Magyarország?Ukrajna 4-2

   

A magyar válogatott rég látott mértékben szerény létszámú közönség előtt legyőzte szintén kísérleti kerettel felálló divízió 1/B-s ellenfelét.

Csapatunk lendületesen kezdte a meccset, és egykettőre megszerezte a vezetést is, Nagy Gergő kotort be egy kipattanót a 4. percben. Az ukránok némiképp váratlanul egyenlítettek ? Blagij megverte a védőjét és ügyesen fejezte be az egyéni akciót ?, ám hamar jött a válasz, ezúttal is kipattanóból: látványosan vágta be fonákkal Galanisz, 2-1 a 6. percben. A folytatásban is a hazai együttes dominált ? főként az első sor volt elemében ?, ám újabb találatok egyelőre nem születtek.

A második játékrészben előbb ki kellett védekezni egy hátrányt, majd ismét csapatunk uralta a történéseket. Jött is a gól, emberelőnyben Nagy Krisztián tette be az elé csorgó pakkot. Az üzlet beindult, a negyediket Galanisz jegyezte igen éles szögből, 4-1 a 26. percben. Az ukrán kapitány időt kért, de a játék ezután is az ukránok harmadában folyt. Kontrából mégis szépítettek, Babinec maszkon lőtte Aranyt, a korong visszakerült elé, belőtte, 4-2. Volt néhány percük ezután a sárga-kékeknek, de utóbb visszakerült a momentum a piros-fehér-zöldekhez. A helyzetek kimaradtak, főként Beczéé volt óriási, mintha másodpercekig állt volna szemben egyedül a kapussal, aki aztán nagy bravúrral védett.

A harmadik harmad nem tett hozzá sokat sem a meccshez, sem az összképhez. Az ukránok amennyire tudtak, próbáltak hajtani, de nem nagyon tudtak, és a magyar válogatott sem csillogott. Hiába kaptunk rengeteg emberelőnyt, ezeket nem sikerült kihasználni.

Ami a tornát illeti: hogy milyen szakmai tanulságokat vonhatott le Jarmo Tolvanen és a stábja az e heti mérkőzésekből, azt nem tudhatjuk, de azt láthattuk, hogy a történések nem igazán mozgatták meg a törzs- és az idény jellegű közönséget sem. Ez nem véletlen, a közönség ugyanis elsősorban a legjobbakat szereti látni, amint érzelmekkel teli meccseket játszanak. Hazai jégen ennek fontos szempontnak kell lennie minden körülmények között és minden körülmények ellenére. Ez akkor is így van, ha azok a játékosok, akik most lehetőséget kaptak, zömmel helytálltak a felemás mezőnyben. Néhányuk hokiját kifejezetten jó volt nézni, gondolunk itt Nagy Gergőre és Galaniszra, Beczére, Terbócsra és Horváth Bálintra.

Végszóként: a magyar válogatott Ukrajna legyőzésével az 5. helyen végzett a káposztásmegyeri Hat Nemzet Tornán.

hunukr

fotó: Mudra László/MJSZ

A Hat Nemzet Torna menetrendje:

december 10. kedd 19:00 Magyarország?Dél-Korea 2-1 h.

december 11. szerda 16:00 Franciaország?Japán 4-2
december 11. szerda 19:30 Ukrajna?Fehéroroszország 1-4

december 12. csütörtök 16:00 Fehéroroszország?Dél-Korea 6-5
december 12. csütörtök 19:30 Magyarország?Japán 1-2

december 13. péntek 16:00 Ukrajna?Dél-Korea 2-4
december 13. péntek 19:30 Magyarország?Franciaország 2-5

december 14. szombat 12:30 Magyarország?Ukrajna 4-2
december 14. szombat 16:00 Dél-Korea?Japán
december 14. szombat 19:30 Fehéroroszország?Franciaország

A magyar válogatott 2019. decemberi kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Adorján Attila 1996 DVTK Jegesmedvék
Arany Gergely 1996 FTC-Telekom
Hátvédek
Bukor Rajmund 1998 Schiller-Vasas HC
Fejes Nándor 1999 MAC Újbuda
Garát Zsombor 1997 MAC Újbuda
Imre Patrik 1997 Fehérvári Titánok
Kiss Dániel 1991 DVTK Jegesmedvék
Kiss Roland 1999 Fehérvári Titánok
Sarcia Antonino 1998 FTC-Telekom
Szabó Bence 1998 Hydro Fehérvár AV19
Tóth Gergely 1998 FTC-Telekom
Vojtkó Mátyás 1993 DVTK Jegesmedvék
Csatárok
Becze Tihamér 1990 Sport Club Csíkszereda
Galanisz Nikandrosz 1988 DVTK Jegesmedvék
Hári Norbert 1995 DEAC
Horváth Bálint 1999 Tyringe SoSS (SWE-3.)
Kiss Patrik 1998 DVTK Jegesmedvék
Kreisz Brúnó 1999 MAC Újbuda
Majoross Barnabás 1998 MAC Újbuda
Madácsi Benedek 1999 Fehérvári Titánok
Mihály Ákos 1999 Fehérvári Titánok
Miskolczi Márk 1993 DVTK Jegesmedvék
Nagy Gergő 1989 FTC-Telekom
Nagy Krisztián 1993 MAC Újbuda
Németh Attila 1992 FTC-Telekom
Pápa Márton 1996 MAC Újbuda
Péter Andor 1999 Fehérvári Titánok
Szigeti Ákos 1999 MAC Újbuda
Terbócs István 1996 MAC Újbuda
Vincze Péter 1995 UTE

A magyar válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Jarmo Tolvanen
Edzők: Majoross Gergely, Fodor Szabolcs
Kapusedző: Farkas Tamás
Videoedző: Szilassy Zoltán
Csapatorvos: Dr. Király András
Fizioterapeuta: Bors Attila
Felszerelésmenedzser: Nagy József
Csapatvezetők: Szilágyi Levente, Imre Lajos
Sportpszichológus: Dr. Tóth László

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum