy a bajnokságban háromból kétszer az Újváros nyert – és a vesztes találkozón is pontot szerzett –, ám a kupában az UTE ment tovább egy laza idegenbeli diadallal és egy döntetlennel. Ami a felek pillanatnyi formáját illeti, az Acélbikák a nemzetközi szünet óta 3 mérkőzésen 7 pontot szereztek – Keegan Dansereau 4 góllal és 5 assziszttal vétette észre magát ezeken, kiérdemelve a hét játékosa elismerést –, míg az UTE kettőből kettőt nyert. Abszolút kétesélyes ütközetre van tehát kilátás újfent, ahol a DAB-ot a dobogós pozíció megtartása, az UTE-t a Gyergyói HK “utolérhetősége” motiválhatja külön is.

dabute-191025

fotó: DAB

Dunaújvárosi Acélbikák–UTE 3-9

   

Az élesebb újpestiek nagy verést mértek a rengeteg hibát produkáló DAB-ra.

Az UTE erősen kezdte a mérkőzést, már az 59. másodpercben megszerezte a vezetést: DiDiomete kapu mögülről érkező passzát Reed lőtte be közelről, Hughsonnak esélye sem volt átérnie a másik oldalra. A 6. perc elején még tovább nőtt a vendégek előnye, Sikorckin az erőszakos korongszerzését követően Pancének passzolt, aki gólra váltotta a lehetőségét. A harmad közepén a DAB emberhátrányba került, Hughsonnak kellett nagy bravúrokat bemutatnia, hogy ne léphessen meg komolyabban a lila-fehér együttes. A 14. percben Németh Péter a levegőből próbált szépíteni egy centerezést követően, aztán az ellentámadás során az újpestiek veszélyeztettek. Két percre rá Turcotte középre tett korongját Mazurek közelről Duschekbe lőtte, majd a másik oldalon megszületett a harmadik találat: Nemes Csamangóhoz tette a korongot, akinek a fonákpasszát Vincze lőtte be. Az első húsz perc kapura lövési mutatója is jól jelzi az UTE fölényét, a vendégek 18-10-re vitték a statisztikát.

A második játékrésztől már Pinczés Bendegúz állt a hazai kapuban, akinek ez a szezonbeli második Erste Liga-meccse volt. A harmad már kiegyenlítettebb játékot hozott, az Acélbikák hajtottak a felzárkózásért. A gyors oda-vissza jégkorongból az újpestiek jöttek ki jobban: a meccs felénél Nemes lekészítését Csamango lőtte el kapásból, a korong bejutott a kapuba Pinczés Bendegúz mamutjai között. Alig egy perccel később Pance érkezett bántóan üresen Sikorcin kapu mögülről jövő passzára, így már 5-0-ra vezettek a vendégek. Nem sokra rá eljött a meccs második kiállítása, ezt a fórt nem használta ki az UTE. A harmad végén már nagyon nyomtak a hazaiak, fölényük eredményre vezetett. A 38. percben Baker kotorta be közelről a korongot Duscheknek, míg 8 tizedmásodperccel a vége előtt Mazurek centerésére Németh érkezett remekül, így 5-2-re felzárkóztak az Acélbikák.

Az egyébként sportszerű mérkőzésen Hruby a kelleténél nagyobb erővel lökte palánkra ellenfelét, ezért kétperces büntetést kapott, majd pedig Varga ült ki újpesti részről. A 4 a 4 elleni játék során Reed addig lopta a távolságot, amíg bevarrta a korongot a keresztvas alá. Amikor dunaújvárosi emberelőnybe fordult a helyzet, Kovács keresztpasszát Dansereau lőtte be éles szögből. Egy percen belül Vincze meglőtte a hetedik UTE-gólt. Sikorcin a két gólpassza után betalált: Pance a korongszerzését követően a bántóan üresen álló csapattársának passzolt, a lila-fehér 18-as pedig eredményes volt. A következő gólig 7 percet kellett várni, Benk talált be egy hazai korongvesztés után. A végjátékban Dansereau büntetésével eljött a negyedik UTE-előny, amit kibekkeltek a hazaiak.

Az UTE 9-3-ra győzött a két csapat utolsó alapszakaszbeli mérkőzésén.

dabute-191226-NG0_7635

fotó: Nagy Gergő/DAB

Nincs ekkora különbség a két csapat között

   

Így kommentálták a szakvezetők a gólzáporos vendégsikert hozó DAB–UTE találkozót.

Miroslav Ihnacák vezetőedző, Dunaújvárosi Acélbikák: “Nagyon rosszul kezdtünk, lassúak voltunk, nem figyeltünk, ráadásul nagyon nagy hibákat követtünk el védekezésben, ezzel előnyt adtunk az újpestieknek. A második harmad valamivel jobb volt, de aztán újra jöttek a hibák, amelyeket könyörtelenül kihasznált az ellenfél.”

Virág Csaba edző, UTE: “Nincs ekkora különbség a két csapat között, a Dunaújvárosnak nem jött ki a lépés, ellenben nekünk igen. Jól játszottunk, voltak kisebb megingásaink, de az utolsó harmadra rendeztük a sorokat.”

forrás: nso.hu

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 592 néző. Játékvezetők: Soós, Soós, Szabó, Bencze.
Hughson: 83,3% (Pinczés B.: 80,0%)
K
Duschek: 92,1% (Márkus)
Vuorijarvi, Kovács B., Dansereau, Azari, Mazurek
1
Varga, Henderson, Benk, Sikorcin, Pance
Lendák, Baker, Silló, Németh, Turcotte
2
Pokornyi, Saukko, Reed, Rafaj, DiDiomete
Dósa, Hüffner, Pinczés O., Tamás, Kovács E.
3
Nagy, Rusk, Nemes, Vincze, Csamango
Hruby, Ráduly, Gebei
4
Horváth Á., Kovács A., Kovács S., Zsigmond, Godó
Ihnacak Miroslav, Vodila Jan
E
Baróti Zsolt, Virág Csaba
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:59 UTE Reed Rafaj DiDiomete
0-2 05:09 UTE Pance Sikorcin Benk
0-3 16:16 UTE Vincze Csamango Varga
0-4 29:10 UTE Csamango Nemes
0-5 30:21 UTE Pance Sikorcin
1-5 37:40 DAB Baker Kovács B. Dansereau
2-5 39:52 DAB Németh Mazurek Lendák
2-6 43:06 UTE Reed DiDiomete Nagy
3-6 44:27 DAB PP Dansereau Kovács B. Mazurek
3-7 45:26 UTE Vincze Varga
3-8 47:52 UTE Sikorcin Pance
3-9 54:40 UTE Benk Nagy Rusk
38 Kapura lövések száma 48
18 Kiállításpercek 2

Tetszés szerint lődözték a gólokat a lila-fehérek

 

A DAB–UTE mérkőzés találatai.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum