A hoki nem atomfizika, hinni kell a győzelemben

   

A magyar EBEL-csapat a Salzburg otthonában szakította meg rossz sorozatát októberben. Lehet-e nyerni ugyanott még egyszer?

Ezúttal természetesen nincs probléma a Hydro Fehérvár AV19 formájával, ellenkezőleg: a Dornbirn otthonában aratott 6-2-es győzelem után utaztak a mieink a listavezetőhöz. Ahhoz a listavezetőhöz, amely két hónappal ezelőtt jobban ment, mint most, de tudjuk: a keretük erőssége és mélysége olyan, hogy a pillanatnyi kontextustól függetlenül csak extra teljesítménnyel lehet fölébe kerekedni. Ezenközben nem téveszthet meg bennünket például az, hogy míg ők a legutóbbi 5 mérkőzésükön 9 pontot szereztek, addig a Volán 10-et. De az sem, hogy míg az ő hazai pályájuk önmagukhoz képest halvány, addig a Fehérvár idegenbeli mérlege szemrevaló. Nem legyőzhetetlenek tehát – miként az az október 18-ai meccs is mutatta, amikor 0-2-ről fordítva nyertek 3-2-re Kógerék –, de nem lesz könnyű ismételten megtalálni a sikerhez vezető utat. Ráadásul miként arra a Fehérvár-honlap is felhívja a figyelmet, a Salzburg karácsony előtt utoljára játszik hazai meccset, így bizonyára telt ház biztatja majd a csapatot. A klub videós előzetesében Hannu Järvenpää vezetőedző mellett Erdély Csanád beszélt a várakozásairól.

Salzburg–Hydro Fehérvár AV19 2-5

   

Hannu Järvenpää csapata a 2+2 pontos Yogan vezetésével diadalmaskodott a ligaelső csarnokában, így mindkét salzburgi alapszakaszmeccsét megnyerte.

A meccs első harmada a Salzburgról és Ouzasról szólt: a Red Bull 16-szor lőtt kapura, míg a Hydro Fehérvár AV19 hétszer, ám mindkét csapat eredménytelen volt. Magyar részről Erdély, Girard és Sárpátki, később pedig a Reisz-Sárpátki páros járt közel ahhoz, hogy betaláljon Herzognak. A nyitó játékrész egyetlen kiállítása Szabó Dániel nevéhez fűződött. A 23. percben Jakubitzka szabálytalanul ütközött Mihállyal, emberelőnybe került a Volán, de nem élt a lehetőséggel. A kiegészülést követően 1 perccel Szita ült ki, a fórt 5 másodperc alatt gólra váltotta a Salzburg Kolarik révén. Alig több mint fél percre rá egyenlített a Fehérvár: Timmins kapumegkerülős góllal lepte meg Herzogot. Ezt követően felpörgött a játék, a magyar együttes kihagyott egy emberelőnyt, majd pedig kettős fórban is játszhatott. A dupla előny utáni 5 a 4 elleni játék meghozta a vezető gólt, Timmins passzából Yogan fordított. A harmad végén Tikkanent kiküldték gáncsolásért, a salzburgiak Huber révén használták ki harmadik emberelőnyüket. A harmadik felvonás elején másfél percnyi kettős emberhátrányt kellett kivédekeznie a Fehérvárnak. A kibekkelt nyomást követően Yogan passzából Lehtonen újra vezetéshez juttatta a magyar együttest. A harmad felénél a vendégek kerültek kettős emberelőnybe, az első fór lejártának pillanatában Yogan gólra váltotta a lehetőséget, így az első négy Volán-találatból egyaránt kivette a részét. A végjátékban még egyszer 5 a 3 ellen játszhatott a Fehérvár, ám nem ebből, hanem egy üres kapus lehetőségből alakult ki Szita révén az 5-2-es végeredmény.

rbsavs-PH-RBSALZBURG-q2k5s8

fotó: GEPA/RedBull

Nagyon örülünk ennek a 6 pontos hétvégének

 

Hannu Järvenpää vezetőedző mellett Erdély Csanád is értékelte a Fehérvár újabb salzburgi győzelmét.

EBEL, 2498 néző. Játékvezetők: Gruber, Ofner, Gatol, Nothegger.
Herzog: 87,5% (Lamoureux)
K
Ouzas: 92,6% (Kornakker)
Regner, Heinrich, Hughes, Kolarik, Raffl
1
Campbell, Busenius, Sárpátki, Reisz, Szita
Mikkelson, Joslin, Holloway, Baltram, Brickley
2
Tikkanen, Caruso, Erdély, Sarauer, Kóger
Viveiros, Pallestrang, Huber M., Schiechl, Hochkofler
3
Szabó D., Stipsicz, Lehtonen, Girard, Mihály
Jakubitzka, Schreier, Feldner, Pilloni, Witting
4
Kuralt, Timmins, Yogan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 25:54 RBS PP Kolarik Joslin Brickley
1-1 26:30 FHA Timmins Kuralt Yogan
1-2 35:12 FHA PP Yogan Timmins Campbell
2-2 38:59 RBS PP Huber M. Joslin Kolarik
2-3 46:06 FHA Lehtonen Yogan
2-4 51:34 FHA PP Yogan Campbell
2-5 58:42 FHA Szita Caruso
27 Kapura lövések száma 32
18 Kiállításpercek 10

Így verte a Fehérvár másodszor is a Salzburgot

   
Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum