Nottingham lendületet adhat a világbajnokságra is

 

Még tartoztunk egy értékeléssel a káposztásmegyeri Hat Nemzet Tornáról. Fodor Szabolcs másodedzőt kérdeztük.

Az ötödik helyen végzett a magyar felnőttválogatott a hazai rendezésű EIHC-tornán. A szurkolók a szokásosnál több kritikus véleményt fogalmaztak meg az elmúlt napokban, többek között a keret erősségével kapcsolatban. ?Több nehézségünk is volt a válogatott összeállításánál ? kezdte értékelését Fodor Szabolcs. ? A nemzetközi szünetben az EBEL nem állt le, onnan nem hívhattunk be játékost, ahogy a légiósainkat sem engedték el a klubjaik. Sérülés és betegség miatt az előzetes tervektől is el kellett térnünk, és új játékosokkal bővítenünk a keretet. Azért dolgoztunk viszonylag sok hokissal, mert öt nap alatt négy mérkőzést játszottunk, és a terhelést úgy kellett elosztanunk, hogy ne kifacsarva adjuk vissza őket a kluboknak. Így fejenként három meccs jutott mindenkinek, ami szerintem kezelhető volt. A legfontosabb célunk az volt, hogy a fiatalok számára lehetőséget adjunk ilyen szinten játszani. Másrészt a szakmai stáb is megnézhette, ki hogyan teljesít, számíthatunk-e rá hosszabb távon. Azt azért láttuk, hogy az ellenfelek erős csapatokkal érkeztek, így a fiatal játékosainknak ez jó erőfelmérő volt.?

A szemrevétel tehát megtörtént, de vajon a szakemberek hány olyan játékost láttak, akik akár rövid távon is beverekedhetik magukat a világbajnoki vagy az olimpiai keretbe. ?Számokat nem szeretnék mondani, de azt egyébként a fiatal hokisok is tudják, hogy komoly erőfeszítésre van szükségük a kerettagsághoz, és ez egyéntől függően rövidebb-hosszabb időt igénybe vehet. Azt most is láttuk, hogy a nemzetközi rutin mennyit jelent egy válogatott mérkőzésen. Például amilyen helyzeteket mi kihagytunk, azokat az ellenfeleink belőtték. Ezért van szükség arra, hogy a fiataljaink ilyen mérkőzéseket játszanak, mert ezt a tapasztalatot más módon nem tudják megszerezni. A munkájukra panasz nem lehetett, mindenki beletette azt, amit elvártunk tőle.?

A novemberi gdanski tornára is fiatal magyar válogatott utazott el ? és megnyerte azt ?, így van összehasonlítási alap a nyújtott teljesítmény kapcsán. ?A lengyelországi tornára a legjobb U25-ös kerettel mentünk, amelyben voltak EBEL-játékosok, illetve a fiatalabb légiósok is el tudtak jönni. A legnagyobb különbség éppen a nemzetközi rutin volt a gdanski keret javára, és ez a mérkőzéseken egyértelműen látszódott.?

Ha már a körülmények így alakultak, nem lett volna érdemes mégis több húzónevet behívni? ?Úgy gondolom, a lehetőségeinkhez képest voltak húzójátékosok a szlovák Extraligából és az Erste Ligából is, és ők megítélésem szerint jól is teljesítettek. Ugyanakkor volt lehetőségünk tesztelni olyan hokisokat, akik ilyen szinten még nem játszottak, és a mély vízben mutathatták meg, mire képesek. Mivel rotálnunk kellett a játékosokat, nem játszathattuk mindig a legjobb csapatot, végül a szövetségi kapitány hozta meg a döntést, hogy melyik meccsen ki lépjen jégre.?

A szokásosnál kevesebb szurkoló látogatott ki a mérkőzésekre. Különösen szombaton voltak foghíjasak a lelátók. A szurkolók szempontjából az utolsó meccs jött a legrosszabbul, hiszen az eredmények alakulása miatt nem tudtak előre tervezni vele, ráadásul munkanap volt, a pakkot pedig délben dobták be. ?Megmondom őszintén, pénteken nekem úgy tűnt, hogy sokan vannak a nézőtéren, de ezzel csak keveset tudtam foglalkozni, annyi a teendő egy-egy meccs kapcsán. Ilyenkor a szakmai stáb tagjait úgy leköti a saját munkájuk, hogy nem jut idő egyébre figyelni.?

A következő nagy feladat a februári olimpiai selejtező, ahol a házigazda britek és az észtek mellett a romániai válogatott lesz még ellenfelünk. ?Jarmo Tolvanen már nyilatkozott arról, hogy februárban a legerősebb kerettel megyünk Nottinghambe, az olimpiai selejtezőre. Úgy gondolom, akkor fel tudjuk használni azokat a tapasztalatokat is, amelyeket az elmúlt hónapokban szereztünk. Ebből szempontból nagyon hasznos volt ez a két torna. A selejtezőn szeretnénk minél jobban szerepelni, ráadásul egy ottani jó teljesítmény lendületet adhatna nekünk a világbajnokságra is.?

fodorvalogatott

fotó: Mudra László/MJSZ

A Hat Nemzet Torna eredményei:

december 10. kedd 19:00 Magyarország?Dél-Korea 2-1 h.

december 11. szerda 16:00 Franciaország?Japán 4-2
december 11. szerda 19:30 Ukrajna?Fehéroroszország 1-4

december 12. csütörtök 16:00 Fehéroroszország?Dél-Korea 6-5
december 12. csütörtök 19:30 Magyarország?Japán 1-2

december 13. péntek 16:00 Ukrajna?Dél-Korea 2-4
december 13. péntek 19:30 Magyarország?Franciaország 2-5

december 14. szombat 12:30 Magyarország?Ukrajna 4-2
december 14. szombat 16:00 Dél-Korea?Japán 5-2
december 14. szombat 19:30 Fehéroroszország?Franciaország 3-2

A magyar válogatott 2019. decemberi kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Adorján Attila 1996 DVTK Jegesmedvék
Arany Gergely 1996 FTC-Telekom
Hátvédek
Bukor Rajmund 1998 Schiller-Vasas HC
Fejes Nándor 1999 MAC Újbuda
Garát Zsombor 1997 MAC Újbuda
Imre Patrik 1997 Fehérvári Titánok
Kiss Dániel 1991 DVTK Jegesmedvék
Kiss Roland 1999 Fehérvári Titánok
Sarcia Antonino 1998 FTC-Telekom
Szabó Bence 1998 Hydro Fehérvár AV19
Tóth Gergely 1998 FTC-Telekom
Vojtkó Mátyás 1993 DVTK Jegesmedvék
Csatárok
Becze Tihamér 1990 Sport Club Csíkszereda
Galanisz Nikandrosz 1988 DVTK Jegesmedvék
Hári Norbert 1995 DEAC
Horváth Bálint 1999 Tyringe SoSS (SWE-3.)
Kiss Patrik 1998 DVTK Jegesmedvék
Kreisz Brúnó 1999 MAC Újbuda
Majoross Barnabás 1998 MAC Újbuda
Madácsi Benedek 1999 Fehérvári Titánok
Mihály Ákos 1999 Fehérvári Titánok
Miskolczi Márk 1993 DVTK Jegesmedvék
Nagy Gergő 1989 FTC-Telekom
Nagy Krisztián 1993 MAC Újbuda
Németh Attila 1992 FTC-Telekom
Pápa Márton 1996 MAC Újbuda
Péter Andor 1999 Fehérvári Titánok
Szigeti Ákos 1999 MAC Újbuda
Terbócs István 1996 MAC Újbuda
Vincze Péter 1995 UTE

A magyar válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen
Edzők: Majoross Gergely, Fodor Szabolcs
Kapusedző: Farkas Tamás
Videoedző: Szilassy Zoltán
Csapatorvos: Dr. Király András
Fizioterapeuta: Bors Attila
Felszerelésmenedzser: Nagy József
Csapatvezetők: Szilágyi Levente, Imre Lajos
Sportpszichológus: Dr. Tóth László

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum