5. meccsét is bukta új edzőjével a Devils

 

Alain Nasreddine vezetésével mindössze egy pontot szerzett eddig a New Jersey.

Nem borult a papírforma Denverben, a Colorado magabiztosan győzött a New Jersey ellen. Az Avalanche első sora, a Landeskog, MacKinnon, Rantanen trió ismét kitett magáért, a három találatból kettőt vállalt. A liga egyik legjobb hármasa mellett Pavel Francouz is kivette a részét a győzelemből: 37 lövést fogott és csak négy percre volt a shutouttól. A Colorado az utolsó 9 meccsén 17 pontot szerzett a lehetséges 18-ból. A Devils eközben egymás után a hetedik találkozóját veszítette el, amiből öt már az új edző, Alain Nasreddine irányítása alatt történt.

A New Jerseyhez kapcsolódó fontos hír, hogy a mérkőzésen biztonsági okokból nem játszott Taylor Hall, a két évvel ezelőtti szezon MVP-je. Hall a Devils legnagyobb értéke, de az idény végén lejár a szerződése, ezért a klub a múlt héten elkezdte őt árulni. A 28 éves balszélsőért első körben a fél liga bejelentkezett, ám ez a szám közben jelentősen csökkent Hall értéke miatt. A legutolsó hírek szerint Montrealban, St. Louisban, Coloradóban vagy Arizonában köthet ki.

A Vegas a hosszabbításban győzött a Dallas otthonában. Az American Airlines Centerben ellentétes 20 perceket hozott a mérkőzés, az első és a harmadik harmadot a Stars nyerte, a középsőt a Knights. 2-2 után így jöhetett a hirtelen halál, amit Max Pacioretty zárt le az 51. másodpercben.

pacioretty 2

NHL, 2019. december 13.:

Dallas–Las Vegas 2-3 h.
G.: Fedun, Benn ill. Karlsson, Stephenson, Pacioretty

Colorado–New Jersey 3-1
G.: Landeskog, Nyicsuskin, MacKinnon ill. Mueller

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
január 20., hétfő
U21 19:15 UTEDAB 5-4 HVÉGE
január 21., kedd
ELF 17:30 SCCBRA 1-3VÉGE
ELF 18:00 DABDEB 3-1VÉGE
ELA 18:10 VASHKB 3-7VÉGE
EXL 18:30 MISDUM 1-2VÉGE
    • DIGI SPORT 3
EXL 19:00 MACDTR 3-6VÉGE
U21 19:40 KMHPHC 6-3VÉGE
január 22., szerda
U21 18:00 MACETO 6-2VÉGE
U21 18:15 MISAVS 0-3VÉGE
U21 19:40 FTCKMH 0-9VÉGE
január 23., csütörtök
ELF 17:30 BRAFTC 4-5 HVÉGE
ELA 18:30 TITHKB 4-2VÉGE
ELA 18:40 VASGYE 0-2VÉGE
U21 19:25 UTEPHC 3-1VÉGE
január 24., péntek
ELF 17:30 SCCFTC 2-5VÉGE
EXL 18:30 NZÁMIS 10-2VÉGE
EXL 19:00 MACLMI 4-2VÉGE
EBEL 19:15 AVSRBS 0-3VÉGE
    • DIGI SPORT 2
január 25., szombat
U18 13:00 SZGDAB 
ELA 17:30 TITVAS 
ELA 18:30 UTEGYE 
U18 19:10 MISUTE 
U18 19:30 ÓHAKMH 
január 26., vasárnap
U21 15:40 AVSDHK 
EXL 17:00 SBAMIS 
EXL 17:00 ZVOMAC 
U21 18:05 MISMAC 
ELF 18:30 DEBDAB 
U21 18:40 PHCKMH 
U21 19:00 ETOVAS 
Partnerünk