Magyarország?Csehország 6-4

   

A magyar női U18-as válogatott a Lengyelország elleni sikert követően a második miskolci meccsén is győzött, aminek köszönhetően megnyerte a tornát.

A Miskolcon zajló négycsapatos női torna második játéknapjának első meccse izgalmas csatát hozott, Lengyelország 3-2-re legyőzte Szlovákiát. Az esti mérkőzésen a magyar kapuban Szabó Fruzsina kezdett, aki a 6. percig bírta kapott gól nélkül, miután Adéla Vrhelová közelről bekotorta a korongot. A nyitó játékrész közepén emberelőnybe került Magyarország, a fór során nem sikerült felállni 5 a 4 ellen, viszont így is kihasználták a lányok: Ivády Nina hozta ziccerbe Papacsek Rékát, aki közelről egyenlített. Nem sokkal később a csehek a saját harmadukban eladták a korongot, amire Márton Luca lecsapott és megfordította a meccset. A harmad végén eljött a második magyar fór ezzel nem éltek a lányaink. A szünetre döntetlennel vonultak a felek, miután Tereza Pisteková egy eladott korongból egyenlített.

A második felvonás elején két emberhátrányt kis kivédekeztünk, aztán pedig kihasználtuk a saját előnyünket: Fecske Maja Ágnes lövését hiába védte Barbora Hromádková, a kipattanót közelről gólva váltotta Metzler Regina. A találatot követően Michaela Hesová érkezett a cseh kapuba. A 34. percben egyenlített Csehország, Barbora Bartáková a magyar kapu előtt üresen álló Lucie Gruntovának passzolt, aki belőtte a ziccert. A játékrész végén másfél percnyi 5 a 3 elleni játék várt a lányokra, amivel éltek is, Horváth Imola juttatta újra vezetéshez Magyarországot. A szimpla fór nyomán kétgólosra nőtt az előny, Horváth egy lecsorgó korongot értékesített.

A 45. percben egy szépen kijátszott akció végén Sapovalivová egygólosra csökkentette a csehek hátrányát. Az 56. percben Pázmándi Zsófia a palánknak ütközött, csak segítséggel hagyta el a jeget. Nem sokkal később kisbüntetést kapott az egyik vendég jégkorongozó, aztán a végjátékban egy páros kiállítás nyomán 4 a 4 ellen küzdöttek a felek. A speciális játékhelyzetben a csehek eladták a korongot, Strobl Lara pedig góllal zárta a szólóját.

Magyarország 6-4-re nyert, az utolsó játéknapot megelőzően 6 pontja van, miközben a két legyőzött együttes, Csehország és Lengyelország 3-3 ponttal áll. Szombaton a pont nélkül álló Szlovákia ellen zárják a tornát a lányok.

A női ifjúsági válogatott 2019. decemberi mérkőzései:

2019. december 12., csütörtök, 19:00: Magyarország?Lengyelország 4-3
2019. december 13., péntek, 19:00: Magyarország?Csehország 6-4
2019. december 14., szombat, 15:30: Magyarország?Szlovákia

A női ifjúsági válogatott 2019 decemberi kerete:

Név Szül. idő Klub
Kapusok
Bogáti Bianka 2005.01.21 Vasas SC
Révész Zsuzsa 2005.08.17 Debreceni Hoki Klub
Szabó Fruzsina 2004.02.02 MAC Budapest
Hátvédek
Faggyas Lilla 2002.02.25 Győri NEMAK ETO HC
Fecske Maja Ágnes 2002.08.07 MAC Budapest
Gengeliczky Dorottya 2004.03.15 Győri NEMAK ETO HC
Lázár Csenge 2002.12.31 MAC Budapest
Márton Adél 2004.07.26 UTE
Véghelyi Dóra 2005.10.17 MAC Budapest
Csatárok
Horváth Imola 2002.08.02 MAC Budapest
Ivády Nina 2004.04.13 Óbuda HA
Józsa Orsolya 2003.06.24 MAC Budapest
Lendvai Katalin 2005.07.24 MAC Budapest
Losonci Zsófia 2002.06.02 MAC Budapest
Márton Luca 2004.07.26 UTE
Metzler Regina 2005.10.25 Vasas SC
Papacsek Réka 2003.07.02 Ferencvárosi TC
Pázmándi Zsófia 2002.12.16 MAC Budapest
Schmidt-Natkay Alíz 2004.12.24 KMH Budapest
Strobl Lara Katalin 2003.05.11 Vasas SC
Szelényi Nina 2004.11.26 MAC Budapest

A női U18-as válogatott stábja:

Szövetségi edző: Bedő Botond
Edző: Fodor Zoltán
Videoedző: Kis András
Erőnléti edző: Kozák Attila
Rehabilitációs edző: Gallyas Gabriella
Csapatvezető: Szabados Emese
Felszerelésmenedzser: Tóth György

hunu18lanyok

fotó: Kozák Attila

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum