Kicsit a kényszer is szülte a mostani keretet

 

A magyar válogatott kedden Dél-Koreával mérkőzik. A budapesti EIHC-torna előtt Majoross Gergely másodedzőt kérdeztük.

Gdanskhoz hasonlóan fiatal kerettel vág neki a káposztásmegyeri Hat Nemzet Tornának a magyar felnőtt jégkorong-válogatott. Az első ilyen kísérlet novemberben kitűnően sikerült, Lengyelországban az első helyen végzett a csapat. Habár most bekerült a keretbe néhány rutinosabb játékos, mégis a fiatalok vannak többségben továbbra is. ?Ez előre megtervezett koncepció, amelyet tudatosan alakítottunk ki ? mondta blogunknak Majoross Gergely, a válogatott másodedzője. ? Az elképzeléssel két célunk van. Egyrészt minél több játékosnak szeretnénk lehetőséget adni, hogy ilyen szinten is tapasztalatot szerezzenek. Másrészt a szakmai stáb látni akarja, hogy kik azok, akikre hosszú távon lehet számítani, és a nemzetközi mezőnyben is megfelelő teljesítményt tudnak nyújtani. Persze kicsit a kényszer is szülte a mostani keretet, hiszen ebben a nemzetközi szünetben az EBEL nem áll le, volt, akit a klubja nem engedett el, másokra sérülés miatt nem számíthatunk.?

A fiatal csapat a lengyelországi torna előtt már megismerkedhetett a szakmai stáb elképzeléseivel, és remekül meg is valósította azokat. A budapesti megméretés előtt azonban másféle felkészülésre van csak lehetőség. ?Az időszűke miatt minimális edzésmunkát tudunk végezni, így nagy mélységekbe nem lehet eljutni. Természetesen a legfontosabb elemeket, például az emberelőnyös és -hátrányos játékot mindenképpen gyakorolni fogjuk, hiszen ezen egy mérkőzés sorsa is eldőlhet. Ez nehéz szakmai feladat, mert amit itt most át kell vennünk a csapattal, arra a klubmunka során nagyjából mondjuk öt hét jut. Ugyanakkor a kényszerhelyzet újabb hasznos információkkal szolgálhat arról, hogy a játékosok közül ki milyen gyorsan tanulja meg és alkalmazza mindazt, amit például a videózások során vagy a táblára felrajzolva megmutatunk nekik. A februári olimpiai selejtező előtt is kevés időnk lesz a felkészülésre, így a most megszerzett tapasztalatokat jól tudjuk majd akkor hasznosítani.?

A budapesti tornán különböző stílusú ellenfelekkel szemben kell jégre lépni. ?Természetesen igyekszünk felkészülni a többi válogatottból is, bár tisztában vagyunk vele, hogy ők is kísérleteznek. A két ázsiai csapat biztosan a sebességére épít, a fehérorosz válogatott kitűnően képzett, a franciákra az agresszív stílus jellemző. Ezek más-más kihívás elé állítják a mieinket, de ez mindenképpen a hasznunkra válik, hiszen a világbajnokságon is eltérő karakterű csapatok jönnek majd szembe.?

Örök közhely, hogy a felkészülési mérkőzéseken nem számít az eredmény, de azért érdekes lehet, hogy mivel lenne elégedett a szakmai stáb a torna végén. ?Nem számszerű eredményben gondolkodunk. A gdanski torna után sem azzal voltunk elégedettek, hogy megszereztük az első helyet, hanem azzal, ahogy fejlődött a csapat játéka, és a srácok egy igen erős harmadik meccset produkáltak. Ezekre a pozitívumokra koncentrálunk, ezekből szeretnénk minél többet látni.?

Maga a Hat Nemzet Torna szerdán kezdődik ? csoportellenfelünk Japán és Franciaország lesz ?, de felvezetésként meccselünk Dél-Koreával is. Lenne miért elszámolnia a távol-keletiekkel a magyar válogatottnak. Emlékezetes, hogy az első vereségünket Budapesten, a 2013-as divízió 1/A csoportos világbajnokságon szenvedtük el a koreaiaktól. A következő évben Gojangban visszavágtunk a világbajnokságon, és ugyanazon év novemberében a budapesti EIHC-tornán erre rá is erősítettünk. Ám ami azóta történt, az nem diadalmenet magyar szempontból. 2016 novemberében a Tüskecsarnokban megvolt a két válogatott közös történetének első rendes játékidős koreai győzelme, amiért 2017 februárjában ? ismét Gojangban ? még visszavágtunk, de Kijevben a vb-n jött az újabb koreai siker, ami hozzájárult az A csoportba jutásukhoz. 2018 novemberében jéghiba miatt elmaradt a meccsünk a Tüskecsarnokban, majd idén tavasszal Kazahsztánban egy nagyon elbaltázott meccsen 5-1-re nyertek ellenünk. Mondani sem kell, ez utóbbi egyben az ázsiaiak valaha volt legnagyobb különbségű sikere volt velünk szemben.

A 2018-as pjongcsangi olimpiai helytállást, majd az A-csoportos leszereplést követően új korszak kezdődött Koreában. A hokijuk felemelésében, az A csoportba jutásban és az olimpiai szereplésben rengeteget segítő ? NHL-t, AHL-t is megjárt ? honosított kanadaiak száma minimálisra csökkent, az olimpiához képest 8, az elit-vb-hez képest 5 újonc került a keretbe Asztanában tavasszal. Az óvatos, de eltökélt korszakváltás azóta is folytatódik, Jim Paek szövetségi kapitány, aki átvette a juniorok szakmai munkájának irányítását is, ezúttal is be fog vetni fiatalokat, ahogy tette azt nyáron Kazahsztán ellen. Annál inkább, mert nélkülük nem lenne meg a válogatott 4 sora Budapesten, ugyanis csak 18 mezőnyjátékost hoztak. Hogy a divízió 2/B-ben érdekelt juniorok szerényebb képességűek, azt láthattuk vasárnap, amikor a kijevi divízió 1/B csoportos vb-re készülő magyar U20-as válogatott kiütötte őket. Ettől azonban a felnőttek biztosan kemény és gyors ellenfelek lesznek, akiket az adott összetételű magyar csapat csakis 100 százalékos erőbedobással törhet meg.

hunkor

fotó: Mudra László/MJSZ

A menetrend:

december 10. kedd 19:00 Magyarország?Dél-Korea

december 11. szerda 16:00 Franciaország?Japán
december 11. szerda 19:30 Ukrajna?Fehéroroszország

december 12. csütörtök 16:00 Dél-Korea?Ukrajna
december 12. csütörtök 19:30 Magyarország?Japán

december 13. péntek 16:00 Fehéroroszország?Dél-Korea
december 13. péntek 19:30 Magyarország?Franciaország

december 14. szombat 12:30 A3?B3
december 14. szombat 16:00 A2?B2
december 14. szombat 19:30 A1?B1

Jegyek ide kattintva vásárolhatók.

A magyar válogatott 2019. decemberi kerete:

Név Szül. év Klub
Kapusok
Adorján Attila 1996 DVTK Jegesmedvék
Arany Gergely 1996 FTC-Telekom
Hátvédek
Bukor Rajmund 1998 Schiller-Vasas HC
Fejes Nándor 1999 MAC Újbuda
Garát Zsombor 1997 MAC Újbuda
Imre Patrik 1997 Fehérvári Titánok
Kiss Dániel 1991 DVTK Jegesmedvék
Kiss Roland 1999 Fehérvári Titánok
Sarcia Antonino 1998 FTC-Telekom
Szabó Bence 1998 Hydro Fehérvár AV19
Tóth Gergely 1998 FTC-Telekom
Vojtkó Mátyás 1993 DVTK Jegesmedvék
Csatárok
Becze Tihamér 1990 Sport Club Csíkszereda
Galanisz Nikandrosz 1988 DVTK Jegesmedvék
Hári Norbert 1995 DEAC
Horváth Bálint 1999 Tyringe SoSS (SWE-3.)
Kiss Patrik 1998 DVTK Jegesmedvék
Kreisz Brúnó 1999 MAC Újbuda
Majoross Barnabás 1998 MAC Újbuda
Madácsi Benedek 1999 Fehérvári Titánok
Mihály Ákos 1999 Fehérvári Titánok
Miskolczi Márk 1993 DVTK Jegesmedvék
Nagy Gergő 1989 FTC-Telekom
Nagy Krisztián 1993 MAC Újbuda
Németh Attila 1992 FTC-Telekom
Pápa Márton 1996 MAC Újbuda
Péter Andor 1999 Fehérvári Titánok
Szigeti Ákos 1999 MAC Újbuda
Terbócs István 1996 MAC Újbuda
Vincze Péter 1995 UTE

A magyar válogatott stábja:

Szövetségi kapitány: Tolvanen Jarmo
Edzők: Majoross Gergely, Fodor Szabolcs
Kapusedző: Farkas Tamás
Videoedző: Szilassy Zoltán
Csapatorvos: Dr. Király András
Fizioterapeuta: Bors Attila
Felszerelésmenedzser: Nagy József
Csapatvezetők: Szilágyi Levente, Imre Lajos
Sportpszichológus: Dr. Tóth László

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum