Frölunda?Lulea elődöntő a BL-ben

 

A két svéd Bajnokok Ligája-győztes közül csak az egyik lehet ott a 2020-as döntőben.

Lejátszották a BL-negyeddöntők visszavágóit. Miután a címvédő Frölunda múlt héten hazai jégen egygólos hátrányba került a svájci Biellel szemben, a második összecsapás drámai csatát hozott. A svédek az első harmadban két gólt szereztek, így megfordították az összesített állást, ám erre a Biel 3 találattal válaszolt, vagyis 6-4-re vezetett. Az 58. perc fordulópontot hozott: a göteborgiak 17 másodperc alatt 2-szer is eredményesek voltak, amivel kiharcolták a hosszabbítást. A túlórából a  háromszoros BL-győztes jött ki jobban, így továbbjutott.

A másik tavalyi döntősnek ez nem sikerült, a Red Bull München idegenbeli 5-1-es vereségét követően hazai jégen 3-0-ra maradt alul a Djurgardennel szemben. A Frölunda és a DIF mellett a harmadik állva maradt svéd csapat is bekerült a négy közé, a Lulea a Lausanne-ban elért 2-1-es sikere után 5-2-re győzött saját csarnokában. Amennyire sikeresek voltak a svédek, annyira jártak rosszul a svájciak: a Biel és a Lausanne mellett a Zug is búcsúzott, amely a Mountfield ellen elért döntetlen után 4-0-ra kikapott otthon.

Az elődöntő 4 résztvevője közül 3 svéd, utoljára az első kiírásban, a 2014/15-ös szezonban volt ekkora SHL-fölény a Bajnokok Ligájában. Az elődöntők első mérkőzéseit január 7-én és 8-án játsszák, Frölunda?Lulea és Djurgarden?Mountfield párosításban.

A negyeddöntők párosítása:

Djurgarden Stockholm (SWE)?Red Bull München (GER) 5-1, 3-0 ? 8-1
EV Zug (SUI)?Mountfield HK (CZE) 1-1, 0-4 ? 1-5
EHC Biel-Bienne (SUI)?Frölunda Indians (SWE) 3-2, 3-5 h. ? 6-7 h.
Lulea Hockey (SWE)?Lausanne HC (SUI) 2-1, 5-2 ? 7-3

A nyolcaddöntők eredményei:

Skelleftea AIK (SWE)?Djurgarden Stockholm (SWE) 3-31-4 ? 4-7
EHC Biel-Bienne (SUI)?Augsburger Panther (GER) 2-22-1 h. ? 4-3 h.
Red Bull München (GER)?Junoszty Minszk (BLR) 3-26-0 ? 9-2
Frölunda Indians (SWE)?Färjestad Karlstad (SWE) 3-68-2 ? 11-8
EV Zug (SUI)?Tappara Tampere (FIN) 3-33-1 ? 6-4
Lulea Hockey (SWE)?SC Bern (SUI) 3-04-2 ? 7-2
Adler Mannheim (GER)?Mountfield HK (CZE) 0-11-1 ? 1-2
Lausanne HC (SUI)?Skoda Plzen (CZE) 2-14-4 h. ? 6-5 h.

A csoportbeosztás: 

A csoport: KAC Klagenfurt (AUT), Tappara Tampere (FIN), EHC Biel-Bienne (SUI), Frisk Asker (NOR)

B csoport: HPK Hämeenlinna (FIN), EV Zug (SUI), Skoda Plzen (CZE), Rungsted Seier Capital (DEN)

C csoport: Lule? Hockey (SUI), Bílí Tygři Liberec (CZE), Augsburger Panther (GER), Belfast Giants (GBR)

D csoport: Oceláři Třinec (CZE), Lausanne HC (SUI), Lahti Pelicans (FIN), Junoszty Minszk (BLR)

E csoport: SC Bern (SUI), Kärpät Oulu (FIN), Skellefte? AIK (SWE), Grenoble (FRA)

F csoport: Adler Mannheim (GER), Djurg?rden Stockholm (SWE), Vienna Capitals (AUT), GKS Tychy (POL)

G csoport: Färjestad Karlstad (SWE), Red Bull München (GER), HC Ambr?-Piotta (SUI), HC05 Banská Bystrica (SVK)

H csoport: Frölunda Indians (SWE), Graz 99ers (AUT), Mountfield Hradec Králové (CZE), Cardiff Devils (GBR)

A rájátszás időpontjai:

Nyolcaddöntők: 2019. november 12./13. és 19./20.
Negyeddöntők: 2019. december 3./4. és 10.
Elődöntők: 2020. január 7./8. és 14./15.
Döntő: 2020. február 4.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum